Ajánlás
Érző képek ezer virága… gondolatok mezeje…
Őri István: Színek a táblán
Fényképezni könnyű és nehéz… Könnyű, mert „csak” lenyomunk egy picinyke gombot a gépen, s lesz egy képünk. Nehéz, mert AZT a képet kell megtalálnunk. Azt, amit éreztetni szeretnénk, amivel ki akarjuk fejezni belső valónkat, érzéseinket, hangulatunkat, amivel üzenni szeretnénk másoknak… S néha nem elég a fénykép, hanem tovább kell lépni: a képet formálni, alakítani kell, életre hívni… Itt nem a festék és az ecset az eszköz, hanem a fényképezőgép, a számítógép… a végső cél, az alkotás viszont ugyanaz.
A modern művészet szülötte ez az új formavilág. De csak akkor ad valami csodát nekünk, ha hozzáértő szemek, szívek teremtik meg. Őri István képei egy érdekes, új világot nyitnak meg a szemlélődő érdeklődőknek. Azonnal szembe ötlik a gazdag képzelőerő, az egyedi látásmód, amivel megalkotja egy-egy nagyon egyszerűnek tűnő témából – szinte a végtelent. Van benne sok-sok gyermeki ártatlanság, sok-sok gyermeki látásmód, rácsodálkozás a világ ezernyi színére. Így szinte csak a gyermekek tudnak látni még. Nagyon kevés felnőtt képes erre. Olyan új dimenziókat ad a képnek, az eredeti fotónak, ami elrepít bennünket egy másik világba, oda, ahol minden lehetséges, ahol minden megtörténhet, ahol az álmok két lábon járnak a földön.
Amikor először láttam az Álomcsont című művét, azt hittem, rosszul olvasom a címet! Micsoda cím! Aztán úgy éreztem, hogy egy kutyus szemével látom a világot, s akkor ott volt, akkor azonnal megjelent az a – csont! Szinte „rámordultam”, annyira láttam. S jött a Csend-sorozat , a meghittség fogalma képet öltött, képpé vált a gondolat… Őri István képes beleélni magát egy másik élőlény gondolataiba, érzéseibe, látásmódjaiba – s Netgalériájában átadja nekünk ezt a képességet. Képein át beleláthatunk a szívébe, a lelkébe… az Ő szemével nézhetjük a világot.
Olyanok ezek a képek, mintha eggyé válnánk az alkotóval, s rajta keresztül éreznénk, látnánk mindent. Elég egy felhő az égen, elég egy árny a vízen, s azonnal elénk tárulnak városok, tüzek, rég nem látott emberek, idegen lények, rejtőzködő formák, színek bújnak elő hirtelen. Mert meglátja az egészben a részeket, a piciny kis csodákat, amiből összeáll a nagy kép. Apró darabokra bontja, ezernyi kicsi más-más világocskára a hatalmas Univerzumot. Összehúzza a szemét, s ismét új kép születik, újra ránéz, s megint egy másik… s a lehetőségek tára maga a – végtelen. Egy fotóból kivirágzik egy hatalmas rétnyi szépség…
S most meghív minket erre a csodálatos, virágzó, illatos rétre… fogadjuk szeretettel képekből csendülő szavait, s hallgassuk együtt vele a színek énekét…
Safárik Gabriella
2006. májusa