| A parasztpárt helye a magyar politikában | TARTALOM | Parasztpárt és parasztkultúra |
FEJEZETEK
Mit jelent az, hogy egy párt parasztpárt? Szükségszerű-e, ahogyan azt az osztályharc gondolata alapján ma általában felteszik, hogy minden párt egy-egy társadalmi osztályt, réteget, csoportot képviseljen, vagy pedig lehetséges-e az, amint azt az elvek emberei elgondolják, hogy a pártokat végsőleg eszmék, elvek, programok tartják össze, s amelyik párt leszűkíti magát egy társadalmi osztályra, az igazi pártból egyszerű érdekképviseleti szervvé süllyed? Éppen a parasztpárttal kapcsolatban hallottunk olyan hangokat, melyek a párt aránylag kis szavazatszámát3 azzal a megállapítással akarták ellensúlyozni, hogy ez a párt valójában egy elitnek a pártja, s tévút volt ezt a pártot a paraszti tömegek felé fordítani, melyek íme cserbenhagyták. Ezzel szemben viszont találóan mutattak rá arra, hogy a párt értelmiségi gócokban még sokkal kevesebb szavazatot kapott.
A szembeállítás, mint annyi más, melyek közepette élünk, teljességgel értelmetlen. Minden párt, minden politikai mozgalom úgy jön létre, hogy egy jövőt látó, jövőt formáló terv találkozik valamilyen társadalmi érdekkel, mely a meglévő valóság épületét valahol feszegeti. A terv feladata, hogy az érdek számára, mely a valóság szövedékébe bele van szorulva, s azt úgy feszegeti, hogy közben egészben adottnak és mozdíthatatlannak véli, megadja a jövő fejlődés és a nagyobb lehetőségek távlatát; az érdekek feszítőerejének a feladata, hogy a terv számára megadja a mozgatót, mely azt a megvalósulás útján elindítja. S kell, hogy ezek az érdekek már egy reális társadalmi szövedékben együtt, közösségben legyenek, mert csak ha ennek erejével mozgásnak indulnak, akkor tudnak kívülálló, különálló, más közösségekben élő, de egyirányú érdekű csoportokban vagy egyénekben is {2-407.} visszhangot kelteni. Kell tehát, hogy minden pártnak legyen komoly társadalmi háttere, és nem leszűkülés az, ha egy párt tudatosan és világosan meg is jelöli, hogy milyen társadalmi háttérből nőtt ki, és milyenre kíván támaszkodni. Végsőleg azonban minden pártnak nem egy réteg, hanem egy ország számára kell tervet készítenie, s így minden komoly igényű párt egyszer eljut fejlődésének ahhoz a szakához, amelyben a maga kiindulási kereteit szétfeszíti, és vagy a maga érdekszövedékének a kitágításával, vagy másféle érdekek felszámolásával eléri azt, hogy az érdekeknek mögötte álló rendszere egységbe kerül az egész közösség érdekeivel.
A parasztpárt még nem jutott kifejlődésének ebbe a szakaszába. A demokratikus kormányzó pártok között ez a párt az, mely nevében is egyetlen társadalmi csoportra utal. A kisgazdapárt, bár nála is világosan egy társadalmi csoporton, a kisgazdákon van a hangsúly, nevében a társadalmi osztályoknak valóságos felsorolását tartalmazza, de ettől függetlenül is az 1945. évi választások óta egy társadalmi csoport pártjából valóban országos érdekű párttá nőtt, még ha azok az érdekek, melyek összetartják, erősen negatív jellegűek is. A szociáldemokrata és kommunista párt nevükben élesen megjelölik az elveknek azt a rendszerét, melyen jövőt formáló terveik alapulnak, s bár világosan elsősorban az ipari munkásságra építik fel politikai erőfeszítéseiket, és viselik a munkáspárt elnevezést is, azért minden kétséget kizáróan számítanak és támaszkodnak más társadalmi rétegekre is, s a választások tanúsága szerint nem is siker nélkül. A parasztpárt ebben a pillanatban egyetlen társadalmi osztályra, a parasztságra, annak is a szegényebb részére támaszkodik. Bár nem nyerte meg e réteg szavazatainak a többségét sem, nem vitás, hogy ennek a szavazatai mentették meg attól, hogy a kormányzásban való részvétel komoly igényét elveszítse. Noha a pártnak s a pártot megelőző mozgalomnak komoly értelmiségi visszhangja volt, a párt, mint mondottuk, nem kapott komoly {2-408.} mennyiségű szavazatot az értelmiségi gócokban, a városokban. Ebből következik, hogy arra, ami a magyar értelmiségben az egyéni értelmiségi szerepvállaláson túlmenően társadalmi és osztályerő, a párt nem számíthat, s ez a legkevésbé sem baj.
