{2-401.} A parasztpárt helye a magyar politikában

Van-e szükség különálló Nemzeti Parasztpártra? Ezt a kérdést a magyar demokrácia elindulása óta jobbról és balról sokan felvetették. Sokan hiszik, hogy ennek a pártnak a megalakulása merő véletlenségen, néhány ember személyes erőfeszítésén múlott, ellentétben a többi, Európában valamilyen formában mindenütt szükségszerűen meglévő három „nagy” párttal. Mások elismerik, hogy az adott történeti pillanatban van valami feladata egy külön parasztpártnak is, úgy vélik azonban, hogy itt legfeljebb valami átmeneti feladatról lehet szó. A kisgazdapárt oldaláról nézve úgy látszik, hogy az ország parasztságának csak egy párt lehet a hivatott képviselője, s ez nem lehet más, mint az a párt, mely a választásokon a legtöbb parasztszavazatot kapta: a Független Kisgazdapárt. Úgy vélik, hogy ha régebben lehetett volna is indokolni a nincstelenek, zsellérek, napszámosok, földmunkások, uradalmi cselédek külön politikai szervezkedését, a földreform óta, amikor a parasztság túlnyomó többsége „birtokossá” lett, legfeljebb arról lehet szó, hogy a parasztpárt feladata az újgazdákat átvezetni abba a politikai és társadalmi közösségbe, mely a birtokos gazdák vezetése alatt már régen kialakult. A munkáspártok oldaláról viszont úgy fogalmazzák meg a parasztpárt feladatát, hogy a parasztság csakúgy, mint az egész társadalom, végeredményben vagy polgári birtoklókra, vagy kizsákmányolt proletárokra oszlik, akiknek ennek megfelelően vagy valamilyen polgári birtokos gazdai pártban, vagy valamelyik munkáspártban a helyük. A külön parasztpártnak ebben a szemléletben szintén csak időleges értelme lehet: az, hogy a kisbirtokos parasztságot, mely valójában csak különleges helyzetben lévő – nem alacsony munkabérek révén, hanem az agrárolló, a rossz közlekedési viszonyok és a súlyos adóterhek formájában {2-402.} kizsákmányolt – proletár, átvezesse és átnevelje az összes proletárok politikai közösségébe.

De nemcsak a társadalmi feladatok terén tudják nehezen elhelyezni a parasztpártot, hanem azoknak a szokványos elvi ellentéteknek a síkján sem, melyek a világ és Magyarország politikai életében ma leginkább uralkodnak. Úgy mondják, nem világos, hogy a párt szocialista-e vagy magántulajdonpárti, nacionalista-e vagy osztályharcos, oroszpárti-e vagy angolbarát és így tovább. Ehhez járul az, hogy a parasztpárt belső életével kapcsolatban az utóbbi időben sokat beszéltek válságról, jobboldal és baloldal harcáról, kettészakadásról.1 Mindez együtt alátámasztani látszik azt, hogy itt egy belsőleg nem homogén pártról van szó, mely ellentétes dolgokat kétértelmű és tisztázatlan módon képvisel.

A furcsa az, hogy ha ennek az állítólag heterogén összetételű, egyenetlen belső életű, tisztázatlan programú és kétértelmű viselkedésű pártnak a jelentőségét nem pillanatnyilag kihegyezett ellentéteken vagy más pártoknak és csoportoknak róla való elképzelésein mérjük le, hanem a magyar valóság, a magyar szükségletek és a magyar lehetőségek mértékével, akkor kiderül, hogy a parasztpárt tömegeinek egyöntetűsége, karakterének egysége, feladatának és lehetőségeinek egyenesvonalúsága legalább akkora, ha nem jóval nagyobb, mint a többi magyar demokratikus pártoké.

