Gyulai É.: Lengyelek

TARTALOM

Rémiás T.: Miskolc

Kataszteren dolgozatunk esetében olyan hatósági felmérés alapján készített jegyzéket kell értenünk, amely az adótárgyak részletes leírását és becslését, valamint az egyes adótárgyakból származtatható jövedelmeket tartja számon, s mint ilyen az adózás mértékének megállapítására szolgál. Maga az elnevezés a Firenzében birtok- és jószágbecsléseknél használt accalastare = felhalmozni jelentésű olasz szóból ered,^[1] mely a görög katasztchon, sor, sor után, azaz lajstrom jelentésű,^[2] és a középkori latin catastrum vagy capitastratum, azaz fejadójegyzék jelentésű szavakból származik.^[3] Ez utóbbi műszavak módosulásaként jött létre a modern adózást szolgáló, és részletes felméréseken alapuló nyilvántartás elnevezésére a kataszter szó. A szó, csakúgy mint az általa jelölt munkálatok, osztrák közvetítéssel kerültek Magyarországra, mivel a kataszteri felmérések elterjedése Európában a Habsburgok úttörőmunkájának köszönhető.^[4]

A modern értelemben vett kataszteri felmérések Ausztriában, I. Ferenc uralkodásának idején vették kezdetüket. Az 1817-ben kiadott császári rendelet által megindított munkálatok 1869-re fejeződtek be. Elkészültükig egy ideiglenes földadókatasztert léptettek életbe 1819-ben, mely Magyarország történetében is jelentős szerephez jutott az önkényuralom korában.^[5]

Magyarország területén a jobbágyfelszabadításig sem az ideiglenes, sem az állandó kataszter mintájára létesített felmérés nem került bevezetésre. A jobbágyrendszer felszámolása után azonban új alapokra kellett helyezni az adózás rendszerét is. Az 1849. tavaszán életbe lépett és a közteherviselés szellemében született 1849. évi VII. törvénycikk minden földingatlannal rendelkező tulajdonos számára a birtokának környezetében dívó földhaszonbérletnek, illetve az átlagtermés piaci átlagára alapján kiszámított tiszta jövedelem 7.5 %-át rendelte földadó címén az államnak befizetni. A törvény előírásainak valóra váltása részletes kataszter meglétét feltételezte, a szabadságharc bukása azonban ennek elkészítését nem tette lehetővé. Ezért az önkényuralomnak kiszolgáltatott országban császári nyíltparancs rendelte el az új, polgári adózás bevezetését.^[6]

Az 1849. október 20-án napvilágot látott pátens elrendelte: "Tekintettel arra, hogy az 1849. március 4-én kelt pátens 24. §-a az összes állampolgárok teherviselésének arányos elosztását mondja ki, úgy az igazságosság, mint az utóbbi időben rendkívüli módon fokozódott állami követelmények érdekében úgy Magyarországon, mint Erdélyben oly gyorsan, amennyire ily fontos munkálat nagysága és nehézsége azt megengedi, rendezett földadó kataszter létesítendő. ... Tekintettel a feladat kielégítő megoldásához szükséges előkészítő munkák előreláthatóan hosszú tartamára, az addig végzett mérések felhasználásával olyan provizóriumot kell létesíteni, amely a közterhek igazságos és arányos elosztásának megfelel."^[7] Az ideiglenes kataszter felállításáról a császár 1855. március 4-i nyílt parancsa rendelkezett. Az ún. Grundsteuer Provisorium, azaz a "földadó-ideiglen" értelmében a hagyományos művelési ágakba besorolt termőföld átlagjövedelmének és gazdálkodási költségének különbözetéből álló kataszteri tiszta jövedelem 15, majd 25 %-át tette ki. "A tiszta telekjövedelem azon jövedelmezésből áll, melyet a birtokos azon termő felületekből, mely övé, a mívelés azon neme szerint, melyben az létezik, a községszerte divatozó gazdálkodási rendszer alkalmazása mellett, közönséges termékenységű évben húz a föld megmívelésére, a vetésre, a termékek gondviselésére és learatására szükséges községszerte divatozó kiadások levonása után.^[8]" A földek tiszta jövedelmét tehát valójában a föld minősége, a megművelés módja, a terméseredmény és a piactól való távolság határozta meg.^[9] Az egyes művelési ágakba és a tisztajövedelmi fokozatokba való besorolás szükségessé tette pontos mérnöki felméréseken alapuló térképek készítését is. A "földadó-ideiglen" egyik sajnálatos fogyatékossága éppen az, hogy a pátens rendelkezésének megfelelően a már meglévő térképeket használta, s így részletes mérnöki felmérés nélkül készült. A részletes kataszteri térképeket az úrbéri rendezés során, vagy egyéb célokra készült "topográphiai mezőabroszok" helyettesítették, s csak azokat a területeket voltak kénytelenek a munkálatokban résztvevők felmérni, ahol az említett térképek nem voltak fellelhetők. De ilyen esetekben sem parcellánként, hanem dűlőnként történt a felmérés, s a birtokok határait többnyire a nagyobb birtokosok bevallásait figyelembe véve szemmérték alapján rajzolták be a térképekbe. Ez az oka egyébként annak, hogy a "földadó-ideiglent" egyben "vallományi munkálatoknak" is nevezték.^[10] A munka elvégzésével nyert adatokat pontos területi felmérés eredményének semmiképpen sem nevezhetjük, jelentőségükhöz azonban a későbbi felmérések adatainak tanúbizonysága alapján nem fér kétség, hiszen kirívó aránytalanságokat nem tartalmaz. A részletes mérnöki felmérések 1853-ban indultak meg az országos felmérés alapjául szolgáló háromszögelési munkálatokkal, amelyek előkészítették az 1856-ban meginduló területfelmérő munkát.^[11]

