CZÓBEL MINKA
(1854-1943)

1943-ban, a második világháború rémségeinek és szorongásainak kellős közepén észrevétlenül és rég elfeledetten meghalt egy nyolcvankilenc éves, Szabolcs megyei öregasszony, akit Czóbel Minkának hívtak. Igaz, körülbelül egy évvel előbb Debrecenben egyetemi disszertáció jelent meg életéről, műveiről és jelentőségéről (Kiss Margit írta), de természetesen a legszűkebb szakmaiakon kívül ezt sem vette észre senki. Czóbel Minkáról akkor már évtizedek óta nem beszéltek, nem írtak, verseit nem olvasták. S mindmáig sem szoktunk visszaemlékezni rá, hogy a modern magyar költészetnek, Adynak és a Nyugatnak az egyik legfontosabb előfutára volt, sok olyasmit kezdeményezett a XIX. század végén, ami abban az időben merőben új volt nálunk és csak a Nyugat nemzedékénél vált irodalmi gyakorlattá. Czóbel Minka pedig túlélte kortársait, túlélte utódait, túlélte utódainak utódait, és vénséges vénen úgy múlt el, hogy szinte már senki sem tudott arról a hajdani lobogó leányról, aki magyarul, franciául, angolul, németül verselt, magyar klasszikusokat fordított nyugati nyelvekre, nyugati moderneket fordított magyarra, először szólalt meg magyarul a franciás dekadencia hangján, szinte előzmények nélkül elkezdett magyar szabad verseket írni. Helye a klasszikusaink között volna - és már életében ismeretlenné öregedett. A mi nagyon igazságtalan kritikánk és igazságot nehezen tevő irodalomtörténetünk is kevés jelentékeny költővel volt oly méltánytalan, mint Czóbel Minkával.

Történelmünk folyamán úgy alakult, hogy a XVI. és XVII. századbeli költők java része a főurak közül került ki, a XVIII. század és a XIX. század első felének költői túlnyomó többségében köznemesi származásúak voltak, a XIX. század második felének és a XX. század első felének költői főleg polgári és kispolgári származásúak, és csak a mi nemzedékünkben került sor a munkás- és parasztszármazású költők tömeges jelentkezésére. Ezt így szabta meg a magyar társadalom hatalmi viszonyainak alakulása. A XIX. században a nagybirtokos főurak ugyan a hatalom teljességében voltak, de a kultúrabeli kezdeményezés már nem az övék. És a század második felében már túlnyomó a polgári elem. És ekkor lép be az irodalomba egy arisztokráciával rokon, nagybirtokos família leánya, a Szabolcs megyei Anarcs-puszta úri kisasszonya, aki egyenes dédunokája volt báró Orczy Lőrincnek, a hajdani generális-költőnek, a népies hangvétel egyik fontos irodalmi kezdeményezőjének, aki idős fővel odaállt Bessenyeiék fölvilágosodott mozgalma mellé.

A család tehát a felvilágosodás hagyományait örökölte, a műveltség otthonos volt az isten háta mögötti Anarcs-puszta úri kastélyában, és Minka kisasszony a legjobb nevelést kapta. A falusi gyerekektől tanulta a magyar anyanyelv ízeit, árnyalatait, miközben a szüleivel németül és franciául beszélt; de mire felcseperedett, megtanult angolul is. Amint felnövekedett, világot is láthatott. Élt Ausztriában, utazgatott Franciaországban, ahol hosszasabban időzött a Provence-ban, ismerte az olasz tájak és városok szépségeit. És otthon is, külföldön is szüntelenül nézett, olvasott, tanult, gyönyörködött a szépségekben. Sógora, Mednyánszky László, nagy festő volt, de irodalomban jártas, művelt ember is, aki báró létére meghasonlott a maga úri világával, és részvéte egészével fordult a szegények szenvedései felé. Az otthoni nevelés és Mednyánszky művészeti-irodalmi-világnézeti hatása együtt formálta Czóbel Minka egyéniségét.

Ifjúkorától fogva verselt, és kedvtelve fordított idegenből magyarra, magyarról idegen nyelvekre. Amikor már felnőtt leány volt, Mednyánszky megmutatta a verseit Jókainak, aki ekkor - a hetvenes években - a hazai irodalom legnagyobb tekintélye volt. Jókait elbűvölte a jól verselő leány, és biztatta: folytassa, ahogy kezdte.

