GYÓNI GÉZA
(1884-1917)

Egy ideig rendkívül népszerű, ma is sokan kedvelik. Néhány verse nagymértékben alkalmas műkedvelő szavalók számára. És az is lehet, hogy úgyszólván minden róla szóló vélemény félreértés. Már az is, hogy oly sokan jó költőnek tartották. De az is, hogy mások dilettánsnak, legjobb esetben epigonnak mondották. De az végérvényesen igaz, amit Juhász Gyula írt róla: "1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el..."

Úgy gondolom, nem volt igazán jó költő, nem volt rossz költő sem, de jól tudott verselni, és egy antenna érzékenységével fogta fel a körülötte élők hangulatait, együtt hullámzott a közvélemény következetlenségeivel. Életművéből ki lehetne válogatni egy háborús uszító nacionalista antológiát is, egy indulatos pacifista antológiát is, egy konzervatív petőfieskedő gyűjteményt is, egy dekadens, modernkedő kötetet is, egy Ady-epigon példatárat is, egy forradalomra váró, meggyötört lelkű kortárs hitvallásgyűjteményét is. Nincs az a világszemlélet vallásostól hitetlenig, arisztokratikustól szocialistáig, amely ne találna a maga gyűjteménye számára egy-egy jól mondható Gyóni-költeményt. Nem egy verse olyan, mint egy igazán nagy költő kevéssé sikerült, de azért a színvonalasabb gyűjteményekbe is betehető alkotása.

Ilyen volt az élete is. Eredetileg Áchim Gézának hívták, a gyóni evangélikus lelkész fia volt, aki maga is papnak indult. Húszéves fővel mint teológus a modern eszmék hatására kétkedővé válik, de tagadó nem tud lenni. Lelki válságában öngyilkosságot kísérel meg. Amikor életét megmentik, nyilvánvaló, hogy nem szolgálhatja Istent. Tehát a hazát akarja szolgálni: közhivatalnok akar lenni. Jegyzőgyakornok otthon, a gyóni községházán, és közigazgatási tanfolyamot végez. Eközben megy el a kedve minden közhivataltól, és vidéki újságíró lesz. De ifjúkorától kezdve könnyeden versel, és a kétségtelen Petőfi- és Vajda János-hatásokat mutató, mégis egy gyötrődő lélek érzelemvilágát sejtető költeményeket szívesen közli Kiss József A Hétben, szívesen fogadja a konzervatív Új Idők és a liberális polgári Pesti Napló. Azután Ady fellépésekor egyre erősebben kerül az ő hatása alá. Igazán egyéni hangot akkor talál, amikor 1907-ben póttartalékosként behívják katonának, és Boszniába kerül. A katonai szolgálatot nehezen viseli, megkínozza az Osztrák-Magyar Monarchia "közös" hadseregének lélektelensége. És az általános nemzeti lelkesedés idején pacifista hangokat kezd megütni. Ez fokozódik fel, amikor 1912-ben újra katona, és megint Boszniában kell szolgálnia. Ekkor, itt írja korai szakaszának legjobb és leghatásosabb költeményét, a Caesar, én nem megyeket, amely erőltetett szecessziós szóvirágai ("Vérben úszik vad hegyek orma", "Halál-dáridó" vagy a harcba küldött katonát jelentő "halálcseléd") ellenére is hatásos antimilitarista költemény. Az első világháború előtti két évben az eddiginél is erőteljesebben nyomasztja költészetét az Ady-hatás, néhány Gyóni-vers szinte Ady-paródiának hat. A nagyközönség és az irodalom úgy is könyveli el, mint az Ady fémjelezte modernség egyik legjellegzetesebb alakját, lelkes pacifistát, tehát olyan költőt, aki eszméiben is, kifejezési formájában is szemben áll a hivatalos felfogással.

