bujtás, bojtás, bújtatás

a 16. sz. elejétől adatolható, de már valószínű a 14. sz.-ban is gyakorolt szőlőtőkepótló és -szaporító eljárás. Az idősebb, erős tőkétől kétéves cservesszőt a föld alá mélyítve vezetnek el új, állandó helyére. Ez a bujtás már az első évben termést hoz, s a második évben vágják le az anyatőkéről. Attól függően, hogy hány tőkekezdeményt alakítanak ki, lehet: egyes, ill. körbebujtás. A kosaras bujtás Tokaj-Hegyalján volt ismert: átlyukasztott, tőke mellé rakott fűzfakosárban húzták a bujtást, s tetszés szerinti helyre ültették a következő évben. A bujtás munkájához néhány szőlővidéken bujtókapát használtak, amely az irtókapák egy kisebb nyelű változata (Balaton-mellék, Erdély). A múlt század végéig az évi rendszeres szőlőmunkák közé tartozott a bujtásolás, a filoxéravész óta csak immunis homoki szőlőkben alkalmazható. (→ még: homlítás, → szőlőszaporítás) – Irod. Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátraalján (Egri Múz. Évkve, 1968).

Bujtás: 1. Egyes szőlőbujtás 2. Körbe bujtás