A földmérési és kataszteri munkálatok iránt egész Magyarországon mély ellenszenv volt tapasztalható, melyet nem a munkálatok hasznosságának lebecsülése vagy meg nem értése váltott ki, hanem az, hogy megvalósításukat egy, az ország törvényeit semmibe vevő, elnyomó hatalom rendelte el, császári nyíltparancs formájában. A munkálatokat 1867-ig Bécsből irányították, s csak a kiegyezés után kerültek azok a magyar pénzügyminisztérium hatáskörébe.^[12]

A magyar kormányzat 1867. után részletesen foglalkozott a kataszteri felmérések ügyével és az adósás, valamint a térképezés, de a közigazgatás érdekeit is szem előtt tartva elhatározta, hogy azokat továbbra is fenntartja, és a kérdést törvényhozás útján is rendezi.^[13] Hosszadalmas előkészületek és parlamenti csatározások után a Szlávy József miniszterelnök javaslatára felállított 15 tagú különbizottság kidolgozta és a képviselőház elé terjesztette a földmérést és a földadószolgálatot is egybekapcsoló javaslatát, melyet a parlament 1875. évi VII. törvénycikk néven emelt törvényerőre.^[14] Az 1875. évi. VII. tc. először a földadó alá eső és a földadó alól mentesülő területeket határolta el, majd második fejezetében a földbirtok jövedelmének kiszámításáról intézkedett. Részletesen foglalkozott az egyes művelési ágakkal, pontosan írva körül, hogy mi minősül szántónak, kertnek, rétnek, szőlőnek, legelőnek, erdőnek s nádasnak, majd utasításban szabta meg a tiszta jövedelem kiszámítása során követendő eljárást.^[15]

A törvény végrehajtása során az ország területét kataszteri kerületekre, becslőjárásokra és osztályozási vidékekre osztották, amelyeken belül a felmérést el kellett végezni. A felosztás földrajzi, gazdálkodási, és a földminőség szempontjai alapján történt. A munkálatok eredményeként keletkezett iratok becses forrásai lehetnek a magyar agrártörténetnek, de mindeddig eléggé mostohán kezelték őket. Ennek egyik oka az is lehet, hogy jelentős részük nem is került be a levéltárakba, hanem jobb esetben a földhivatalok hideg irattáraiban hever, s így a kutatók számára ismeretlen, rosszabb esetben a korábbi évtizedek során megsemmisítésre kerültek. A másik ok az iratokban található adatmennyiség rendezéséhez szükséges roppant időigényes munka, amely, nem áll arányban az elérhető eredményekkel. A kataszteri telekkönyvek, vagy birtokrészleti jegyzőkönyvek helyrajzi számok alapján egymást követő több ezer, nagyobb település esetén több tízezer vagy százezer adata joggal rettenti el a kutatót, de még a kataszteri, vagy egyéni birtokívek összesítéseiben szereplő óriási adathalmaz sem csábító, nem beszélve arról, hogy az utóbbiakból lényegesen kevesebb információ nyerhető. A számítógépek és az adatkezelő programok gyors fejlődése azonban egyre hozzáférhetőbbé teszi ezeket a dokumentumokat, amelyek így fontos adalékokkal szolgálhatnak a múlt századi birtokstruktúra feltárásához.

