Parasztpárt és a parasztság gazdasági felszabadulása

FEJEZETEK

A parasztpárt parasztpolitikájának központi kérdése az, hogy milyen úton lehet a magyar parasztságot a gazdasági kiszolgáltatottság és öntudatlanság s a mindezek eredményeképpen rázúduló szegénység nyomorúságából kiszabadítani. Ennek útja a parasztság számára nem lehet az, ahogyan az ipari munkásság felemelkedését a marxi dialektika elgondolta, melynek feltevése szerint a gazdasági elproletarizálódás és a politikai öntudatosodás együttes eredményeképpen következik be a „kisajátítók kisajátítása”. Ez az út a parasztság számára alig elképzelhető. Az ipari munkásság politikai öntudatosodásának egyik legfőbb mozgatója az volt, hogy a nagyobb szabadságba belekóstolt és erősebb emberi öntudatra jutott kézművesség tekintélyes része a kapitalista fejlődés folytán proletarizálódott, és ez a réteg előharcosa és vezető rétege lett az ipari munkásság politikai öntudatosodásának. Ennek a folyamatnak paraszti megfelelője alig van, mert a bizonyos fokú emberi szabadságba belekóstolt kisbirtokos parasztság nagyobb tömegben nem proletarizálódott, és nem vált napszámossá, gazdasági cseléddé. Ennek híján pedig a birtoktalan cselédség magában aligha szabadulhat fel úgy, hogy kollektív tulajdonba veszi a nagybirtokot, mert ez csak annyit jelent, hogy jobbágyi beidegződéseit egyszerűen átviszi a nagybirtok új, bürokratikus vezetésére, és az emberi felszabadulás {2-418.} útján így aligha tud megindulni. A parasztság felszabadítása tehát semmiképpen sem képzelhető az elproletarizálódáson keresztül, hanem ugyancsak dialektikusan, de egy más irányú dialektikával, az egyéni tulajdonba jutás révén való felemelkedésen és megerősödésen keresztül vezet a közösségi szerveződés új formái felé. Mindebben nincs semmi nézeteltérés a munkáspártokkal, amelyek tisztában vannak mind a parasztság külön helyzetével, mind pedig azzal, hogy a dolgozók pártjainak a hatalomban való résznyerése után általában sem lehetséges a társadalmi felemelkedés útját az elproletarizálódáson keresztül képzelni.

AZ AKADÁLYOK ELHÁRÍTÁSA

A gazdasági felszabadulás, a szegénység nyűgeiből való kitörés útja tehát a parasztság számára a föld egyéni birtoklásában való részesedésen keresztül vezet. Ezért harcolt a falukutató mozgalom és a parasztpárt kezdettől fogva a földreformért, egészen annak 1945. évi megvalósulásáig; ezért tekinti másodrendűnek vagy hallgatja gyanakvással a földreform technikai hiányosságairól, a radikális lebonyolításának hátrányairól szóló panaszokat; ezért van elszánva mindenre, hogy a földreformot és az új birtokosokat minden támadástól és kiforgatástól megvédje; ezért ellenzi, hogy az igénybevétel bármiféle szabálytalanságának a helyrehozása az új birtokos bőrére, a birtok visszaadása útján, vagyis egy új paraszti egzisztencia megszüntetésével történjék, és ezért tekinti döntőnek Veres Péter szerepét a földosztás végrehajtása körül,9 aki annak egész folyamán ezeket a szempontokat tartotta elsősorban szem előtt.

A merő birtokba juttatással azonban a parasztság még nem szabadult fel; ez csak egy óriási akadály elhárítását és az Isten kegyelméből való hatalmasságok megdőlésének nagy történelmi tapasztalatát jelentette. A parasztság tudja azonban legjobban, hogy birtokos állapotban éppen úgy vagy még inkább lehet kizsákmányoltnak lenni, mint birtoktalan állapotban, a döntő változás tehát a kizsákmányolástól való igazi biztonságba juttatással {2-419.} következik csak be. Erről pedig csak akkor lehet szó, ha a magyar parasztság, mind az új birtokosok, mind a régiek, a föld tulajdonán belül birtokába jut a tudás és a gazdasági erő modern eszközeinek: s ezek révén kiemelkedik a maga sokféle kiszolgáltatottságából, melyek védtelenné teszik a gazdagabbak kizsákmányolásával, a ravaszabbak agyafúrtságával, elemi csapásokkal és gazdasági válságokkal szemben, s a maga gazdasági helyzetének a tudatos számontartójává és irányítójává válik. Ehhez pedig három dolog kell: a kizsákmányolás és kifosztás elleni védekezés jobb kiépítése, a földművelés szakszerű kultúrájának az elmélyítése és a gazdasági tudatossághoz, különösen a szabad szövetkezéshez szükséges képességek és lehetőségek kifejlesztése.

