| Parasztpárt és parasztság | TARTALOM | Parasztpárt és a parasztság gazdasági felszabadulása |
FEJEZETEK
Mindazok, akik a parasztságot romantikusan szemlélik, úgy képzelik, hogy egy parasztmozgalomtól elválaszthatatlan a parasztkultúra, népdalok, népi táncok, népviselet és népszokások őrzése és ápolása. Ha azonban egyszer felismertük, hogy a paraszt állapot úgy, ahogyan történetileg kialakult, társadalom alatti, szolgálatra szorított, a termelés és a munka kötöttségeiből semmi kitekintést nem engedő állapot, akkor a parasztkultúra összes jelenségeivel szemben is először azt a kérdést kell felvetnünk, hogy vajon nincsenek-e elválaszthatatlanul ehhez az életformához hozzákapcsolva. Közelről ugyanis úgy fest a dolog, hogy a népi kultúra továbbápolásának lelkes apostolai kétségbeesett erőfeszítéssel bizonygatják parasztságunk ifjainak és leányainak, hogy ősi népdalaik, táncaik, viseletük és szokásaik sokkal szebbek, mint a város és a rádió által terjesztett kispolgári ízléstelenségek, viszont ezek az ifjak és leányok nagyobb részükben a legkevésbé sem hallgatnak minderre, hanem lelkesen térnek át városi nótákra, városi táncokra, városi ruhákra és városi szokásokra. Valami hibának kell ott lennie, ahol a tömeg ellenállhatatlan erejű átalakulása és egyesek lelkes népmentése ilyen ellentétben áll egymással.
A parasztéletforma egyik leghivatottabb magyar elemzője, Erdei Ferenc szerint a parasztkultúrát három vonás jellemzi: az, hogy elemi, közösségi és általános. Elemi, mert az ember szorult és szűk helyzetében a legközvetlenebbül kitalált és megvalósított megoldások rendszere, és minden megnyilvánulásával kötve van a termelés alkalmaihoz és szerszámaihoz; közösségi, mert nem egyéni teljesítményekből épül, és nem egyéni helyzeteket old meg, hanem mindenkire szigorúan érvényes paraszti zsinórmértéket tartalmaz; és általános, mert nincsenek külön hivatott ápolói és külön élvezői, mint a városi, magas kultúrának, hanem mindenki részt vesz mind a kialakításában, mind az élvezésében.
{2-413.} Mindezek között a legdöntőbb a parasztkultúra elemi jellege, vagyis az, hogy egy szoros és szűk állapotban elérhető művészi kifejezés lehetőségeit jelenti: innen páratlan mértéktartása és arányossága. Nem cáfolja ezt meg egyes vidékek „színpompás” és szinte túl gazdag népviselete, mert a népviseleteknek ez a túlburjánzása csaknem mindenütt a legutolsó száz évnek a terméke, vagyis olyan időszaknak, amikor a parasztéletforma már bomlásnak indult. Éppen a falukutató irodalom mutatott rá arra, pl. Szabó Zoltán a matyókkal kapcsolatban,7 hogy ezek a vidékek csaknem kivétel nélkül gazdasági és társadalmi fejlődésükben megakadt vidékek, amelyek felgyűlt energiáikat viszik bele a népviselet túlfejlesztésébe, s mikor aztán ezzel nem várt sikerekhez, sőt anyagi előnyökhöz is jutnak, akkor üzletszerűen folytatják tovább. Nem véletlen, hogy azok a vidékek, melyek új termelési ágak, új művelési módok meghonosításában jeleskednek, vagy gazdasági és társadalmi mozgékonyságukkal tűnnek ki, a népviseletükkel alig szerepelnek.
Világos, hogy ezt a termelés és munka nyűgében keletkezett parasztkultúrát nem lehet teremtő állapotában fenntartani úgy, hogy állandóan új meg új népdalokat, népi táncokat, népviseleteket, népszokásokat hozzon létre, mert ehhez fenn kellene tartani azt a szűk és szoros állapotot, melyben a népkultúra művei létrejöttek s létrejöhetnek. De nem lehet szó a parasztkultúra ápolásáról abban az értelemben sem, hogy azt az akár csak erkölcsi vagy nemzeti kötelezettséget tulajdonítsuk a parasztságnak, hogy ha már újat nem is teremt, ne cserélje fel már kialakult parasztkultúráját városi kultúrával.
