Orczy Lőrinc (56276 bytes)

ORCZY LŐRINC
(1718-1789)

Sajátos, külön helyet foglal el a magyar felvilágosodás első nemzedékének körében Orczy Lőrinc. Ott áll a bécsi testőrök mellett a mozgalom indulásától kezdve, verse jelenik meg a Bessenyei György Társasága című antológiában, amely az új irodalmi törekvések első seregszemléje, társai úgy tekintenek rá, mint az úttörőre, aki már náluk is előbb kezdett magyarul verselni - közben azonban Orczyban mindig megmarad valami kedélyesen konzervatív, félelem a polgárosodástól, ami alig-alig egyeztethető össze társainak programszerű polgárosító törekvéseivel. Igaz, Orczy egy nemzedékkel korábbi. Bessenyeiék még testőréletük elejénél tartanak, amikor Orczy már nagy múltú tábornok, és amikor a hetvenes évek elején nagy lendülettel megindul a felvilágosodás mozgalma, Orczy nyugalmazott generálisként Abaúj vármegye főispánja. És Bessenyei még Bécsben él, amikor Orczy 1789-ben, hetvenegy éves korában pesti otthonában meghal, és eltemetik tarnaörsi ősi birtokán. Társai úgy gyászolják meg, mint szeretett édesapjukat, de még a rájuk következő nemzedékek is mindig a gyengéd szeretet hangján beszélnek a poéta-generálisról, aki a maga kedélyes modorában különös átmenetet jelentett az éppen múlásra ítéltetett régi világ és az újakat előkészítő felvilágosodás között.

Báró Orczy Lőrinc magas rangú államférfiak leszármazottjaként született 1718-ban. Apja, aki a kunok kapitánya címet viselte, maga is korának művelt emberei közé tartozott. A fiú latinos és franciás kultúrában nevelkedett, de ifjúkora java részét otthon, a falusi kúriában élte, és egyenest jobbágyaitól tanulta a jóízű, népi magyar nyelvet. Az Orczyak a nevezetesen jó földesurak közé tartoztak. Orczy Lőrinc kezdettől fogva tudta és hirdette, hogy ők a parasztok munkájából élnek, tehát a parasztot meg kell becsülniök. Nem tartozott a jobbágyfelszabadítás előkészítőihez, sőt éppen a nemesi-jobbágyi rendszer ésszerűsége és morális indokolhatósága érdekében várta el magától és az egész nemességtől, hogy emberségesen bánjanak a parasztokkal, s adják meg a dolgozó népnek a nagyobb életlehetőség mellett az emberi méltóságot. Ez a szatmári béke utáni évtizedekben, a paraszti élet mélypontja idején, a nemesi akusztikában olykor forradalminak is hatott. Mindehhez Orczy hamar magába szívta a francia felvilágosodás racionalizmusát. A lelkesen szeretett Voltaire-ból nem a forradalom előkészítőjét hallotta ki, hanem a mondatok egyértelműségét, a jelenségek humoros megfogalmazását, az emberszeretetet. És a versek párrímelését.

A régi magyar költészet javarészt négyes rímelésű volt. A verselni kezdő Orczy maga is gyakran ír ebben a régies formában, de közben Voltaire és más francia költők példájára korán próbálkozik párrímes alexandrinusokkal, illetve a francia alexandrinus magyar megfelelőjének tekintett sormetszetes tizenkettesekkel - és ezzel korai előhírnöke Bessenyeiéknek. Bessenyei és Barcsay még kisgyermek, amikor Orczy már párrímes verseket ír, ami csak a bécsi felvilágosodás idején válik igen modernnek ható formai megoldássá.

Mária Terézia trónra lépése és a porosz háborúk kezdete idején - 1740-ben - Orczy huszonkét éves. Felcsap önkéntesnek a királynő seregébe, és ettől kezdve huszonnégy évig katona. Ritkán verselget, annál több csatában vesz részt. Gyorsan emelkedik a ranglistán. Hadikkal együtt részt vesz Berlin lerohanásában, ebben a nagy port kavaró huszárbravúrban, majd egy ideig Hadik mellett alvezéri beosztásban a birodalom legfőbb tisztjei közé tartozik. De nincs benne semmi katonás. A haditanácsban feltűnik józan okosságával, a csatamezőn rendkívüli, személyes bátorságával, hanem aki ránéz, mindezt alig tudja elképzelni. Alacsony, kövérkés, nevetős ember, bölcsességét tréfákba burkolja, felszólalásai szellemesek, nagy eszem-iszomok közötti csevegésekben elámulva veszik tudomásul rendkívüli műveltségét. És aki véletlenül ismeri A szegény parasztnéphez című versét, a felvilágosodottak magyar tanítványának, a fennálló rend ellenségének hiszi. Holott valójában annak a fennálló rendnek éppen az Orczy-féle emberségesség volt a legésszerűbb fenntartója.

