aug. 17. 1772 fkm. Koppánymonostor |  |
Ma 8 órakor keltünk. Én egy kicsit később. Pakolás. A fiúk mindenáron tojásrántottát akartak enni. Később ezt Csaszi csinálta. (Nem az akarást, a rántottát.) Nagyon jól sikerült. (Az akarás is.) Kaja után elindultunk, és áteveztünk a szlovák oldali Komáromba.
Kikötöttünk (a híd alatt). Sehol egy határőr. Alulról meg lehet kerülni a határellenőrzést. Senki sem néz semmit. Remélhetőleg visszafelé is így lesz.
Bementünk a városba. Megnéztük a Jókai-Lehár múzeumot. Érdekes volt.
Utána a szállodába mentünk pénzt váltani. A fiúk üzleteltek. Sikerrel.
Átmentünk kerékpáralkatrészeket nézni az egyik utcába. Nem volt nyitva a bolt, de mellette találtunk egy kis ajándékboltot, és benne ... DELI csokit!!! Bevásároltunk belőle. (40 darabot. Én vettem egy üveg Becherovkát is.) Utána a közért következett. Kenyér, sör, joghurt.
Elindultunk visszafelé. A határnál észre sem vették, hogy létezünk. (Illetve mégis. Bementünk ugyanis Anikóval a határőrsre, és megkérdeztük egy éppen táplálkozó szlovákhatár-őrtől, merre van itt a WC. Szegényke dülledt szemekkel legyűrte a szájában levő falatot, nyelt egy nagyot még, és aszonta: "A folyosó végén balra." Jó étvágyat.)
Ezután evezés. A hajón megettük a joghurtokat. És csokit. DELI-t.
Az evezést nagyon hamar meguntuk. Újra nagyon meleg van. Ja, persze délben indultunk.
Egy kis pihi következik. A víz alig folyik. A szél viszont szembefúj. Egy órával később újra eveztünk. Közben Csaszi megéhezett. Ebéd. Csaszi: lencsefőzelék, Kornél: székelygulyás, Cheese: székelykáposzta, én: paradicsommártás.
Kaja után újra evezés. A szél még mindig szembefúj. Már nincs sok hátra. Csak kibírjuk.
Anikó szájszervét szokatlan mondatok hagyták el. Olyanok, mint pl. "Evezzünk már!", és ehhez hasonlók. Nem csoda, hiszen Egomban ZOLI várt rá(nk)! Jövőre egy madzagon Anikó elé fogjuk lógatni Zolit a csónakban, ahogyan a szamárnak szokták a répát. Úgy fog evezni, ... ahogyan csak tud.
Feltűnt az esztergomi Bazilika kupolája.
A kis Duna-ágba eveztünk be. Itt is pusztított az áradás. Nemsokára ahhoz a hídhoz értünk, ahol tavaly is találkoztunk Zolival.
Zoli sehol, de egy fickó azzal fogadott minket, hogy keresett bennünket egy szőkésbarna srác már többször is. Mit csinált Zoli a hajával??
Később kiderült, hogy semmit. Barna. Csak a bőre nem. Az sápadt.
Úgy találkoztunk vele, hogy a sportpályára menet koda fékcsikorgást hallottunk. Tolatás. Zoli. Jó újra látni.
Ezután megkérdeztük, van-e a parton vki, aki a stégjén levő kuckóban alszik. Szerencsére volt. Egy idősebb úr. Ott is hagyhatjuk a hajókat, csak ő reggel 6 órakor elmegy horgászni. Addigra Kornél odamegy. Úgyhogy korán lesz ébresztő.
A hegyen alszunk (Zoliék telkén), mert a tavalyi sátorhelyre söröző épült. Jó lesz újra ágyban aludni.
Zoli Csizivel felvitte a szükséges cuccokat a hegyre, Kornél és Csaszi elvitték a hajót az öreghez, én pedig zuhanyozni szerettem volna a sportpályánál. (Munkamegosztás.) Ezt azonban időközben bezárták.
Megkerestem Kornélékat, majd Csaszival elmentünk telefonálni haza. Nekem sikerült. Csasziéknál nem voltak otthon. (Hello! Is there anybody in there, Chassy?)
Éppen végeztünk, mikor odaértek a többiek kocsival. Már 1/2 9 volt, úgyhogy úgy döntöttünk, innen a pizzériába megyünk, fürdés nélkül. Nosza.
Odaértünk. Csizi Zolival visszament a hegyre, hogy civilbe bújjon. (Merthogy az fönt maradt.) Miután visszatért, még 1/2 óráig bírtuk rendelés nélkül, mert Zolit vártuk, aki hazament.
Visszaért ő is. Nem evett velünk. (De elmesélte, hogy járt a Pápa Egomban is. Lehegesztették a csatornafedőket, nehogy a patkányok lelőjék. A városnak 50,000,000 forintjába került Őszentsége.)
Finomat ettünk, majd vissza a hegyre.
Fürdés. Alvás. Ágyban.