SAJÁT EREJÉBŐL

A kizsákmányolás és kifosztás elleni védekezés síkján a parasztpártnak az eddiginél is erősebben és rendszeresebben ki kell építenie az egyéni segítést és védelmet rosszhiszemű követelésekkel, kétértelmű szerződésekkel s a gazdasági beugratás ezer fajtájával szemben. Ezenkívül természetesen politikai síkon is szükséges sürgetni, feltalálni és keresztülvinni mindenféle olyan országos segítőakciót, mely a parasztságot pillanatnyi bajaiból akként húzza ki, hogy közben nem nyomorítja meg hosszú esztendőkre. Végül pedig, túl mind a merőben országos, mind a merőben egyéni segítésen, ki kell fejleszteni és meg kell találni azokat a módokat és technikákat, melyekkel a parasztság a saját erejéből is szembe tudjon szegülni és helyt tudjon állani saját megrövidítésével szemben. Ehhez részben tudásának, részben gyakorlatának, részben pedig egészen egyszerűen élelmességének, bátorságának és önbizalmának a növelésére van szükség, mert hiszen a parasztság kifosztására és beugratására irányuló próbálkozásoknak legfőbb mozgatója éppen az a tudat, hogy mindezt lehet, éspedig büntetlenül és sikeresen lehet elkövetni. Ez a nevelő és segítő munka minden másnál, az etnográfiai anyaggyűjtés és nemzeti öntudatosítás tiszteletre méltó igyekezeteinél {2-420.} sokkalta fontosabb munkaterület egy olyan értelmiség számára, mely a parasztságban nem konzerváló, hanem forradalmi feladatokat és lehetőségeket lát.

MINŐSÉGI TERMELÉS

A következő lépés a földművelő munka szakszerű kultúrájának az elmélyítése. Ezen a téren nem áll a magyar parasztság az elölről kezdésnek és elhagyatottságnak azon a néha elcsüggesztő fokán, mint egyéb területeken. A mezőgazdasági munkát a magyar földművelő lakosság, még ha nem is mindig modern és nem elegendően mozgékony módokon, régtől fogva komoly, szakszerű elmélyedéssel űzi, aminek megvan a maga közösségi kultúrája és ellenőrzése, melyen belül hatékony közösségi megítélésen dől el, hogy ki a jó gazda és ki a rossz, ki a jó munkás és ki a rossz. A földművelésnek, mint komoly, elmélyedésre, szeretetre és büszkeségre érdemes szakmának ez a kultúrája, mely egyes helyeken egészen nyugat-európai szintet ért el, másutt pedig még merőben és mereven tradicionális keretek között van, komoly jövőbeli reménységeink egyik legfőbb alapja. Mert azt a minőségi termelést, amely a földrajzi és éghajlati adottságok mellett Magyarország egyedüli jövőjét jelenti, csak ilyen kultúrával lehet elérni: sem a megéléshez éppen szükséges javak előteremtésére irányuló primitív termelés, sem a merőben munkafegyelem alatt dolgozó nagybirtokos–cselédi termelés, sem a földet csak kihasználható tőkének tekintő kapitalista termelés nem képes ezt az individualizált minőségi termelést elérni s a termelésen belül a szakmai invenciót és a technika javítására való készséget ébren tartani. A parasztpártnak minden eddiginél nagyobb mértékben meg kell tennie mindent a szakmabeli elmélyülésnek ilyen értelmű propagálása és mai szintre emelése érdekében.

A kizsákmányolás legdurvább módjainak az elhárítása s a földművelés szakszerű kultúrájának az elmélyítése után a döntő lépés a gazdasági tudatosság magasabb, modern fokára való eljuttatása a magyar parasztságnak. Olyan gazdálkodókká kell válniok a magyar földművelőknek, akik képesek saját gazdasági helyzetük {2-421.} rosszabbodását vagy javulását tudatosan számon tartani és eljárásmódjukat ehhez szabni. Jelenti ez a hazai és világpiaci helyzet figyelemmel kísérésére való képességet, a hosszabb lejáratra való kalkulálás tudományát, a hitel, a kárelosztás, a beruházás intézményének a tudatos, fölényes és elfogulatlan igénybevételére való készséget. Mindezt bekoronázza az, ha a magyar parasztság a gazdaságos egyéni termelés nevelő iskoláján keresztül belülről kialakult szükségletből, nem pedig felülről irányított, merőben jelszószerű akciókon keresztül eljut az egyéni érdek és a közös érdek egységének a felismeréséhez, és elsajátítja az együttműködésnek, közös munkának, közös kalkulációnak és közös értékesítésnek azokat a technikáit, melyeknek révén a piacra termelő, de teljességgel egyéni gazdálkodásnak a kiszolgáltatott állapotából ki lehet emelkedni a gazdasági biztonság és céltudatosság szintjére. Mint teljességgel komolytalant kell visszautasítanunk azt a közkeletű beszédet, hogy a magyar nép individualista, és nem kapható a társulásra: ez társadalmi szemlélet híján való felületes állítás, amiből csak annyi igaz, hogy a magyar földművelőt a kapitalista fejlődés már teljesen kiemelte a termelési és értékesítési közösségeknek a régi jobbágyi kereteiből, viszont emberi felemelkedésének és gazdasági tudatosodásának az elakadása folytán még nem jutott el az önkéntes és tudatos szövetkezéshez szükséges készségek elsajátításához. Mindennek azonban a magyar nemzeti jellemhez, az „átkos széthúzás”-hoz és egyéb hasonló frázisokhoz édeskevés köze van.

