csalogató madár

élő vagy kitömött madár (a Hortobágyon csali, a Fertő mellékén, a Szigetközben csalikacsa, a Sárréten csalimadár), amellyel a vadász lőtávolba próbálta csalni a vadlibát, vadkacsát s más vízimadarakat. A 17–18. sz.-ban a holicsi uradalomban szelíd vadkacsákat tartottak, s ezek csalták társaikat a tóhoz. 19. sz.-i vadászkönyveink is említik, hogy a házi vagy vadkacsa nőstényét ki kell kötni s ezzel csalogatni a többit. Csalogató madárnak használják az uhut (hétfalusi csángók: buhu, nagy fülesbagoly, Bubo bubo). A kikötött madarat a varjak, szarkák, vércse-félék megtámadják, amelyeket az uhu közelében elrejtőző vadász könnyen lepuskázhat. Az uhuzást a népi vadászatban ritkán gyakorolják. A kitömött s deszkalapra erősített vadkacsák között a nagysárréti pákász náddal, gyékénnyel leplezve magát megbújt, s a vadkacsák hangját utánozva a kitömött csalimadarak közelébe úszó vadmadarakat kézzel igyekezett elkapni. A fegyveres vadászok fából készült vagy kitömött vadliba, vadkacsa csaliját néprajzi leírásaink is többször említik (Hortobágy, Fertő). A szegedi Fehér-tó, a Hortobágy paraszt puskásai az elejtett és kibelezett szélkiáltót (Numenius sp.), vadlibát a napon, kemencében megszárították, drótlábat dugtak bele, s azt használták csalogató madárnak (gólya). A frissen lelőtt szélkiáltókat, vadlibákat megtámasztva használták csalinak. A fából, háncsfonatból készült vagy kitömött csalogató madár (kacsa, hattyú, fajd) használata vízi- és erdei madarak vadászatánál Európa különböző területein (Skandinávia, balti országok, Lengyelo., Németo., Hollandia, Anglia stb.) ismeretes. Ukrajnában a reznek túzokot (lat. Otis tetrax) vadásszák kitömött tyúkja segítségével. Perzsiában kitömött hattyú a csalogató madár. Az osztjákok, szamojédek, tunguzok is ismerik a fából készült vagy kitömött csalogató vadlibát, vadkacsát. A vadak élő állatokkal való csalogatásának is több analógiáját említhetjük meg. A lappok szelíd rénszarvast kötnek ki egy fához, s az csalja magához vad társát, amelyet a megbúvó vadász elejt. A vad rénszarvast a szelíddel csalogatják a szamojédek, a tunguzok. Az osztjákoknál a szelíd libának a szárnyait levágják vagy lábához kötik s elengedik a homokos folyóparton. Az elrepülni nem tudó madár hangjával vad társait a leshelyen meghúzódó vadászok közelébe csalja. A kikötött vadliba csalogató madár a románoknál is. Az uhuzást – léppel fogva meg a bagoly mögé, köré gyülekező madarakat – már a régi görögök és a rómaiak ismerték, s több 15–17. sz.-i francia, olasz, német emléke is fennmaradt. – Irod. Pák Dienes: Vadászattudomány (II., Buda, 1829); Lakatos Károly: Vadászati és madarászati emlékeimből (Szeged, 1891); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Lagercrantz, S.: Beiträge zur Kulturgeschichte der Tarnvorrichtungen in der schwedischen Jagd (Folk-Liv, Stockholm, 1937).

Csalikacsa fából (Hegykő, Győr-Sopron m.)