Czóbel Minka jókedvvel és jó reményekkel került irodalmi körökbe, és összebarátkozott Justh Zsigmonddal. Közös izgalmuk volt a modern francia irodalom. A nagyon jó ízlésű Justh igen nagyra tartotta mindazt, amit Czóbel Minka az irodalomban csinált. Fontosnak látta műfordítói munkásságát is. A franciául igen jól tudó és Párizsban megforduló Czóbel Minka figyelmét alighanem a franciául még nála is jobban tudó és a párizsi irodalmi körökben otthonos Justh hívta fel a naturalisták mellett azokra, akiket dekadenseknek neveztek. A dekadencia szó hanyatlást jelent: a századvég dekadensei megérezték a hagyományos polgári világ hanyatlását; nem tudták, mi következik, de azt igen, hogy valami a vége felé jár. Ennek az elmúláshangulatnak a legnagyobb hatású, legzeneibb hangú, leggazdagabb hangulatvilágú költője volt Paul Verlaine, akinek költészete később Adyra és a Nyugat nemzedékére oly jelentős volt. Nos, Verlaine-t Czóbel Minka fedezte fel a magyar olvasók számára, ő fordít először nálunk Verlaine-verseket. De Verlaine mellett a kor más divatos-modern költőit is tolmácsolja. Ezzel párhuzamosan lefordította Az ember tragédiáját németre és Petőfi jó néhány versét angolra. Ha csak ennyit tett volna, akkor is jobban kellene emlékeznünk rá.

De Czóbel Minka mindenekelőtt költő volt. Költészete festőien színes, verselése zenei. Ő az impresszionista festőktől tanult látni, és a francia dekadensektől tanulta a hangzás árnyalatait. (Példaképe, Verlaine, a francia költészet egyik legbravúrosabb verselője.) Czóbel Minka költészetében a valami elmúlásának dekadens érzelemvilága kapott hangot. Helye ott lett volna Reviczky körében, hiszen kortársak voltak, és törekvéseik sem idegenek: az újak felé néző, közben Baudelaire-t fordító Reviczky nem lehetett idegen az újakat hozó és Verlaine-t fordító költőnőtől. De a nagyvilági életet élő földesúrleány és a nyomorgó pesti poéta sehogyan sem került össze. Így Reviczkynek, a nyomorgónak a hatása döntő a következő nemzedékre, Czóbel Minka, az úrleány pedig pusztába kiált. Holott Czóbel Minka még tovább is lép a modernség útján, mint Reviczky. Szűknek érzi a tervezett formájú verseket. Ő egyenest Walt Whitmantől, a szabad vers fő klasszikusától tanulta a felszabadított ritmikát, és elkezd magyarul - ahogy ő mondja - "rhytmicus prózá"-t írni.

A magyar szabad versnek addig alig-alig volt előzménye. Valamikor nagyon régen Kazinczy, ez a lázas kísérletező, ezzel is kísérletezett, utána csak Petőfi próbálkozott sikerrel ezzel is, de játékos kísérleten túl költői gyakorlattá csak Czóbel Minkánál változott a szabad verselés. És olyan jól érezte a szöveg szabad hullámzását, hogy lírájában talán éppen szabad versei a legszínesebbek és legzeneibbek.

Helye közvetlenül a Nyugat költői előtt lehetne, törekvései már a Nyugat irányába mutatnak. Ifjan kortársa volt Reviczkyéknek, akikkel közös irodalmi céljai lehettek volna. Idővel párhuzamosan írta modernséget előkészítő verseit az Ignotus-Heltai-Makai fémjelezte budapesti városi költészettel, amely ugyanúgy fordult el a provincializmustól, mint ő. De az utak nem találkoztak.

Czóbel Minka az arisztokraták rokona volt, de az érzelmeiben demokratikus költőnő ugyanúgy nem kellett az arisztokratáknak, mint sógora, Mednyánszky, a demokrata báró. A nagyvilági úri kisasszony nem kellett a vidéki és görcsösen vidékies úri világnak. A dekadenseket közvetítő és szabad verseket író költőnő nem kellett a hivatalos akadémizmusnak. De a gazdag földesúrnő idegen maradt az irodalmat formáló fővárosi nyomorgó poéták számára. A századforduló öntudatos polgárainak nem kellett a bárók unokája. Így történt, hogy amikor végre Ady szellemi vezérségével és Ignotus irányításával megindult a Nyugat - még csak észre sem vették, hogy az ő legközvetlenebb elődjük az akkor már ötvennégy éves költőnő. Ettől kezdve végképpen nem volt jelen az irodalomban. És nem is háborgott ellene. Évtizedeken át visszavonultan élt a szabolcsi birtokon. A világ megfeledkezett róla, ő megfeledkezett a világról. Csak nagyon kevesen tudták, ki volt. A halála óta eltelt öt évtized óta a nevét is alig említették.