Ebben a helyzetben két dologra kell vigyázni. Egyrészt arra, hogy a párt társadalmi hátterének a kihangsúlyozása ne jelentse a párt leszűkülését, országos tervek hordozására való képtelenségét, másrészt viszont arra, hogy ha a maga társadalmi hátteréről van szó, itt ne használjon szétfolyó fogalmazásokat, s ha feleslegesen ne is szűkítse le magát, azért inkább vonja meg szűken a maga határait, mint kétértelműen.
Vonatkozik ez mindenekelőtt arra, hogy mit értsen a párt parasztság, s amiről sok szó esett az utolsó két évben, parasztegység alatt. Döntő, hogy mit értünk paraszt alatt, mert egészen más parasztpolitika következik abból a szemléletből, mely paraszt alatt nemzeti őstelevényt, más társadalmi erőket felfrissítő őserőt ért, más abból, mely a parasztság lényegét valamiféle ősi konzerválóképességben és konzervatív hajlandóságban látja, ismét más abból, mely paraszt alatt mindenekelőtt a földműves foglalkozását vagy annak természetközelségét érti, s megint más abból, mely paraszt alatt azt a nyomottabb életfeltételek között élő csoportot látja, melynek nehezebb életviszonyai más, „magasabb rendű” osztályok alkotóképességének a kifejtéséhez szükségesek.
A paraszt állapotnak azt a megfogalmazását, mely a helyes és a parasztpárt politikája számára döntő szempontokat adja, legvégiggondoltabban Erdei Ferenc adta. Kiindult abból, hogy a parasztosztály, pontosabban a parasztrend a rendi világnak egy itt maradt alakulata, mely a maga régebbi jobbágyi formájában eredetileg vagyonviszonyoktól függetlenül magában foglalta azokat, akiket a felsőbb társadalmi rétegek egy bizonyos, számukra {2-409.} természetesen előnyös társadalmi munkamegosztás érdekében hozzákötöttek a földhöz. Azaz a rabszolgaság közvetlenebb és személyesebb kiszolgáltatottsága helyett, a részbeni személyenkinti szolgáló szerep mellett, elsősorban mint egészt rendelte a többi társadalmi rétegnek szolgálatára. „Egymagukban, önállóan és függetlenül nincsenek parasztok. Ha senki sem szorít le egy csoportot szolgálatra, alvilági életre és »mély« kultúrára, akkor magában az, aki földműveléssel foglalkozik, még nem lesz ebben az értelemben paraszttá. A parasztok valakik miatt parasztok, és valakiknek a parasztjai.”4 A jobbágyság ezt a helyzetet a jogi megkötöttségeken felül az életformának és az erkölcsi világnak a megkötésével érte el: a jobbágyság s a belőle kinőtt parasztság az a réteg, mely véres lázadásainak leverése után beletört a maga hátraszorított állapotába, majd egyenesen erkölccsé tette a maga számára ennek az állapotnak az alapvető törvényét, a szünetlen munkát. Minden emberi életmegnyilvánulás a paraszt állapotban ennek a szünetlen munkának van alárendelve, kezdve a díszítőkedven, melyet csak használati tárgyakra lehet rálopkodni, végezve az ünneplésen és játékon, melyek csak az előírt vagy kényszerű munkaszünetek szigorú rendjébe beleillesztve kapják meg a maguk helyét. A parasztéletből ezek szerint kimaradt az az elemi igény, mely az összes többi társadalmi rétegek civilizálódásának az irányát jellemezte: a személyes életet szolgáló háztartás, lakás és a munkahely mindinkább való elkülönülésének a tendenciája. Hiába szabadult fel jogilag a jobbágyság, a helyébe lépett parasztság részben kényszerűen, részben önként tovább őrizte a társadalom alatti nyomottságnak, a munkához való kötöttségnek ezt az állapotát.
