Ma 3 hete indultunk! Gyorsan eltelt ez az idő!
Reggel 1/2 6-kor pittyegett Kornél órája. Mint később kiderült, félálomban "csapta le", és nem is emlékezett rá. Így amikor én felriadtam 3/4 6-kor, hogy hány óra van, akkor kelt fel ő is és Zoli is. Gyorsan elmentek a hajóhoz. Csak pár percet késtek. Mi pedig szépen visszaaludtunk. Zoli ébresztett bennünket. Először rendesen szólt, majd mikor ez hatástalannak bizonyult, bekapcsolta a rádiót, amely igencsak hangosan szólott. De felkeltünk. (Kösz, Zoli!) Pakolás, indulás.
Kornél a hajóban aludt, és fájlalta a derekát.
Bepakoltunk. Zoli a hidakról készített rólunk fényképeket, majd búcsút intettünk neki.
Elindultunk Párkány felé. Hirtelen sípszót hallottunk. Zoli volt az a hajóállomásnál. Jó volt. Ha minden igaz, holnap újra látom.
Mielőtt átértünk volna a túlsó partra, a velünk együtt érkező kompról kiszólt vki, hogy menjünk vhova, mert még nem vettünk jegyet. (Ugye érthető?) Nem hittünk a fülünknek. Jegyet vegyünk a kompra, amikor nem is azzal keltünk át???
Ennél csak akkor lepődtünk meg jobban, amikor kisétálván a határállomásra, elkérték útleveleinket és mondták, hogy telefonálnak a cseheknek, hogy beléphetünk-e. Miért? Kiderült, hogy a hajónkra kellett engedély, ami végig a parton állt. (Továbbá ez kishatárátlépő, és egyáltalán, hogy képzeljük mi ezt?) Kivételesen megengedték, hogy átlépjük a határt. Igazán hálásak voltunk. De mondták, hogy szeptembertől nem így lesz, mert akkor biztosan nem engednek be minket. Amikor elmeséltük, mi volt Pozsonynál, hogy nem találtuk a vámosokat, akkor azt mondták, hogy állampolgári kötelességünk (mármint megkeresni a megfelelő embereket.) Mondtuk, hogy mi próbálkoztunk, de nem ment.
"De hát mire jó ez az egész? A 100 km-es határvízen ott evez át az ember, ahol akar, a kutya sem törődik vele!"
"Micsoda?! Maguk átlépték a határt ellenőrzés nélkül?!"
"Dehogyis."
Mindegy, a lényeg, hogy beengedtek minket.(Csak azt sajnáltuk, hogy a komposok elmentek, és nem kérték a kompjegy árát. Egy révésszel mégis szívesebben vitatkozik az ember, mint egy hivatalos közeggel.)
Viszont nem volt koronánk. Váltanunk kellett. Először az utcán próbálkoztunk sikertelenül (az emberek pánixerűen menekültek tőlünk, hiába mondtuk, hogy nem seftelni akarunk, hanem reggelizni), majd a piacon sikerült. Vettünk fagyit és paradicsomot (4 Kcs/kg, de volt kettőért is).
Utána reggelizni mentünk. Találtunk is egy helyet, ahol kolbászt (sült) ettünk mustárral, uborkával, kiflivel, paradicsommal, mangó szörppel.
Utána bementünk egy élelmiszerboltba. Volt DELI csoki! Csak pénzünk nem. De azért tudtunk venni néhány darabot. (Előzőleg a kajáldában vettünk dobozos Fasan sört.)
Visszaindultunk a hajóhoz. Kíváncsiak voltunk, vajon átengednek-e paradicsommal a kezünkben. De fel sem tűnt nekik. A szlovák határőr jobb fej volt (mint idefele a magyar). Kornél kérdezte, hogy most hogy is van, határok nélküli Európa, stb., mire ő csak azt mondta: "Ez itt kérem Csehszlovákia, nem szabad összetéveszteni más országokkal". Végülis elhagytuk ezt az emlékezetes határátkelőhelyet.
Borús volt az ég. Később cseperegni kezdett az eső. Mi pedig hanyatt dőltünk. Kell a pihenés! A víz viszont alig folyik.
Amikor alábbhagyott a szemerkélés, evezni kezdtünk. Visegrádon akartunk venni vaníliás cukrot az esti gyümölcsrizshez.
Odaértünk. Előtte a gát iszonyú. Csúnya. A kompnál kötöttünk ki. Ott sátoroztak néhányan. 3 kenuval voltak, fiatalok. Jópofák. Ők Szentgotthárdról jöttek, Pestig mennek. Kicsit beszélgettünk velük, mondták, hogy a bolt zárva van már. Nem baj. Majd megoldjuk. (Az egyik lány nagyon szép volt. Állítólag be is invitált minket az esőből a sátorba, amíg én a hajónál szöszmötöltem. Anikó meg visszautasította. Kár... )
Elköszöntünk, majd mentünk. Az eső már zuhogott. Nem baj, Kornél mondta, hogy a Parküdülőnél, ahol a szüleivel találkozunk, van esőkunyhó. Szerencsére (?!?) volt is. Éppen otthonosan berendezkedtünk, amikor megérkeztek Kornél szülei és nagymamája. Beszélgettünk. Néhány cuccot bepakoltunk a kocsiba, azokat hazavitték. Ők egyébként idén a Tiszán voltak evezni. (Nagymami nem.)
Elmentek. Én reménykedtem, hogy ott ebédelünk, de a fiúk mindenáron sátrat akartak verni a Lidón, amíg nem esik újra az eső.
A Lidót is megviselte az áradás, bár nem annyira, mint a többi helyet. Homokos part, homokra verjük a sátrakat is. Kiderült, hogy pont ott vagyunk, ahol 2 éve tavasszal szigetkerüléskor is táboroztunk (akkor 3-an voltunk: Zoli, Kornél és én). Ennek nagyon megörültem. Jó kis hely ez. (1691,5 fkm., bal part.)
 | aug. 18. 1691,5 fkm. A Lidó |
Utána főztünk. Májgombóc + grízgaluskaleves, tartóstejbegyorsrizs gyümölcsökkel, forraltbor. Jóllaktunk. Mindenki piheg.
Ezután - bár még világos van - behúzódtam a sátorba, és ott folytattam a naplóírást. Fiúk közben megfürödtek. Még csak 9 óra van, és mindenki alvásra készen. A fiúk most pont a csehszlovákiai (és egyéb) kiadásokat számolják. Úgy gondoltuk, a túra anyagi részének rendezése után még társasági életet élünk. De éjfél körül, amikorra sikerült a HUF, DEM, ATS, GBP (mert Cheese abban fizetett), valamint a fekete ill. legális KCS keresztárfolyamokat egyeztetni, már csak aludni volt kedvünk.
Ja, csináltunk este még pudingot is. Ennek nagy része reggel lesz bekebelezve. (Illetve délben, Dorka által.) Már nem bírtuk.
Azt beszéltük a szülőkkel, hogy holnap 1 órára ott leszünk Kornél bátyjáéknak a telkén (Horányban). Töltött paprikával várnak minket. Biztosan finom lesz.
Este pedig már - minden bizonnyal - otthon alszunk.