Ha egyszer a parasztkultúra megszűnt termő kultúra lenni, akkor az annak javaival való élés Mezőkövesden csakúgy, mint Újpesten, csak mint program és propaganda létezhetik, de nem úgy, mint az életnek, az egymáshoz és a tárgyakhoz való viszonynak az alapvető rendes formája.
A parasztságnak ne volna a városiaknál több köze ahhoz a {2-414.} kultúrához, melyet az ő ősei alkottak, mely történelme legszomorúbb napjaiban örömére és lelki felemelésére szolgált, s amely a magas kultúra számára is olyan páratlan értékű indítékokat adott? Semmiképpen sem. Csak éppen a parasztságnak a parasztkultúrához való külön kapcsolatát ki kell emelni a parasztkultúra mindenféle jóhiszemű vagy rosszhiszemű, romantikus vagy feudális dicséretéből, és egészen világosan és szorosan kell határolni, hogy milyen módon és milyen területen válhatik a parasztság a maga egykori mély kultúrájának ha nem is a hordozójává, de megbecsülőjévé.
Tudni kell, hogy a központi kérdés nem a parasztkultúra fenntartása, hanem a parasztság teljes mértékű emberi felemelkedése. Ha akad valaki, aki ennek a felemelkedésnek a mozgatójává teszi a parasztkultúra egyes javainak a magas kultúra szintjére való emelését, ez nagyon örvendetes dolog; ha mások arra igyekeznek, hogy a parasztkultúra alkotásait a felemelkedés rázkódtatásaitól megkímélve, az utókor számára megőrizzék, ehhez joguk van; de aki a felemelkedést a parasztkultúra megőrzése érdekében, közvetve vagy közvetlenül, akár csak egy nappal is késleltetni akarja, az ellenség!
Mi tehát az útja a parasztkultúra olyanfajta megbecsülésének, mely nem jelenti egyben a megkövesült parasztállapot fenntartását?
Mindenekelőtt semmi akadálya, hogy a parasztság önkéntesen, tudatosan és alkalomszerűen őrizze a parasztkultúra bizonyos javait, pl. időnkint énekeljen népdalokat, táncoljon népi táncokat, játsszon népi játékokat stb.
A népkultúrának ez a fajta ápolása azonban kell, hogy önkéntes legyen, vagyis független mindenféle, akár csak erkölcsi erőszaktól is, mely ezt paraszti vagy magyar kötelességnek állítaná be. Minden ilyen kötelességre való hivatkozás hamis: a parasztkultúra megbecsülésének egyetlen igazi forrása az a meggyőződés, hogy annak alkotásai is szépek, nem pedig az, hogy kötelezők. {2-415.} Kell, hogy a népkultúra javainak ilyenfajta őrzése tudatos legyen, vagyis az érdekeltek világosan tisztában legyenek azzal, hogy elmúlt társadalmi és kulturális feltételekből fakadt formákat őriznek. Ettől azért nagyon is büszkék lehetnek a maguk népi kultúrájára, s minden okuk meg is van erre, mert annál nagyobb és csodálatosabb teljesítmény, mint szűk és szoros feltételek között arányos, összhangzatos és szép műveket alkotni, alig van. Végül, a parasztkultúra javaival való ilyetén élés csak alkalomszerű lehet, vagyis olyan emberek kultúrélete, akik egészben zavartalanul élnek a teljes, a városi kultúra javaival, s csak bizonyos alkalmakkor, anélkül hogy kötve volnának hozzá, ápolják a parasztkultúra emlékeit.
Tudnunk kell, hogy ilyen értelemben a népdalokat, népi táncokat, népi játékokat mai parasztságunk túlnyomó részének éppen úgy újra meg kell tanulnia, mint a budapesti iskolai énekkaroknak. Bizonyos azonban, hogy a népdalokat szebb kiejtéssel és jobb hallással fogják énekelni, a népi táncokat jobb mozgással fogják járni s a népi játékokat természetesebben fogják játszani, mint a pestiek.
