ARANYOSRÁKOSI SZÉKELY SÁNDOR
(1797-1854)

Még a XVIII. században történt, hogy egy James Macpherson nevű skót költő azzal lepte meg az angol irodalmat s hamarosan az egész világ olvasóközönségét, hogy népajkon felfedezte az ősi kelta bárdnak, Ossziánnak nagy eposzát és kisebb epikus költeményeit, amelyekben fennmaradt az egész hajdani kelta mondavilág. Európa elbűvölten olvasta, a különböző nemzetbéli költők lelkesen fordították Ossziánt, értékben és jelentőségben odaállították Homérosz mellé. És a költők, ki-ki a maga hazájában, izgatottan kezdték keresni saját elveszett nemzeti mítoszaikat. A polgárosodással, illetve polgárosító politikai programmal fokozódó nemzettudat és vele a "nemzeti nagylétet" meg "régi dicsőséget" idéző romantika igényt tartott nemzeti ősvallásra, kereszténység előtti nemzeti istenekre és hősökre. Ossziántól és Osszián-utánzatoktól visszhangzott Európa. Ezt a lelkes utánzási vágyat az sem zavarta, hogy hamarosan kiderült: az egész ossziáni költészet hamisítás, Macpherson a világirodalom legzseniálisabb blöffölője, ő találta ki - némi népköltészeti hagyományt is szellemesen beleépítve - az egész őskelta mondai apparátust. Ezt most már nem lehetett visszacsinálni. A nemzeti önérzet, a polgárosodás igénye egyben hazai mitológiát is követelt. Könnyű volt a nemzeti szabadságért küzdő görögöknek, az ő Olümposzukat Homérosz épen megőrizte; könnyű volt a németeknek, a kereszténységgel túlságosan későn találkozó Izlandon, a rég leírt Edda-dalokban megmaradt Walhalla az egész ősgermán istenvilággal; de még az európai perifériákon élő finneknél és észteknél is össze lehetett gyűjteni népajkról a Kalevalát és a Kalevipoeget. De mit tehetett a többi nemzet? Hiszen annak idején Szent Istvánék alapos munkát végeztek: írmagját is kiirtották a pogány emlékeknek; és Szent István európai elődei és kortársai semmivel sem voltak kevésbé buzgók a hajdani mítoszok elfeledtetésében. A mítoszra szomjas romantikus utódok tehát nem tehettek mást, mint amire Macpherson világirodalmi példát adott: kitalálták a nemzeti mitológiákat. Ennek az igyekezetnek döntő és korszakmeghatározó fordulata volt nálunk Vörösmarty eposza, a Zalán futása Hadúr istennel és társaival. Hadúrt azonban nem Vörösmarty találta ki, még csak nem is Czuczor Gergely, aki már Vörösmarty előtt írt erről az ősmagyar istenről. A kezdet, a kitalálás és vele a hexameterekben írt romantikus magyar nemzeti eposz első megvalósítása Aranyosrákosi Székely Sándor érdeme.

A honfoglalás mint epikus tárgy - amely a krónikák óta kísért az irodalomban - a XVIII. század végétől kezdve aktuális irodalmi program volt. Már Csokonai is Árpád-eposzt akart írni. Nem volt ideje hozzá, éppen hogy tervezte és belekezdett. Azután még 1814-ben egy Pázmándi Horváth Endre nevű papköltő, ha nem is eposzt, de epikus lélegzetű hexameteres elbeszélő költeményt jelentetett meg a cisztercita rend múltjáról Zirc emlékezete címen. Vannak, akik innét számítják a romantikus magyar nemzeti eposzt, de ez tévedés: nem azért, mert Pázmándi Horváth nehézkesen verselő, igen mérsékelt művészi erejű poéta volt, ettől még az övé lehetne a kezdeményezés dicsősége, de a Zirc emlékezete nem nemzeti, hanem egyházi témájú mű: a polgárosító romantikának nem erre, hanem éppen az ellenkezőjére, a még nem keresztény ősmúlt látomására volt szüksége. És erre az igényre az első kielégítő és a legnagyobbakat is ösztönző válasz volt Aranyosrákosi Székely Sándor 1822-ben írt és a következő évben, a Bécsben megjelenő Hébe nevű évkönyv oldalain világot látó kis eposza: A székelyek Erdélyben. Itt, ebben a művészien tömör, gördülékenyen verselt, érdekes cselekményű, hároménekes hőskölteményben jelent meg először az ősmagyar isten, Hadúr, akit attól a pillanattól kezdve, hogy olvasható volt, költők és olvasók azonnal elfogadtak hiteles magyar nemzeti Zeusznak, Jupiternek, Wotannak. Egy évvel később Czuczor és két évvel később Vörösmarty már úgy ír róla, mint aki mindig is volt, s máig is akadnak kevéssé tájékozott olvasók és alig-olvasók, akik azt hiszik, Árpád honfoglaló népének ez a Hadúr volt a főistene. Pedig egy jó képzelőerejű költő, Macpherson legjobb magyar tanítványa találta ki Bécsben, ahol éppen egyetemi hallgató volt.

Erdélyi művelt unitárius papi család fia volt. Latinul, görögül még az apjától tanult, jó erdélyi iskolákban lett otthonos az ókori költészetben és történelmi irodalomban. Diákkora óta verselt, idősebb költőkortársai közül főleg Berzsenyi pátosza és Kisfaludy Sándor áltörténelmi regevilága ragadta el. Papnak és tanárnak készült, mint elődei nemzedékek óta, s mert kitűnő tanuló volt, ösztöndíjjal mehetett a bécsi egyetemre. Már otthon is tudott németül, ezt a tudását Bécsben úgy tökéletesítette, hogy idővel, amíg tanár volt, nemcsak hittant és történelmet, hanem német nyelvet is tanított.

