Rossz időbe', jó időbe':    -- Kuvikol már, az ebanyja! --    "Itt nyugosznak, fagyos földbe." Maga Ferkó nem nyughatik az ágyon, Behunyt szemmel jár-kel a holdvilágon;    Muzsikát hall nagy-fenn, messze, *)    Dalos Eszti hangja közte,    -- Ne aludj, hé! vele álmodsz --    Azt danolja: gyere! jöszte! Nosza Ferkó, felszalad a boglyára, Azután a falu hegyes tornyára;    Kapaszkodnék, de nem éri,    Feje szédűl: mi nem éri?...    -- Tizenkettőt ver Adonyban:    Elég is volt ma regélni. -- " Lohad a tűz; a legények subába -- Összebúnak a leányok csuhába;    Magasan a levegőben    Repül egy nagy lepedő fenn:    Azon ülve muzsikálnak,    Furulyálnak, eltünőben. (1877. júl. 15.)   11) Az ünneprontók Zendűl, kondul szent harangszó, Csengve, búgva messze hangzó:    "Imára! imára!" Jámbor népe a kis helynek Halkan lépve gyűlnek, mennek    Imára, imára. Szép piros a pünkösd reggel, Mintha tűzzel, Szentlélekkel    Menny-föld tele volna; ------------------------ *) Mezőn háló emberek sokszor vélnek magasan a légben felettük     áthúzódó kísértetes zenét hallani, a (daemoni) zenészek valami     nagy, kiterült ponyván repülnek tova. E napot fent s lent megűlik. E nap oly ragyogva nyílik;    Mint hajnali rózsa. De mi réjja riad? de mi ördögi zaj, Rekegő szitok és otromba kacaj,    Hogy reszket az egyház tornya?... Szembe' Isten hajlokával, Nem törődve a szent mával,    Foly tegnapi dőre tivornya. "Hol egy muzsikás? hegedű, vagy egyéb? Ha különb nem akad, dudaszó is elég:    Ki fut érte? szaladj Zsuzsi lyányom." "A Zsuzska maradjon! hagyj neki békét Eszem ezt a pirosítós képét:    A kufercest majd vele járom." Hát íme, kapóra, dudás közeleg. Egy sanda, szikár, csúf szőrös öreg,    Tömlője degeszre fújva; Füle táján két kis szarva gidának, -- Mintha neki volna szarva magának --    Sípján már billeg az újja. "Ide, a Jebuzéus pofádat! Mert megkeserűli a hátad."    "Uraim, de papolnak ott-benn..." "Hát baj neked az, pogány hitünek? Az enyém -- ha töröm, ha nem -- ez ünnep    Enyém, ha szidom; ez az Isten!" Ravaszul mosolyog fél szája hegyén S rákezdi dudáját halkal a vén,    Minden sark billeg a táncra; Azután vidorabb lesz, majd sebesebb; A tánc is utána pörébb, hevesebb,    Amint kopog és szaporázza. De vége szakadni mikor fog, ugyan?... "Hagyd el -- riad egy rá -- aki szele van!    Kihasítom kecske-dudádat." Hanem a muzsikás mindég fujja, Mindég szilajabban pörög ujja --    Az egész tivornya kifáradt.