Jelen dolgozatunk forrásai, a gyöngyösi kataszteri becslőjárás alapmunkálatai során keletkezett iratok, illetve az 1877-es kataszteri, és az 1885-ös egyéni birtokív összesítők voltak. Előbbiek a Heves Megyei Földhivatal hideg irattárában, az utóbbiak pedig a Heves Megyei Levéltárban találhatóak.^[16] Az 1877-es birtokívösszesítő szerint Gyöngyös város területe 7657.68 katasztrális holdat, az 1885-ös szerint pedig 7265.88 kat. holdat tett. Jelen dolgozatunk nem vizsgálja, a 392 holdas különbség okát, de egyéb statisztikai felvételekkel összevetve az 1885-ös adat látszik elfogadhatóbbnak.^[17]

A város birtokában lévő területeken a következő mezőgazdasági kultúrákat találhattuk:

Ennek százalékos megoszlása:

Az adatok szemrevételezésekor a művelés alá nem fogott, tehát földadó alá nem eső területek drasztikus csökkenésének, míg a rétek, legelők és erdők növekedésének lehetünk tanúi. A rétek és a legelők növekedése nem abszolut számokban, hanem arányaiban mondható jelentősnek, míg az erdőknél ennek éppen a fordítottját tapasztalhatjuk. Nem elhanyagolható a szőlőterület csökkenése sem, jóllehet arányait tekintve ez kevesebb mint 1 %, abszolut számokban igen tekintélyes 144.34 hold. Ez annál is inkább fontos, mert a jövedelem termelésében, mint azonnal látni fogjuk, a szőlőterület jelentős szerepet visz.

A Gyöngyös városhoz tartozó területek kataszteri tiszta jövedelme forrásunk szerint a következőképpen alakult:

Ennek százalékos megoszlása:

A táblázat sajnos nem tartalmazza a rétek jövedelmét, mert ezt egyetlen forrásból sem sikerült pontosan felderíteni. Az 1883-as kataszteri adatsorok nem is tudnak rétművelésről Gyöngyös város határában, így a forrásunkban szereplő réteket, csak az összterület átlagjövedelmével számolhatnánk.^[18] Ez azonban annyira torzít, hogy inkább eltekintettünk tőle. A rétművelés aránya egyébként sem éri el az 1 százalékot, jelentős jövedelem tehát nem származhatott belőle. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a gyöngyösieknek ne lettek volna rétjeit, pusztán azt, hogy városuk határában nem voltak jelentősek. A környező községekben rendelkezhettek rétekkel, de ez az általunk használt forrásokból nem állapítható meg. Ami viszont már első pillantásra is kitűnik, az a szőlők fontossága. A gyöngyösi földek közel 20 %-át borító szőlők adták a jövedelem közel 65, illetve 61 %-át. Messze a szőlők után lemaradva következtek a szántók, majd az erdők, míg a sort a kertekből és a rétekből származó jövedelmek zárták. Gyöngyös számára tehát vitathatatlanul a szőlőművelés volt a legfontosabb, s az is nagyon valószínű, hogy lakóinak jelentős része ebből biztosította megélhetését, vagy mint szőlősgazda, vagy mint szőlőmunkás. Felvetődik a kérdés, miért csökken egy ilyen fontos művelési ág területe. Sajnos minden valószínűség szerint ebben már a filoxera megjelenését kell sejtenünk.

