A SZEMBEN ÁLLÓ CSOPORTOK: VALLÁSOK, OSZTÁLYOK VAGY NEMZETEK?

Mindeme tények alapján vetődik fel, hogy mit mond minderre az önrendelkezés elve, amelynek alkalmazhatóságát már leszögeztük. Egy zavaró momentumról kell még szót ejtenünk. Általában a nemzetek vagy nemzetalakulások önrendelkezési jogáról szoktunk beszélni, itt pedig protestánsok és katolikusok állnak egymással szemben. Erre a tényre az egyszerűbb elmék úgy reagálnak, hogy elkezdenek szörnyülködni, micsoda lehetetlenség az, hogy a 20. század második felében Európában egy szabályos vallásháború folyhatik. A magukat rafináltabbaknak, társadalomtudományilag beavatottabbaknak vélő elmék ezzel szemben egy ma már szinte közhellyé vált más érvelést hangoztatnak: azt, hogy itt valójában vallásháború ürügyén egészen más erő érvényesül, és hát mi lenne az a más, mint a 20. század legtöbbet hangoztatott társadalmi tényezője, a gazdasági erő. Eszerint valójában az a tény van a katolikusok és protestánsok villongásának a háta mögött, hogy Észak-Írországban a katolikusok zömmel szegények és munkavállalók, a protestánsok pedig zömmel jómódúak és munkaadók; ez az igazi ellentét, amely a szembenállás élességét megadja. Ennek az érvelésnek az érvényessége és használhatósága minden látszólagos beavatott allűrje ellenére még sokkal hiábavalóbb, mint a vallásháborún sopánkodó érvelés. Az a szituáció, hogy bármely katolikus–protestáns vegyes vallású társadalomban a protestánsok általában valamivel vagyonosabbak, a katolikusok általában valamivel szegényebbek, a protestánsok aránya a munkaadók között aránylag nagyobb, a katolikusok aránya a munkavállalók között aránylag nagyobb, közismert társadalomtudományi tény, melynek magyarázói között Max Weber {4-694.} a legismertebb. Oly jelenség ez, amely feltalálható Hollandiában, Németországban, Franciaországban, Svájcban, feltalálható volt Magyarországon, és anélkül, hogy közvetlen tudomásból állíthatnám, alig kételkedem benne, hogy feltalálható Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is. Sehol ezekben az országokban a 20. században ez a vallási s egyben gazdasági szembenállás olyan ellentétben, éles politikai harcban, majdnem-polgárháborúban vagy polgárháborúban meg nem nyilvánult, mint Észak-Írországban. Teljesen valószínűtlen tehát, hogy csak éppen itt volna a gazdasági ellentét elegendő egy ilyen szembenállás kialakításához. Ha itt munkás és munkaadó, szegény ember és gazdag ember, kizsákmányolt és kizsákmányoló ellentéte volna a döntő, a szembenállásnak és a harcnak egészen más formái és szempontjai volnának előtérben.

A valóságban megfelelőbb, történelmi és politikai értelmezésre, konklúziók és tanulságok levonására alkalmasabb az a felismerés, hogy itt egyszerűen egységes történeti politikai tapasztalatok által meghatározott politikai közösségek, vagyis nemzetek vagy nemzetrészek szembenállásáról van szó. A kérdés csak az, hogy tulajdonképpen milyen nemzetek is állnak itten szemben, és mi a szerepe a vallási különbségnek. Az ír oldalon nem kétséges, hogy a többségében katolikus vallású ír nemzet áll a barikád egyik oldalán. A másik, ulsteri oldalon egy olyan nemzetrész áll, amely teljes mértékben lojális Nagy-Britanniával és a brit koronával szemben, évszázadok óta onnan kapta támogatását, azzal együtt győzedelmeskedett vagy veszített, volt uralmon vagy volt veszélyben. Ennek az embercsoportnak a nemzeti meghatározása az lehetne, hogy itt a brit nemzet egyik résznemzetéről, alnemzetéről van szó. Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy – amióta a domíniumok önálló nemzetekké alakultak – talán ez az a terület, ahol brit nemzetről leginkább beszélhetünk. Mert magára Nagy-Britanniára talán inkább az áll, hogy van angol nemzet, van skót nemzet és van walesi {4-695.} nemzet, és a brit közösség efelett inkább valami szupernemzetként fogható fel.

Az írek és ulsteri protestánsok szembenállását csupán az teszi sajátossá, hogy a nyelvük közös, s így a szemben álló etnikumok ma legszokásosabb megkülönböztető kritériuma, a nyelv itt nem használható. Ennek pótlására szolgál az adott helyzetben a nemzeti hovatartozást egyértelműen felmutató kritérium, a vallási különbség. A szembenállás tehát itt nem vallási szembenállás, hanem a vallási kritérium a meghatározó eleme egy nemzeti szembenállásnak. Ehhez járult az, hogy elsősorban az írek számára hosszú ideig külön politikai szervezet lehetetlen volta miatt az egyház vált a nemzeti lét formájává. Az, hogy – esetleg szemben álló – etnikumok, nemzetek számára valamely egyház jelentkezik szervezeti formául és egy vallási hovatartozás megkülönböztető jegyül, szokatlan dolog Nyugat-Európában, de nagyon is ismert vagy ismert volt a Közel-Keleten és a Közép-Keleten, s Európában például Erdélyben és a Balkánon. Minthogy ezek szerint Észak-Írországban nemzetek és nemzetrészek állnak egymással szemben, egy pártatlan döntőbíráskodás nyugodtan nekifoghatna a népek önrendelkezési jogának az alkalmazásához.