Három leánya volt a parasztasszonynak, elég szépek, elég módosak voltak mind a hárman, de egy főhibájuk volt, az, hogy mind a három selypített; márpedig selypítő leányokat senki sem vesz férjhez, mert azokról azt hiszik, hogy nem lesznek jó gazdasszonyok.
Egyszer messze földről jöttek leánynézők a faluba. Az anya megparancsolta a három leánynak, hogy egy se szóljon egy szót is, mert amelyiken észreveszik a selypítést, az pártában marad. Be is fogta erővel a száját mind a három.
A háztűznézők ott voltak már, s tetszettek nekik a lányok, amint egyszer beszabadul a házi kuvasz, s az ágy alatt tekenőbe tett lisztet elkezdi enni.
A legnagyobbik leány erre elkiáltja magát:
– Nini, a kuta eszi a lyisztet.
Ez már elárulta magát.
A középső meg akarja dorgálni és mond:
– Udan hallygassz, te bolyond.
Ez is elárulta magát; az anyjuk hiába intett nekik, hogy ne szóljanak.
A legkisebbik legobb akart lenni, mint a tündérmesékben van, s legvégül azt mondá:
– En nem szóllyok egy szót sze.
A leánynézők mind a hármat otthagyták szépen.