A terület és a jövedelem számbavétele után célszerű azt is megvizsgálnunk, hogyan, mit, és milyen körülmények között termeltek a gyöngyösiek, vagyis hogyan sikerült a fent elősorolt jövedelmet előállítaniuk. Ehhez nyújthat segítséget Gyöngyös város múlt századi gazdaságának másik becses forrása a Budapesti Kataszteri Igazgatóság által készíttetett, Csizmadia László királyi becslőbiztos és Csala Sándor járási becslő által hitelesített 1876. október 22-én keletkezett mezőgazdasági leírás. A XIII fejezetből álló dokumentum részletesen ismerteti a becslőjárás, tehát a város és környéke földrajzi fekvését, "égalji viszonyait", a talaj minőségét és a rajta termeszthető növényi kultúrákat és a belőlük nyerhető termés mennyiségét, a terményárakat tíz évre visszamenőleg évenkénti bontásban, a becslőjárásban szokásos gazdálkodási rendszert, a napszámbéreket, a talaj termőképességét fokozó eljárásokat, a közlekedési és piaci viszonyokat, a terület népességi és foglalkozási viszonyait, a földbirtokmegoszlást, a haszonbéreket, és a föld forgalmi értékét. s végül javaslatot tesz a becslőjáráson belüli osztályozási vidékek felállítására.^[19]

E forrás szerint a Gyöngyös városhoz tartozó területek éghajlata különböző, hiszen a Mátra hegy lábánál fekvő település tengerszinti magassága 570 láb, Bene pusztáé - amely szintén a város részét képezi - viszont 1022 láb, így a hegyi és a síksági éghajlati jellemzők egyaránt jelen vannak. A magasabban fekvő területek éghajlata "zord, még a hegység tövinél elterjedő fensíkok és rónák éghajlata enyhe szelíd - mely a gazdaság minden ágának nagyon kedvez, de mely mind a mellett nyáron a tikkasztó hőség és hervasztó szárazság, télen pedig a kemény hidegek által vállik alkalmatlanná."^[20] Az uralkodó szélirány az északi. Nem ritkák a tavaszi fagyok, melyek főleg a gyümölcsösökben és a szőlőkben, de gyakran a vetésekben is kárt tesznek. "Az ősz szelíd és enyhe lefolyású, olyannyira, hogy az őszi napok gyakran a tél közepébe is benyúlnak, a tél rendetlen, hol rövidebb hol hosszabb, néha száraz fagygyal nagy hideggel, majd igen sok hóval folyik le. Derek és ködök az ősz végén állnak be. Szélvészek ritkán fordulnak elő, záporok sem gyakoriak, és kárt csak azon községekben okoznak, melyek a Mátra hegység tövében fekszenek. A jég által okozott károk nem gyakoriak, csak ritka esetben nagyobb mérvűek."^[21]

Bár a Mátrában jó néhány forrás található, a gyöngyösi becslőjárás mégis szegény vízfolyásokban, mert "nyáron többnyire kiapadnak, vagy csak csekély mennyiségű vizet szolgáltatnak, tavasszal megindulnak ugyan a források is patakok is - vagy nyári nagy záporok után hirtelen áradnak amidőn a szomszéd földeket elöntvén sok pusztítást okoznak."^[22] Gyöngyös környékén "a legjelentékenyebb még a Bene patak, amely sok malmot hajt, és az iparra nézve ez által fontos víz."^[23] Ami a talajviszonyokat illeti, az erdőkkel borított magasabb hegyi területeken "nagyrészt trachit alapon nyugvó márga" valamint "sekélyrétegű sárga agyag és homokkő", az alacsonyabbakon viszont inkább "korhanyban", azaz televényben szegény szürke agyag, ritkábban televényes fekete és barna agyag volt található.^[24] Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy Gyöngyös város földjei a közepesen jó kategóriába tartoztak, de elvétve kitűnő minőségű földekkel is találkozhattunk határában.

A földek megmunkálásához szükséges napszámigény a következőképen alakult. Egy katasztrális - tehát 1600 négyszögöles - hold szántóföld megműveléséhez, amely tartalmazta az ugarolást, a keverést, a vetőszántást és boronálást, 11 igás napszám volt szükséges, a szőlőkben elvégzendő nyitáshoz, metszéshez, homlításhoz - azaz a hiányzó tőkék pótlásához - háromszori kapáláshoz, kötözéshez és szürethez pedig 58 gyalognapszámra volt szükség holdanként, 10 órás munkaidőt számolva.^[25] A szántóföldeken főként búzát, kétszerest, árpát és kukoricát termesztenek, de a sárga agyagtalajon előfordul a rozs, a zab és a burgonya is. Borsót, lencsét és babot a szőlőkben, a sorok közé ültetnek kisebb mennyiségben. A köles meglehetősen ritka. A nagyobb birtokokon, az új törésű földeken fordul elő. Legnagyobb jelentőséggel a szőlők bírtak. Gyöngyösön jó évben, jó talajon egy hold szőlő átlagtermése 50 akó bor volt. Közepes évben 24 akó , rossz évben pedig 10 akó bor volt szűrhető. A silányabb talajú szőlők jó évben 20, közepesben 10, rossz termés esetén pedig 4 akó bort adtak a termelőnek holdanként.^[26]

