bukovinai székelyek

Bukovinában, az egykori osztrák koronatartományban lakott magyarok. Bukovina Lengyelo. első felosztása után (1775) került Ausztriához. Viszonylag gyéren lakott terület volt. Benépesítésében 1777–86 között részt vett az a néhány ezer székely, aki a határőrség erőszakos szervezése elől 1763–65-ben Moldvába bujdosott. A kis határú székely községek – Fogadjisten, Istensegíts, Hadikfalva, Andrásfalva és Józseffalva – hamarosan túlnépesedtek és proletarizálódtak. A múlt század második felében többször fölmerült Mo.-on a bukovinai székelyek hazatelepítésének terve. Először 1883-ban az Al-Duna mellé Hertelendyfalva, Sándoregyháza és Székelykeve községekbe telepítettek mintegy 4000 embert (→ al-dunai székelyek). 1883-ban az Arad megyei Gyorokra, 1888–92-ben és 1910-ben Dévára, 1892-ben Vajdahunyadra, 1900-ban Babsára (Temes megye), Vicére (Kolozs megye), Magyarnemegyére (Beszterce-Naszód megye), 1905-ben Marosludasra, 1910-ben a Hunyad megyei Sztrigyszentgyörgyre és Csernakeresztúrra még további 2500–3000 telepes költözött. A bukovinai székelyek nagy számban vándoroltak ki É-Amerikába is. Kanadában 1905–1914 között több farmertelepet hoztak létre, pl. a Hapkins, Székelyföld, Máriavölgy, Hamilton, Regina, Punnichy, Eszterháza nevűeket. Az I. világháború utáni kivándorlás folytán jött létre Brazíliában Boldogasszonyfalva bukovinai székely telep (1924). 1941-ben néhány család kivételével az egész Bukovinában maradt székelységet a magyar állam a Jugoszláviától akkoriban visszacsatolt → Bácskába költöztette. Nagy részüket az 1920 után létesített, de a magyar bevonulás miatt elhagyott szerb telepesfalvakban helyezték el. A bukovinai székelyeknek 1944 őszén a hadi események miatt ismét menekülniük kellett. 1944–45-ben Vas, Veszprém, Zala és Fejér megyék falvaiban húzódtak meg. Végül 1946–47-ben Tolna, Baranya és Bács megye kiürített német falvaiban mintegy tizenháromezren kaptak házat és földet. A bukovinai székelyek népi kultúrája hosszú ideig tartó nyelvi elszigeteltségük miatt igen sok archaikus vonást őrzött meg. – Irod. Oberding József György: A bukovinai magyarság településtörténeti és társadalomrajzi vázlata (Kolozsvár, 1939); Mikecs László: Csángók (Bp., 1941); Sántha Alajos: A bukovinai magyarok története (Kolozsvár; 1942); Belényessy Márta: Kultúra és tánc a bukovinai székelyeknél (Bp., 1958); Ősy-Oberding József: A bukovinai székelyek letelepítése a Dunántúlon (Agrártört. Szle, 1967).