Bessenyeiék ismerik Orczy addig kéziratban keringő költeményeit, ők biztatják, hogy kezdjen újra írni. És Orczy Lőrinc lelkesen áll a nála sokkal ifjabb testőrírók közé. Hangja sokkal népiesebb náluk, akik éppen egy csiszolt városi nyelvet készítenek elő. Orczy fél a városiasodástól, félti a régi nemzeti emlékeket is, de a nemességet szolgáló paraszti életformát is. Közben azonban sejti és írja, hogy a városiasodás előbb-utóbb bekövetkezik, és a parasztnak nem lesz kedve urát szolgálni. Tény és való, hogy a maga maradibb módján világábrázolása közelebb van a mindennapok valóságához, mint a testőröké, akik a maguk észkultuszán belül egy racionalista ábrándvilágban élnek. Orczy először nyomtatásban csak a Bessenyei György Társaságában jelentkezik, de nemsokára Révai Miklós, a nyelvtudós kiadja verseinek első kötetét, ilyen tiszteletteljesen furcsa címmel: Költeményes holmi egy nagyságos elmétől. Későbbi versei együtt jelennek meg Barcsay Ábrahám költeményeivel, Két nagyságos elmének költeményes szüleményei címen.

Ezek az Orczy-versek hamar népszerűekké válnak. A felvilágosodottak szeretik, mert az elnyomott népet dicsérik, és emberségre biztatnak, a maradi nemesek értelmesebb része szereti, mert kezdik felismerni, hogy az ő érdeküket védi. És minden jó fülű olvasó szereti fordulatainak jó ízeiért.

Közben a költő mint abaúji főispán, példaszerűen gondos, emberséges és okos főtisztviselő. Nemegyszer józan belátásból érzelmei ellen dönt. Ismételten mondja, hogy a Tisza szabályozása előkészíti a régi alföldi paraszti életforma megváltozását, de mégis ő a Tisza-szabályozás első hatékony sürgetője. Ugyanígy van a városiasodással. Fél tőle, de elősegíti, mint szükségszerűt. Pesten háza van, és egyre jobban szeret a lassan növekvő Pesten élni. Szalont tart fenn, ahol rendszeresen találkoznak a felvilágosodott fiatalok. A korai színházi kísérletek is az Orczy-szalonban bontakoznak. A francia felvilágosodás eszméi az Orczy-szalonból terjednek tovább. A fiatal Bacsányi is Pestre kerülvén, Orczyéknál ismeri meg azokat az ifjakat, akik idővel a Martinovics-mozgalom hősei és vértanúi lesznek. A bécsi kezdemény után a testőrök társaként ismert, valójában náluk konzervatívabb Orczy így megteremti a felvilágosodás egyik hazai tűzhelyét.

Az irodalommal szakadatlanul kapcsolatban marad. Az ifjak új folyóirataiba, előbb a Bacsányi-Kazinczy-Baróti Szabó szerkesztette kassai Magyar Museumba ír, majd később Kazinczy Orpheusába is. Az új nemzedék ugyanolyan lelkesen tudja a magáénak a maradi-felvilágosodott öreget, mint előbb Bessenyeiék. Közben nemcsak saját művein - verseken és kedélyes hangú irodalmi leveleken, politikai szónoklatokon - dolgozik, hanem fordít is, francia és német felvilágosodott szerzőktől, s ami ennél is érdekesebb, lefordítja - franciából - II. Katalin cárnő orosz törvénykönyvét, amelyben itt-ott tudatosan érvényesülnek a felvilágosodás jogi eszményei. Mint az egész felvilágosodást, Orczyt is izgatja egy ésszerűbb jogrendszer létrehozása. Bessenyei említi, hogy írt egy elmélkedő művet ilyen címmel: A fehér tatárok országa, annak törvényei, szokásai. Bessenyei igen jó véleménnyel van róla. Sajnos nem ismerjük. Címe után ítélve, a korban divatos államregény vagy államelmélet lehetett.

Élete példaszerű volt. Előbb vitéz katona, bölcs generális, utóbb kitűnő és emberséges főtisztviselő, lelkesen szerette családját, fiainak jó nevelője volt, de említik, hogy gondos, hozzáértő gazdája volt birtokainak, és aligha volt Magyarország-szerte földesúr, akit jobban szerettek volna a jobbágyai. S tette mindezt derűsen, kedélyesen, művelten, maga körül is műveltséget árasztva. Kortársai némiképpen filozófusnak is tekintették. Nem volt filozófus, csupán a filozófusok műveinek élvezője, aki jobban érezte és értette a bölcsek világosságát és humorát, mintsem az eszmék forradalmiságát. Viszont igazi életfilozófus volt, aki érezte, élte és hirdette az ember és környezetének összhangját.

És költő volt mindenekelőtt. Egy kissé a felvilágosodás előfutára, majd a felvilágosodás társa, anélkül hogy igazi felvilágosodott lett volna, még később a következő nemzedék pártfogója és szállásadója, akinek körében már olyan eszmék is érettek, amelyektől visszariadt volna, ha megérti. De ezeknek az eszméknek forradalmi fellángolását már nem érte meg. Akkor halt meg, amikor Párizsban kitört a forradalom.


TARTALOM