Amelyik párt mindezt felismeri, annak a politikája csak ennek a paraszti életformának a felszámolására irányulhat, s olyan lehetőségeknek a felépítésére, melyben a földművelő foglalkozás, csakúgy, mint a világ számos helyén, nem jelenti sem az emberi, sem a kulturális, se a politikai lehetőségek szűkösségét, sem az emberi élet nagyobb fokú alárendelését a termelés alá. Egy ilyen felszabadult paraszt állapotban a mai paraszt állapotnak {2-410.} csak két eleme maradhat meg: az egyik az, amire Veres Péter utal egy helyen, mint a parasztság örök, kiirthatatlan elemére, s ez a természethez való nagyobb közelség,5 a másik pedig a földművelő munka elmélyedt, szakszerű kultúrája. A parasztság azonban úgy, ahogyan Európában, különösen Kelet-Európában történetileg kifejlődött, nem ez, hanem a nyomottságnak, a termelés nyűgeihez való embertelen kötöttségnek a rendszere. S a parasztéletforma összes közkeletű, akár jóhiszemű, akár rosszhiszemű dicséretei ezt az állapotot vagy egészben akarják megőrizni, vagy annak bizonyos szépnek látszó, de az egész állapottól s annak nyomasztó és szűk voltától elválaszthatatlan elemeit. Éppen ezért a parasztpártnak a paraszt állapotról az az elsőrendű mondanivalója, hogy azt fel kell számolni, s csak másodsorban, szigorúan körülhatárolt keretek között beszélhetünk arról, hogy mit lehet belőle megőrizni.
Ki ma paraszt ebben az értelemben Magyarországon? Gyakorlatilag ebben az állapotban van, s ennek nyűgeitől akár körülményei folytán, akár ezenfelül saját beidegzéseinek a hatására nem tud szabadulni a magyar földművelő lakosság túlnyomó része: a kisbirtokos parasztság, az új birtokosok, földmunkások, nincstelenek. Nem tartozik ellenben már bele ebbe a nagygazdák rétege. Elsősorban nem azért, mert vagyonos, hanem azért, mert olyan helyzetben van, melyben vagyonát csakis más, szegényebb parasztok munkájával tudja hasznosítani.
Valójában tehát olyanoknak az összessége, akiknek érdekük, hogy mások minél inkább parasztok vagy olcsók, kezelhetők, vezethetők maradjanak. Akiknek ez az érdeke, azok nem parasztok, hanem urak. Vagyonuk már a jobbágyfelszabadításkor úri életvitelt tett számukra lehetővé, s csak a rendi világnak erkölcscsé lett rétegződése akadályozta meg őket abban, hogy ezt ne a jobbágyfelszabadításkor rögtön, hanem csak a huszadik században vegyék észre. Ma azonban túlnyomó részben észrevették, s ennek le is vonják vagy hamarosan le fogják vonni az összes {2-411.} következményeit. Ha ma parasztnak nevezik még magukat – a legtöbb helyen csak politikai s nem társadalmi használatra élnek ezzel a nevezettel –, csak azért teszik, mert ezáltal kívánják fenntartani azt a hagyományos társadalmi vezetést, melyet a parasztságnak náluknál szegényebb rétegei felett gyakorolnak. Ezért nem egyezhetik meg a parasztpárt – minden közös agrárérdek mellett – semmiképpen sem a kisgazdapárt parasztpolitikájával, mely a maga konzervatív és a kialakult társadalmi vezetési viszonyokat megbolygatni nem akaró szelleménél fogva nem akar szembenézni azzal a ténnyel, hogy ez a nagygazdai réteg lehet demokrata, de a paraszt volta merő fikció.
A határoknak az ilyen értelmű világos megvonása érdekében hangsúlyozta azután a parasztpárt, hogy a szegényparasztság pártja. Vigyáznunk kell azonban, hogy ebből a fogalmazásból ne következzék egy indokolatlan megszűkülés: egyrészt az a téves értelmezés, amely úgy hangzik, mintha a parasztpárt csak a parasztság egy részére óhajtana támaszkodni, holott lényegében a teljes egészét tartja szem előtt, csak éppen annak a szándéknak a jegyében, hogy a parasztság törjön ki, álljon saját lábára, és rázza le magáról a „felette” álló rétegek vezetését. A másik veszélye a szegényparasztság túlhangsúlyozásának az, hogy két olyan jellemvonást kapcsolt össze, melyekből a parasztságnak éppen a parasztpárt politikája szerint a legnagyobb erővel ki kell törnie: mind a szó hagyományos értelmében vett parasztságból, mind pedig a szegénységből. Ezért fontos, hogy a helyzetet úgy fogalmazzuk Márkus István nyomán, hogy a parasztpárt nem a szegénységbe beleragadt, hanem a szegénységből minden erővel kitörő parasztságnak a pártja.6
| A parasztpárt helye a magyar politikában | TARTALOM | Parasztpárt és parasztkultúra |