Tekintetes Vandali úr vadászmeséi

HOGYAN FOGTA MEG A SZÉKELY A MEDVÉT ELEVENEN

Kivel is történhetett volna mással, mint székely emberrel ez vitéz eset, és kivel is történhetett volna mással, mint medvével az a hallatlan balgaság, hogy elevenen meg hagyja magát fogni.

Úgy történt az, hogy a jámbor csíksomlyói legény kiment tavasz idején fát vágni az erdőre, s éppen amint egy nagy tőkét hasogatna, belesulykolván a fejszéjét erősen, egyszerre nagy zörgés-mozgás támad a háta mögött, s amint hátrapillant, hát egy roppant nagy, bozontos fenevad jön a sűrűből feléje.

A székely legény még csak meg sem ijedt volna tőle, ha éppen a fába nem lett volna szorulva a fejszéje, de íme, nem lehetett azt onnan kirántani, a medve meg már itt volt, futni meg bajos volt, mert nem vala hová; fára mászni haszontalan védelem, mert a medve is ért hozzá; ebben a halálos veszedelemben nem maradt a legénynek más válogatása, mint elővenni azt a játékot, amit gyerekkorában tanult: egy fa körül szaladgálni, ha onnan kiszorítják, a másikhoz ugrani, és azt kerülgetni.

Persze hogy a székely fürgencebb legény volt, mint a medve, aki sehogysem bírta az üldözöttet elkapni, efölötti dühében, mikor a székely elugrott előle valami fa mögé, dühösen nyalábolta át a fát, azt képzelve, hogy ezt is ott kapja.

A legény, amint látta, hogy ölelgeti a medve a fát, egyet gondolt, kihúzta a tüsző szíját, hurkot vetett rajta, s amint a mackó két lábra állva megint nekirohant, abban a pillanatban, amint ez átölelte a karcsú szálfát, hirtelen rávetette a hurkot mind a két első lábára, azzal hevenyében gúzsnak csavarta a szíjat, s a medvét emberül odakötötte két ostoba talpánál fogva, mint Döbrögi uramat Ludas Mátyás.

A medve ordított és rugdalózott, majd kitörte az átnyalábolt fát, de hiába, a székely szíja nagyon erős jószág volt, s mentül jobban rángatózott, annál erősebben húzta rá a csomót.

– Hát hiszen ne ordíts olyan nagyon, komé! – szólt hozzá nyájasan a székely – majd mindjárt könnyebbítek én rajtad, csak elébb elhasítom ezt a fát, mert ha most húzom ki belőle a fejszémet, mind kihullanak belőle az ékek.

S azzal szép nyugodtan felhasogatta a tőkét; s mikor az megvolt, akkor azt mondta a medvének, hogy „már most elmehetsz, ahova akarsz”; hanem elébb főbe ütötte a fejszével egypárszor, hogy a medve egy csepp hasznát sem vette az engedelemnek.