Mindenekelőtt egységes és egyöntetű a parasztpárt társadalmi háttere: az újbirtokos, kis- és törpebirtokos és birtoktalan parasztság, ahogyan mondani szokták, szegényparasztság. Úgyannyira egyöntetű, hogy az már szinte szűk is. Szűk egyrészt azért, mert hiszen minden párt akkor válik igazán országos párttá, mikor a maga szorosan vett társadalmi alapjain túlmenően az egész országra méretezetten tud terveket készíteni és bizalmat kelteni. De szűk azért is, mert – mint arra Márkus Istvánnak a Valóság folyóiratban most megjelent kitűnő cikke2 reámutatott – a parasztság a szegénységet egyáltalán nem szívesen alkalmazza magára alapvető és örökös jelzőként. A hangsúly tehát azon van, hogy a parasztpárt nem a szegénységbe beleragadt, hanem {2-403.} a szegénységből minden erővel kitörő parasztság pártja kell hogy legyen. Mindezek azonban a parasztpárt jövendő kibontakozásának kérdései, most elég annyit leszögeznünk, hogy a parasztpárt társadalmi háttere minden, csak nem heterogén, minden, csak nem ellentmondó.

Nem kevésbé egységes a párt jellegét megadó vezetői csoport is: a parasztpárt egész vezérkara ma is a falukutató mozgalom, a népi irodalom, a Válasz és a Márciusi Front egykori köreiből telik ki. Ezekkel szemben régtől fogva eszmék és célok tisztázottsága tekintetében ugyanazok a kifogások hangzottak, amilyeneket ma a parasztpárttal szemben hangoztatnak, s valóban sok mindenféle dolgot érdemes és esedékes tisztázni mindabból, amit ezek jelentettek. Mégis az a mód, ahogyan ez a csoport a magyar szellemi és politikai életben felállott, és a problémák megválaszolásához hozzáfogott, mélyen és alapvetően egységes volt. Egységessé tette mindenekelőtt szenvedélyes és minden félreértést kizáró szembenállása az úri hatalom rendszerével és az úri világszemlélettel.

Egységes volt abban is, hogy a felszabadításért megvívandó harcot nem állították oly mértékben az osztályszempont uralma alá, hogy ne tudott volna visszhangot kelteni az értelmiségnek abban a részében, melyben az úri, középosztályi vagy polgári osztályöntudat helyett komolyan élt az értelmiségi szerepvállalás gondolata. Egybefogta őket az, hogy valamiképpen természetesebben s magától értetődőbben illeszkedtek bele a társadalmi felszabadulás különlegesen magyar előzményeinek, a Dózsa-forradalomnak, a negyvennyolcas szabadságharcnak, Petőfinek, Táncsicsnak, a függetlenségi és agrárszocialista mozgalmaknak a vonalába. Összeköti őket az, hogy a magyarság politikai és emberi szabadságát vagy rabságát, haladását vagy megakadását nemcsak hogy nem a legfelsőbb, de nem is a leghaladottabb társadalmi osztályok helyzetén, felszabadulásán vagy egyenjogúságán mérték le, hanem a legelmaradottabb, legelhagyatottabb, legszétszórtabb paraszti tömegeken. Összeköti őket az, hogy nem romantikusak: a parasztban nem romlatlan őserőt és {2-404.} nem boldogító életformát láttak, melyhez csak vissza kell térni, hanem az emberi kiszolgáltatottság legmélyén élő, életformájában meghasonlott, annak nyomasztó és szűk voltától megszabadulni kívánó tömegeket. Összeköti őket az, hogy amennyire nem romantikusak, ugyanannyira van bennük vagy ösztönös paraszti, vagy tudatos emberi és európai bizalmatlanság a merőben racionális, célszerű és nagyüzemszerű tömegboldogítás útjával szemben. Nem azért, mintha a modern tömegtársadalmi fejlődés útját a legkevésbé is lassítani akarnák, hanem oly módon, hogy ezzel a fejlődéssel szemben is érvényesítik a teljes emberi felszabadulásnak az egyedül érvényes értékmérőit. Végül összekötötte ezt a csoportot – anélkül hogy körében a magyar „leszármazás” vagy a nemzeti „érzelem” a legkisebb mértékben is szempont lett volna – a magyar valósághoz való egyszerűbb, közvetlenebb, dogmátlanabb közelség.

