Sáros utcán széles jókedvében megy a bíró a kántor komával. Mind a ketten a kocsmából jőnek, s beszélnek diákul, hogy senki sem érti.
A hamis föld nem akar lábaik alatt maradni, végre a bíró koma elesik és végignyúl a sárban. A kántor koma csak nézi.
– Hát ne hagyjon itt kend, koma, egyedül – szabódik a sárban fekvő –, hanem emeljen fel.
– Felemelni? – szól a koma bölcsen meggondolva, amit mond. – Azt nem tehetem, hanem melléfeküdni, azt megtehetem.