És amikor 1914-ben a Monarchia hadat üzen Szerbiának, és néhány napon belül világos, hogy világháború készül - Gyóni egyszerre a felszított háborús közhangulat hatása alá kerül. A nacionalista hullám - amely akkor mind a két hadviselő felet elárasztotta-, a militarista-imperialista propaganda alól akkoriban alig-alig tudta kivonni magát a valójában igen tájékozatlan polgár. Ezekben a hetekben még Thomas Mann is, Anatole France is azt hiszi, hogy nemzete az igazságért, a humanitásért, az egész emberiség üdvéért küzd, és az ellenséges oldal maga a kárhozat. Nagyon kevés igazán nagy elme tudott úgy ellenállni a legelső pillanattól kezdve a háborús uszításnak, mint Bernard Shaw, Romain Rolland vagy minálunk Ady Endre. Hiszen még a szociáldemokrata pártok is "felfüggesztették az osztályharcot" a nemzet győzelméig. S ha akadt bárki, aki szembe mert szegülni a terrorizáló közhangulattal - mint a nagy francia szocialista Jaurès -, azt lelőtték, s még gyilkosát is felmentették, mint aki méltó nemzeti felháborodásában követte el tettét. Gyóni igazán nem volt az az erős lélek, aki ki tudta volna vonni magát ebből a gyilkos mámorból. Egyszerre ő lett a háborús uszítás leghangosabb költője. Nem is meglepő, hogy a konzervatív nacionalizmus, élén Rákosi Jenővel, milyen örömmel fogadta a megtért bárányt: az Ady hangján szóló közismert pacifista, íme, megértette, hogyan kell viselkednie egy igazi magyarnak. Nem úgy, mint "hazaáruló" mestere. És egyszerre ő lett a fő ütőkártya Ady ellen. Eddig főleg Szabolcskát akarták kijátszani Ady ellen. De mit lehet kezdeni háború idején egy olyan szelíd pappal, aki képes még az ellenséget is szeretni? Azután ott volt Oláh Gábor, őt is szembeállították már Adyval, de ebben a háborgó anarchistában igazán sohase lehetett bízni, hiszen kiszámíthatatlan, mit mond a következő pillanatban. De Gyóni Géza - ez most már kitűnő ellenpélda, hiszen eddig egyenest Adyt követte, eddig lázított a katonaság ellen... és lám, amikor eljött a nagy próba ideje, a harcba hívók élére állt.

Egyszerre csak általánosan ünnepelt költő lett, tekintélyes kritikusok írták le, hogy nagy alakja az irodalomnak. És ki mert volna akkor ellentmondani? A kétségbeesésében szinte egészen magára maradó Ady - akinek sohasem volt nagy véleménye Gyóniról - keserű gúnnyal mondotta, hogy "éljen csak meg az ő háborújából". - És néhány hónapig nagyon jól, ünnepelten élt is a háborúból. Most már maga is a hősök romantikus pózával indult a tűzvonalba. Egy ideig onnét küldötte haza lelkesítő költeményeit. De egyszerre csak körülötte hullottak a gránátok, személyesen élte át a háború minden borzalmát. És ezt talán regényes önkápráztatással még csak el is viselte volna (hiszen ebben az időben még Balázs Béla is a hősök pózával és pátoszával vallott a háborúról, és igyekezett emelkedett lélekkel jó katona lenni), de Gyóni mindig azt érezte, amit körülötte éreztek az emberek, és a halálba küldött emberek között egyszerre csak átélte a legénység félelmét, borzalomélményét és haragját azok ellen, akik halni küldik őket, miközben otthoni biztonságban igyekeznek lefölözni a tömeghalált. A költői hang egyszerre megváltozott. Először is a gyűlöletet érezte át az otthon maradottakkal szemben: Csak egy éjszakára küldjétek el őket! Ez már nem Ady hangja, még kevésbé Petőfié vagy Vajdáé, de nem is a boszniai békebeli katonáskodás szecessziós modorosságú pacifizmusa. Ez a tömegek hangulata volt: közérthető és közösségi költészet. Alighanem ez a Csak egy éjszakára... egész életművének legjobb, legmaradandóbb darabja. Most vált igazán népszerűvé.

És azután hadifogságba kerül sok tízezred magával. A messze Krasznojarszkban éli a hadifoglyok életét. És szinte naplószerűen rögzíti a hadifogolylét sivár keserűségeit. A tömegekkel együtt jut el a forradalomvárás hangulatához és reményeihez. Végső költeményeiben már az Oroszországban érlelődő forradalom igenlése kap hangot. Az Egy gyöngéd lelkű grófnőhöz és még inkább a Fogoly honvéd testamentuma a fennálló rend elleni forradalom sürgető vágyainak kifejezője. De a tengernyi szenvedés végzetesen megtörte. Elgyötört lelke elborult, teste nem bírta tovább. Élete végső heteiben a téboly tüneteit állapították meg fogolytársai, és 1917. június 25-én, harmincharmadik születésnapján meghalt.