Ilyen körülmények között a parasztpárt kisebb-nagyobb egyenetlenségei helyett nem volna-e fontosabb és érdekesebb felvetni azt a kérdést, hogy vajon nincsenek-e inkább azok az ellentétek és választóvonalak rossz helyen meghúzva, melyek a magyar politikában uralkodnak? A jelek szerint a magyar politikában kezdenek az aktív emberek mindinkább úgy rendeződni, hogy vannak jó és radikális demokraták, akiket egy bizonyos, hangosan nem mindig hallható, de kegyetlenül érezhető vélekedés rossz magyaroknak bélyegez, és vannak szenvedélyes magyarok, akiknek a demokráciával szemben álló érzelmeik mind kevésbé kétségesek. Ne beszéljünk arról, hogy ez az elrendeződés mennyiben felel meg a valóságnak, s mennyiben igazságos: az a döntő, hogy Magyarországon a nemzet ügye és a társadalmi szabadság ügye megint nem tud vitán kívül egyetlen üggyé lenni – csaknem száz év óta áll fenn nálunk ez a helyzet –, márpedig legyünk tisztában azzal, hogy Európában csak azok a népek vitték és viszik valamire, amelyeknél ez meg tudott történni.

A magyar politika mind nyugtalanítóbb ellentéteiben a parasztpárt az, melynek eddig sem magyarságát, sem radikális demokratizmusát nem vonták komoly hitellel és komoly visszhanggal {2-405.} kétségbe, s ugyanakkor ez az a párt, mely megengedheti magának azt is, hogy sem egyiket, sem másikat még csak nem is hangoztatja különösebben. Megengedheti azért, mert azt a központi kérdést, hogy a magyarság szabad-e vagy sem, a parasztpárt egy olyan mértéknek az alapulvételével állapítja meg, mellyel a kezében sem a szabadság, sem a magyarság ügyét, még ha akarja, sem hagyhatja el: a paraszti szegénységből kifelé törő milliók mértékével. Mert ennek a kitörésnek a sikere nélkül sem igazi szabadság, sem felébredt magyarság nem képzelhető. A munkáspártok beleesnek abba a tévedésbe, hogy a magyar nép akkor szabad, ha a szervezett proletariátus ideológiája a politika hatalomban minél inkább részes; az urak és mindenfajta birtokban lévők beleeshetnek abba a tévedésbe, hogy a magyarság akkor szabad, ha külpolitikailag szuverén; a parasztpártnak olyan mérték van a kezében, mely mind a kétféle tévedéstől biztosan megóvja.

Ez a párt volna eredendően felesleges vagy eredendően ellentmondó? Emberei, vezetői hibázhatnak, politikai taktikája válságba juthat, szervezési sikertelenségek érhetik, de alig van fontosabb dolog a magyar politikai fejlődés számára, éppen ma, amikor a múlt erői mind sikeresebben játsszák ki újból a haladás és a magyarság ügyét egymással szemben, mint az, hogy ez a párt vagy egy ilyen párt létezzék és erősödjék!

Mindez nem jelenti azt, hogy ne volna szükség a párttal kapcsolatban sok mindenfélének a tisztázására. Sokszor halljuk, hogy immár el kell készíteni a párt ideológiáját. Ha ez alatt teljes világmagyarázatot értünk, akkor ez több, mint amire szükség van; de arra igenis megérett a helyzet, hogy a párt világosan kirajzolja a maga irányító gondolatainak az összességét, határozott feleletet adjon néhány kérdésre, melyet vele szemben kívülről felvetnek, és felmérje a mai magyar valóságot a maga tennivalói szempontjából. Szocializmus és polgárosodás, magyarság és nemzetfeletti kapcsolatok, forradalmiság és a jövőre való átmenet: ezek azok a legfontosabb kérdések, melyekben világos, de {2-406.} nem dogmatikus, egyszerű, de nem szűk, politikus, de nem kétértelmű feleletekre van szükség. Ezeknek a kialakítása a parasztpárt legfontosabb közeljövőbeli feladata.