{4-691.} AZ ÜGYBEN JELENTŐSÉGGEL BÍRÓ TÉNYEK

Megkérdezhetjük, hogy mielőtt döntőbíráskodásra egyáltalán sor kerülhetne, nem tehetné-e ezt feleslegessé az ügyben érdekelt felek egymás közötti megegyezésének szorgalmazása. Mostanáig ténylegesen ez történt az ügyben, mint tudjuk, gyakorlatilag minden eredmény nélkül. Hogy miért, arra az alábbiakban annak a két politikai kimérának az elemzésével fogunk felelni, melyek itt szemben állnak. Ennek tisztázásához azonban a tényleges háttér felidézésére van szükség.

Ez egyúttal egy lehetséges döntőbíráskodás tartalmának a kezdő fejezete is: rögzítenie kell az ügy tényeit: nem az ügy teljes történetét, hanem azokat az akár jelenlegi, akár történeti tényeket, melyek az ügy eldöntése számára a döntés pillanatáig kiható jelentőséggel bírnak. Ezeket ebben az ügyben a következőkben foglalhatnánk össze.

Első az, hogy a 16. században Anglia és Skócia túlnyomó többsége protestánssá vált, ugyanakkor az Anglia uralma – bár kezdetben laza és lázadásokkal folytonosan tarkított uralma – alatt lévő Írország csaknem teljes egészében katolikus maradt.

A második tény az, hogy a 17. században az ír sziget északnyugati sarkában Ulster túlnyomó részében egy Nagy-Britanniából érkező protestáns település jött létre külső körülményeiben kegyetlen formák között, a régi lakosság elűzésével. Ennek a településnek az együttese egy máig élő, erős kohézióval, politikai és közösségi tudattal rendelkező közösséget alkot.

Harmadik releváns tény az, hogy a 20. századra a katolikus írek, közöttük az észak-írországiak túlnyomó többsége az angol nyelvet tette magáévá érintkezési nyelvül, egy elenyésző nyugati szegély kivételével.

Negyedik releváns tény az, hogy az ír szabadságharcok eredményeképpen 1922-ben létrejött önálló ír Szabadállam hat északkeleti ulsteri megye nélkül alakult meg; ez utóbbiak {4-692.} az ulsteri protestánsok igen erélyes fellépése folytán Észak-Írország néven önálló részállammá alakultak, mely továbbra is az Egyesült Királyság politikai keretében maradt.

Ötödik tény az, hogy mivel ez az Észak-Írország úgy alakult meg, hogy az ulsteri protestánsok lehetőleg maradéktalanul ide kerüljenek, ennek eredményeképpen Észak-Írországhoz kb. egyharmadnyi katolikus lakosság is került, és ez a katolikus lakosság a megalakulás óta arányszámában lassan, de fokozatosan nőtt, tekintettel jobb születési arányszámára.

Hatodik tény, hogy ennek következtében az ulsteri protestáns többség magatartása fokozatosan élesedett. A katolikus írek politikai és parlamenti igényeinek növekedése s ugyanakkor demográfiai erősödése mindinkább kirajzolta azt a veszedelmet, hogy még ha nem is jutnak teljes többségre, az ország radikálisabb és az ulsteri protestáns öntudattal magukat nem feltétlenül azonosító protestáns részével együtt esetleg olyan helyzetet teremthetnek, ami az öntudatos ulsterieknek a parlamenti többségét és egyben Észak-Írország politikai és nemzeti identitását veszélyezteti. Emiatt az ulsteri protestánsok elkezdték az ír katolikusok politikai lehetőségeit különféle körmönfont, bár másutt is ismerős módszerekkel, a szavazójognak átlátszóan a katolikus írek ellen irányuló megkurtításával vagy megvonásával s más, ugyancsak az írek ellen működő kikötésekkel csökkenteni. Ezáltal egy időre biztosították a maguk egyértelmű uralmának a fennmaradását; az azonban, hogy egy parlamentáris országban az uralmon lévő pártot jogtalan vagy méltánytalan intézkedések segítségével politikailag leváltani nem lehet, egyben a parlamentarizmus fokozódó megromlását is maga után vonta.

Mindennek az eredménye a hetedik tény: az immár egy évtizede folyó csaknem-polgárháború, ennek következtében az észak-írországi helyi alkotmánynak a westminsteri {4-693.} parlament által történt felfüggesztése és Észak-Írország brit katonai megszállása, ami mostanáig nem volt képes a polgárháborús jelenségeket megszüntetni, de még enyhíteni sem.