ajándék (lat. munera)

eredetileg önként adott, idővel kötelező teherként állandósult természetbeni jobbágyszolgáltatás. Az úrbérrendezésig a helyi szokás szerint változó mennyiségű és összetételű, főleg állati és növényi eredetű termékekből állt (pl. tojás, baromfi, hal, vadak, disznó, vaj, sajt, kenyér stb.). Az egy egész telek után járó földesúri ajándékot először az urbárium szabályozta egységesen: 2 csirkében, 2 kappanban, 12 tojásban, 1 icce vajban s minden 30 telek után egy borjúban. Az ajándék kisebb élelmiszerekből – főleg baromfi, tojás, vaj – álló csoportja konyhai ajándék, konyhai élés, élés néven is ismeretes. Az ajándékot az év meghatározott napjaira, ünnepeire, esetenként bizonyos alkalmakra (a földesúr esküvőjére, fiúgyermek születésére) kellett adni, innen erednek a karácsony zabja, karácsony fája, Szent Márton lúdja, Szent István tyúkja stb. elnevezések. (→ még: úrbér) – Irod. Maksay Ferenc: Urbáriumok. XVI–XVII. század (Bp., 1959); Szentgyörgyi Mária: Jobbágyterhek a 16–17. századi Erdélyben (Bp., 1962); Wellmann Imre: A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásainak tükrében (Bp., 1967).