Az előállítható termények mennyisége forrásunk szerint a következőképpen alakult:^[27]

A termények árai a gyöngyösi piaci árjegyzék szerint az 1867-1872 közötti 6 év átlagát tekintve a következők voltak:

Ami az értékesítési lehetőségeket illeti: "A gabona nemek elértékesíthetésére állandó befolyást gyakorolnak a jó karban lévő országutak és vasutak hállózata, továbbá Gyöngyösnek gabona piacza, és végre a Gyöngyösön lévő gőzmalom és szeszgyár is, melyek a termelőknek némileg biztos vevőkül szolgálnak".^[28]

A szántóföldeken a három nyomásos gazdálkodás a legelterjedtebb. Az ugar 1/5-ét trágyázzák évente. A mezőgazdasági munkákat a gazdák saját erejükből végzik, napszámost általában csak a szőlők megművelésére fogadnak. A Gyöngyösön és környékén szokásos mezei munkák a következők: "szántóföldeknél a tavasz kinyíltával tavaszi vetés alá, később ugarlás, keverés, végre az őszi vetések alá dolgoztatnak, szőlőknél kézi erővel nyitás, homlítás, háromszori kapálás, kötözés és tisztítás alá míveltetnek."^[29] Az állattenyésztés nem jellemző a város és környékének gazdálkodására. "Csak a legszükségesebb házi szükségletekhez megkívántató haszon állatok tartatnak - melyek csak nyomorúságosan tengődhetnek, nem lévén elegendő legelőjük - ily rossz tartás végett a szaporodás is csekélynek mondható."

Jelentős befolyással van a gazdálkodásra a napszámbérek alakulása, melyek a következő képet mutatják:

Az itt ismertetett adatok csak a szőlőművelésre vonatkoznak. Gyöngyösnek és környékének ugyanis - ami a mezőgazdaságot illeti - ez volt a fő foglalkozása. Ezek a napszámbérek azonban jócskán magasabbak a szőlőt nem művelő területeken szokásosaknál.

A fentebb részletesen elősorolt terület és jövedelem a gyöngyösi birtokosok között a következőképpen oszlott meg:

a) 1877

b) 1885

A százalékos megoszlás pedig a következő képet mutatta:

a) 1877

b) 1885

A táblázatok áttekintése után az már első látásra is kitűnik, hogy a legnépesebb tulajdonosi csoport mind az 1877-es, mind az 1885-ös évben az 1 hold alattiak kategóriája. Őket követik az 1-5, majd az 5-10 holdasok. 10 holdat meghaladó földingatlannal csak igen kevesen rendelkeztek Gyöngyösön. Az 1000 hold feletti birtokos Gyöngyös városa volt, amely az összes erdőkkel rendelkezett. Különösebb arányeltolódás nincs a közel tíz év alatt, ha azonban az abszolut számokat nézzük azt tapasztalhatjuk, hogy a legalacsonyabb kategória létszáma 106 fővel csökkent, az 1-5 holdasoké pedig 30 fővel. Egy fővel növekedett az 5-10 holdasok létszáma, míg a következő két kategória változatlan maradt az említett időben. 20-50 hold között 1885-ben már 2 birtokost regisztráltak , és megjelent egy új kategória is, az 50-100 holdasoké, 1 birtokossal. Természetesen ennél sokkal nagyobb lehetett a mozgás, de ezt csak a névanyag vizsgálatával lehet majd kideríteni.

A tiszta jövedelemre vonatkozó adatok a következő képet mutatják:

a) 1877

b) 1885

Ennek százalékos megoszlása:

a) 1877

b) 1885

Ami tehát a jövedelmekből való részesedést illeti, ott az 1-5 holdasok állnak az első helyen. Őket követte Gyöngyös város, majd az 1 hold alattiak kategóriája. Változást itt is tapasztalhatunk a két időmetszet között. A két legalsó kategória, - mint ahogy létszáma is - jövedelme csökkent, a városé viszont csaknem 3 %-kal nőtt. A kategóriák összehasonlításánál azonban nem szabad kizárólagosan a %-os adatokra hagyatkoznunk, mert a város jövedelmeinek csaknem 3 %-os növekedése mögött 514 Ft áll, míg a két alsó kategória 1.27 illetve 2.40 %-os csökkenése 1313.92, illetve 1420.14 Ft-ot takar. Ha a részletes adatokat áttekintjük, az is nyilvánvaló, hogy az alsóbb kategóriák jövedelme túlnyomó részt a szőlőkből származik. Csak a város jövedelmeiben nem számot tevő a szőlőkből befolyó összeg. A terület csökkenése természetesen a jövedelem csökkenésében is tükröződik.