A parasztkultúra megbecsülésére való nevelés másik útja a pontosan ellenkező, mondhatnánk dialektikus, vagyis ellentéteken keresztül előrehaladó út. Ez pedig az, hogy mindenütt, ahol a parasztkultúra javainak szépségéről nem alakul ki őszinte meggyőződés, ott szemléljük, sőt siettessük aggodalom nélkül a parasztság kulturális városiasodásának folyamatát még akkor is, ha ez bizonyos, sőt nagy részben selejtesebb kultúrát jelent is, mint amilyen az elhagyott népi volt. Igyekezzünk azonban ezen keresztül minél nagyobb részt rávezetni a városi, magas kultúra egészen magasrendű értékeire, mondjuk zenei téren dzsesszen és operetten túl Mozartra, Beethovenre stb., és akkor néhányan, egyszer fel fogják fedezni a népi zene szépségét is. Azok a kultúremberek ugyanis, akik látják és értékelik a népdal szépségeit, nem veszik észre, hogy erre éppen azért képesek, mert magas kultúrán nevelődtek. A parasztság szempontjából a népművészet szűk és darabos, és a selejtes városi művészet gazdag, változatos {2-416.} és érdekes; annak felismeréséhez, hogy a parasztművészet egyszerűségében szebb, arányosabb és értékesebb, a paraszt állapotban nehezen lehet eljutni, hanem csak a magas kultúra felől. Ez az út természetesen nincs nyitva mindenki előtt, és nyilvánvaló, hogy sokan meg fognak rekedni a selejtes, másodrendű városi kultúra fércműveinél. De ha a városi kispolgárság többsége szintén ezekkel él, akkor viseljük el, hogy a parasztság komoly része is ide akar „emelkedni”, s ezen ne külön paraszt-kultúrpolitikával, hanem az egyetemes kultúrpolitikával akarjunk segíteni.
A harmadik, legtermékenyebb, de még inkább csak bizonyos területeken alkalmazható útja a parasztkultúra megbecsülésének, hogy ott, ahol lehet, magas kultúrává tesszük, és megpróbáljuk a városi selejtkultúrával való élés siralmas közjátékát, ha lehet, egyszerűen átugrani. Modern lakberendezőktől hallhatjuk, hogy milyen szomorú, hogy parasztságunk városi mintára rátér a fal mellett húzódó ülőhelyek szokásáról a szoba közepén álló „garnitúrák” kispolgári szokására, holott a legmodernebb lakberendezés éppen a fal melletti ülőhelyek és sarokba helyezett asztalok racionális és lakályos voltára jött ismét rá. A parasztkultúrának nagyon sok területén vannak ilyen egészséges megoldásai, de ha ezeket a jövő számára át akarjuk menteni, akkor nem helyezhetjük a hangsúlyt a parasztkultúránál való megmaradásra vagy a hozzá való visszatérésre, hanem csakis a legmodernebb magas kultúra szintjére való felemelkedésre.
Mindez a parasztpárt számára nemcsak elvi, hanem gyakorlati kérdés is. Számos helyen felvetődött, pártszervezetben vagy a Népi Ifjúsági Szövetségben8 buzgó értelmiségi vezetők részéről az a kérdés, hogy szabad-e ilyen összejöveteleken pl. dzsesszt hallgatni és modern táncokat táncolni. A döntés nagyon helyesen, bár sokaknak megbotránkozására az volt, hogy nagyon is szabad. Ugyanakkor azonban nem véletlen, hogy szerte az országban a parasztpárt számos ifjúsági szervezetében ma a népdalok, {2-417.} népi táncok és népi játékok olyanfajta ápolása folyik, mely nem csinál ezekből sem álnépszínművet, sem nemzeti kötelességet, sem kereseti forrást, hanem egészen egyszerűen örömét leli bennük. Érdekes jövőbeli feladat lesz még részletesebben kimunkálni azokat a lehetőségeket, ahol a parasztkultúra egyes megoldásait a magas kultúra megoldásává lehet átalakítani, azonban ez sem történhetik paraszti vagy magyar kötelességképpen, hanem csakis a szépség és célszerűség elvi szempontjai alapján.
| Parasztpárt és parasztság | TARTALOM | Parasztpárt és a parasztság gazdasági felszabadulása |