Bécsi diákként találkozott az ossziáni költészettel (amelyet többek közt Goethe is fordított) és Klopstock német hexameteres epikájával. Elragadta őt is az ossziáni köd, a mesés-sejtelmes hangulatvilág, amely képzeletében egységre talált a Vergiliustól örökölt európai szokvány epikával, Klopstock újmódi hexametereivel, Berzsenyi magasfeszültségű nemzettudatával és Kisfaludy Sándor kulisszamúltjával. Mindehhez székely volt; nemcsak patrióta, de lokálpatrióta is. Magyar őstörténete tehát székely őstörténetté otthonosodott. S minthogy középkori krónikáink óta a nemzeti ábrándok közhelye volt Attila hajdani hunjait a magyarok valamiféle elődeinek képzelni, illetve a magyarokat a rettegett hunok jogutódainak hirdetni - tehát a legegyszerűbb, a legkézenfekvőbb elgondolás volt, hogy megtegye a székelyek őseit a felbomló Attila-féle birodalom végső maradékának, akik Attila legkisebbik fia, Irnák (vagy mesenevén: Csaba) vezetésével mitikus harcok közepette hazát találnak Erdélyben.

Ehhez most már csak istenek kellettek, amolyan jó hangzású, pogány istenek, harcos néphez illő istenek. Kitalált tehát egy megfelelő jóságos, segítő hadistent, s elnevezte Hadúrnak. De a hexameter ritmikájába jobban belefért, ha két d-vel Haddúrnak írja. Erre a vergiliusi hagyomány adta a jogot, hiszen Vergilius (és Ovidius is) Juppiternek írta Jupiter nevét, hogy jobban lehessen a hexameterben skandálni. Persze szükséges egy megfelelő ellenfél is, egy gonosz isten. S minthogy Székelyföldön a felettébb kellemetlen északi szelet nemerének nevezik, ő Nemerének nevezte el Haddúr isteni ellenfelét. Aki mesélni tud, és könnyen versel, most már meg is írhatja a nagyon is várt, aktuális eposzt: Haddúr segíti, Nemere akadályozza Irnák népének harcait az Erdélyben lakozó dákok ellen. S minthogy a költő még mesélőnek is jó volt, belekevert egy kis népmesei világot, kitalált egy nélkülözhetetlen szerelmi történetet és a sikeres honfoglalást idillivé tevő szerelmi happy endet.

A székelyek Erdélyben a legjobban megírt hexameteres romantikus eposzaink közé tartozik, bár a nyomában ugyancsak megzendült a magyar Parnasszus. Alighanem nem is ezer-, hanem tízezerszámra írták a következő emberöltőkben a honfoglalást és Hadúrt idéző magyar hexametereket. Csakhogy Vörösmarty fénye mellett a többi mind elhomályosult, a kezdeményező és a legtöbbjüknél jobban mesélő és fegyelmezettebben szerkesztő Aranyosrákosi Székely Sándor is. Holott később írt még jó néhány hexameteres eposzt a magyar múltról, sőt írt egy ossziáni ködös-balladai hangulatú prózaversben (vagy inkább: ritmikus prózában) fogalmazott Dierniász című epikus művet, amelyben Árpád és népe egy Dierna nevű várat ostrommal elfoglal. Jellegzetes romantikus áltörténelmi hőstörténet, amellyel a szerző talán az eposz felől a regény felé tapogatózott. De csak kuriózum maradt, történelmi regényirodalmunk nem ezt az utat folytatta, míg hősi epikánk egyenesen fejlődött tovább A székelyek Erdélybennel kijelölt úton. De volt még egy érdekes formakísérlete: Vienniász címen Bécs 1683-ban átélt török ostromát és felmentését akarta megírni, méghozzá a Berzsenyinél oly gyakori alkaioszi ódaformában. Költészetünkben nincs is több példa ilyen görög lírai strófákban írt elbeszélő költeményre. Lehetséges, hogy ez Klopstock-hatás; ez a német klasszikus olykor antik ódai formában idézett hajdani germán hősöket (például Hermannt, a rómaiak ellen vitézkedő germán vezért és feleségét, Tusneldát). A Vienniász ból azonban csak egy harminchat szakaszból álló részlet jelent meg Rege Bécs ostroma idejében 1683 címmel.

Mégis: az életmű egésze inkább csak kuriózum, különös érdekesség maradt irodalmunkban, hatása és jelentősége csak A székelyek Erdélybennek van, a többi belevész a húszas-harmincas évek hexameteres és ossziánizáló áradatába. És Aranyosrákosi Székely Sándort egyházi pályafutása lassanként el is vonta az irodalomtól. Egyre magasabb iskolai és egyházi rangok után végül is 1847-ben ő lett az unitárius egyház püspöke: egyházszervezési munkák mellett írt egy teológiai, egyházi éneket, amelyet máig is énekelnek az unitárius templomokban. Nem élt hosszú ideig, végső éveiben, a szabadságharc bukása után fő feladatának tudta a hívek lelki békéjének őrzését az általános gyász közepette, ezért utazott télen-nyáron faluról falura. Egy ilyen téli utazása közben, amúgy is agyonfáradt szervezettel meghűlt, tüdőgyulladást kapott, és ötvenöt éves korában meghalt.

Ne feledjük el: ő találta ki Hadúrt.