Felvetődhet a kérdés, milyen következtetések vonhatók le ezekből a táblázatokból. Azt kell mondanunk, hogy a város társadalmi rétegződéséra vonatkozóan nem túl sok. Ez csak akkor lenne másként, ha túlnyomórészt mezőgazdasággal foglalkozó településről lenne szó. Ilyen esetben ugyanis a földbirtokviszonyok nagyon hasznos adatokat szolgáltathatnak a társadalom rétegződéséhez. Város esetén azonban pusztán a földingatlan birtoklásából messzemenő következtetéseket levonni nagy merészség lenne. Nem lenne szerencsés gróf Westphalen Rabant, vagy Forgách grófnőt az agrárproletárok közé besorolni, mert városi házuk alapterülete nem haladja meg az 1 holdat. Csakúgy mint a városi - akkori szóhasználattal - kéjelde tulajdonosát. Az azért ezekből az adatokból is nyilvánvaló, hogy aki 30 vagy 50 holddal rendelkezik az feltehetően nem nagyon szegény ember. Minthogy egy városban a foglalkoztatást korántsem csak a földművelés jelenti, igazán értékelhető képet csak az adókönyvek adatainak felhasználásával tudunk majd rajzolni. Ez a munka azonban még hátra van, de úgy gondoljuk, talán így sem volt teljesen haszontalan Gyöngyös város földbirtokviszonyainak adatait hozzáférhetővé tenni.

The purpose of this essay is to draw attention to several important, but up to now largely overlooked, sources, the cadastral land surveys, which provide information not elsewhere available for a more contoured picture of Hungary's agrarian past. The cadastral registers are of course not entirely unknown to the specialist. György Szabad, Lajos Für and István Orosz among others have already noted that these materials contain valuable data. Unfortunately few have followed up on this observation. Perhaps this is because a proper evaluation of these registers would involve considerable time, effort and drudgery.

The present work has been made possible by the circumstance that computers and improved programs have considerably shortened the amount of time necessary for the systematic examination of the cadastral registers. Thus, these very interesting sources are gradually becoming more and more available for study.

Before applying computer analysis to outline landownership at Gyöngyös in 1877 and 1885 the study reviews the previous Hungarian and international examinations of the cadastral surveys. Based on these previous undertakings the present study also explores the climatic, transportation, communication and agricultural relations of the Gyöngyös region, as well as the local wages for day laborers and market price structure. Only after this background information has been properly examined does the current study attempt to reconstruct the landownership relations of Gyöngyös during the last century.

Jegyzetek

^[1] Macchiavelli: Firenze története. Macchiavelli művei. II. Bp., 1978. 181., 741-742. p. Erre vonatkozóan ld. még: Récsi Emil: A telekadó rendszere Magyarországon az 1850. martius 4-diki császári pátens szerint Pest 1850. 22. p.

^[2] A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. II. Bp., 1970. 405. p.

^[3] Glossarium ad Scriptores Mediae et Infimae Latinitatis Auctore Carlo Dufresne, Domino Du Cangi, Regni a Consiliis, Etc. Franciae apud Ambianos Quaestore Rrimi Pars Prima Basileae, 1762. 228-229. p.; Glossarium Mediae et Infimae Latinitatis Regni Hungariae Antonius Bartal, 1901. 111. p.; Pallasz Lexikon X. Bp., 1895. 261. p.; Új Magyar Lexikon. Bp., 1961. II. köt. 402. p., IV. köt. 63. p.; Bendefy László: Levéltáraink kataszteri térképeinek forrásértéke. In: Levéltári Szemle, 1966. 1. sz. (továbbiakban: Bendefy, 1966.) 136. p.

^[4] Für Lajos: Kataszteri felvételek a csákvári uradalom területén. In: Magyar Mezőgazdasági Múzeum 1965-1966. évi közleményei. Bp., 1966. (továbbiakban: Für, 1966.) 153. p.