A KOLHOZ MUMUSA

Itt kell néhány szóval a „kolhoz” rémét is szétoszlatnunk, amelynek segítségével a magyar parasztság széles rétegeit sikerrel szembefordították nemcsak a szocializmussal, hanem egyáltalán a haladással is. Ma általában azt szoktuk felelni, hogy célunk nem kolhoz, hanem szövetkezet. Ez így azonban csak egyik jelszónak a másik jelszóval való szembeállítása. Nem beszélünk most arról, hogy a kolhoz maga sem más, mint a szövetkezetnek {2-422.} egy bizonyos fajtája, mely ha nem is nélkülözi a hivatalos támogatást, azért távolról sem kényszerű és kötelező. Hanem beszéljünk a kolhoz mumusáról, úgy, ahogyan nálunk kialakult: egyéni tulajdon nélküli nagyüzemet képzelnek el közös munkával és közös haszonrészesedéssel, de nagybirtokszerű szigorú munkafegyelemmel. Ez a forma azonban csupán a gabonatermelő nagyüzemek számára elképzelhető, vagyis egy olyan termelési mód számára, melynek Magyarország helyzetében alig van jövője. A szabadságra törő magyar parasztság leginkább az egyéni szabadság korlátozásától, a kényszerű munkafegyelemtől tart: az erre alapított termelési módok azonban napról napra mindinkább tárgytalanokká válnak; abban az arányban, amilyen arányban a minőségi és specializált termelés tért hódít. A kolhoz réme tehát, függetlenül attól, hogy ki akarta és ki nem akarja, tárgyilag komolytalan.

Felvetődik az a kérdés, hogy ilyen körülmények között miben különbözik a parasztpártnak a magyar parasztság fejlődése elé tűzött eszménye nála konzervatívabb pártok, mindenekelőtt a kisgazdapárt eszményeitől, mely a fentiekben kifejtett programot, ha nem is ez a legfőbb célja, hanem a rend és konszolidáció, nyilván készséggel magáévá teszi. Vajon fenyeget-e az, hogy ha a magyar parasztság a fentiek alapján gazdaságilag tudatossá válik, s egyúttal jólétbe is kerül, vagyonossá is válik, akkor a parasztság vagyonos rétegeinek megfelelő politikai keretekbe, vagyis a kisgazdapártba fog belenőni? Hogy az eszmények politikai, kulturális és emberi részében milyen eltérések vannak, az külön kérdés. Most csupán gazdasági síkon kell leszögeznünk azt, hogy a parasztpártot csakis az a gazdasági fejlődés, tudatosodásemelkedés érdekli, amelyet a magyar parasztság, a magyar paraszti szegénység teljességére ki lehet terjeszteni. A parasztpárt számára közömbös és idegen mindenféle emelkedés és vagyonosodás, melynek során valaki a többi paraszt rovására, vagyis úgy lép ki a parasztságból és a szegénységből, hogy egyben belép annak kizsákmányolói közé; valami módon olyan helyzetbe kerül, olyan birtokhoz jut, amelyet tőkeszerűen vagy idegen munkával {2-423.} hasznosít. Nem azt jelenti ez, hogy akinek történetesen bérese vagy felese van, az már nem lehet a parasztpárt tagja, hanem azt jelenti, hogy a parasztpárt soha sehol nem fog fellépni a bérestartó és felestartó gazdák érdekeinek a képviseletében, amit bizony a kisgazdapárt és Parasztszövetség igen sok helyen megtesz, sőt elsősorban ezt teszi. A parasztpártot az a vagyonosodó parasztság érdekli, mely a magasabb, akár a nagygazdait is meghaladó életvitelt [munkájának korszerűsítésé]vel, szakszerűsítésével, racionalizálásával éri el.

Ezt azonban merő gazdasági neveléssel, emeléssel elérni nem lehet: erre csak olyan parasztság képes, mely nemcsak gazdasági, hanem emberi és politikai síkon is szabad.