^[5] Eötvös Károly: A földadó és a kataszter az 1875. évi VII. tc. szerint. Bp., 1875. (továbbiakban: Eötvös, 1875.) 27. p.; Für, 1966. 153. p.; Orlicsek József: A kataszteri felmérések főbb terület-megoszlási adatai az 1853-1935. évek között. Történeti Statisztikai Közlemények, 1958. (továbbiakban: Orlicsek, 1957.) 47. p.; Antalffy Andor: A magyar állami földmérés. In: Térképészeti Közlöny III. köt. 1-4 füzet . Bp., 1934-35. (továbbiakban: Antalffy, 1934-35.) 9. p.

^[6] Für, 1966. 153. p.

^[7] Idézi: Gerő L.: Országos földmérések az állami közigazgatás szolgálatában. In: Gazdasági Földrajzi Gyűjtemény. Bp., 1934. (továbbiakban: Gerő, 1934.) 5. p.

^[8] Idézi: Eötvös, 1875. 41-42. p.

^[9] Für, 1966. 15. p.; Orlicsek, 1957. 48. p.

^[10] Konkoly Thege Gyula: Magyarország mezőgazdasági statisztikájának szervezete. Bp., é.n. (továbbiakban: Konkoly, é.n.) 3.p.; Sándor Pál: A XIX. századi parasztbirtok történeti statisztikai vizsgálata. In: Agrártörténeti Szemle, 1964. 1-2. sz. (továbbiakban: Sándor, 1964.) 56. p.; Eötvös, 1875. 42. p.; Gerő, 1934. 5. p.; Orlicsek, 1957. 48. p.

^[11] Antalffy, 1934-35. 15. p.; Bendefy, 1966. 138. p.; Gerő, 1934. 6. p.; Konkoly, é.n. 2-3. p.; Orlicsek, 1957. 48. p.; Sándor, 1964. 56. p.

^[12] Antalffy, 1934-35. 16. p.

^[13] Für, 1966. 154. p.

^[14] 1872. Országos képviselőházi napló VII. 141. orsz. ülés V. 26. 31. p.; Für, 1966. 154. p.; Antalffy, 1934-35. 17-18. p.

^[15] 1875. évi VII. törvénycikk.

^[16] A gyöngyösi kataszteri becslőjárás alapmunkálatai: Heves Megyei Földhivatal (a továbbiakban HMF) hideg irattára 293444/891 III. 26/11, illetve: Gyöngyös adóközség kataszteri birtokíveinek összesítője, 1877, valamint: Gyöngyös adóközség összesítése az egyéni birtokíveknek 1885., Heves Megyei Levéltár (a továbbiakban HML) Heves Vármegyei Földmérési Felügyelőség kataszteri munkálatai 1877-1928 VI-104.

^[17] Lásd Heves Vármegye Statisticai Bizottságának munkálatai: HML letétek 201; Magyarország művelési ágak szerinti terjedelme és földjövedelme. Buda, 1865.; A Budapesti Kataszteri Kerület összes becslőjárásainak osztályozási vidékenkénti előleges tisztajövedelmi fokozatai és sommás osztálykivonatainak összeállítása. Bp., 1883.; Heves Vármegye adóközségeinek területe és kataszteri tisztajövedelme. Bp., 1909.

^[18] A Budapesti Kataszteri Kerület összes becslőjárásainak osztályozási vidékenkénti előleges tisztajövedelmi fokozatai és sommás osztálykivonatainak összeállítása. Bp., 1883.

^[19] Gyöngyös becslőjárás mezőgazdasági leírása HMF 4186 3/11. 3.p.

^[20] Gyöngyös becslőjárás mezőgazdasági leírása HMF 4186 3/11 4. p.

^[21] Uo. 5-6. p.

^[22] Uo. 6-7. p.

^[23] Uo. 7. p.

^[24] Uo. 8-9. p.

^[25] Uo. 11. p.

^[26] Uo. 12-13. p.

^[27] Gyöngyös becslőjárás mezőgazdasági leírása HMF 4186 3/11 12-15. p.

^[28] Gyöngyös becslőjárás mezőgazdasági leírása HMF 4186 3ó11 18. p.

^[29] Uo. 19. p.

Gyulai É.: Lengyelek

TARTALOM

Rémiás T.: Miskolc