csallóközi hímzések

TARTALOM

csalogató madár

csalogatás

a → páros táncok lényegét, udvarló-szerelmi karakterét meghatározó formulák (szemben táncolás, eltávolodás és közeledés, egymás kerülgetése és üldözése stb.) összefoglaló neve a népi szóhasználatban és szakirodalmunkban. Főbb típusai: 1. az agresszív, küzdelemszerű csalogatás; – 2. a gáláns udvarló karakterű csalogatás; – 3. a páros forgással kiegészült csalogatás a páros táncok egyes történeti periódusaira jellemző tartalmi és formai sajátosságok hordozója. Az agresszív elemekkel átszőtt, küzdelmet megelevenítő csalogatás alapján a páros táncok korai periódusáról alkothatunk képet. A csalogatás ilyen típusát őrzi a felső-tiszavidéki cigányoknak és pásztoroknak a párbajszerű fegyvertáncokban gyökerező páros → botolója, másodlagos formáit pedig az → ügyességi táncok páros változatai, eszköz nélküli formáját pedig a páros → cigánytánc. A csalogatás ilyen vonásairól adnak hírt a korai történeti források, így a kb. 1000-ből származó latin nyelvű Rudlieb, valamint Balassi Bálint, Wathay Ferenc és a Vásárhelyi daloskönyv táncjellemzései. Erre a csalogatós típusra utal a szelíd madarat űző ragadozó hasonlata, a táncosok suhanását és kartartását felvillantó leírás és az „egymást űző tánc” említése. A korai páros táncnak ezt a fegyverrel vagy fegyver nélkül járt, agresszív csalogatását hitelesíti a balkáni, a kaukázusi táncfolklór, a hajdútánc páros formáira utaló források, továbbá történeti ábrázolásaink; a páros táncot fegyverrel járó kuruc tisztet és a Sáros megyei parasztokat megörökítő képek. A csalogatás következő, az udvari tánckultúrában gyökerező, gáláns-udvarló típusát a 15–16. sz.-i → történelmi társastáncokból ismerjük. S a csalogatásnak ez az összefogódzás nélkül járt, vagy kézfogással párosuló formája jellemző a balkáni páros táncokra, s ezt a típust képviseli a tánckultúránk régi rétegébe tartozó → ugrós páros. A zárt összefogódzással, páros forgással kiegészült csalogatás viszont már a páros táncoknak azt a felszabadult szerelmi líráját tükrözi, ami általános jellemzője az újkori táncáramlatoknak. A forgós páros tánc hazai elterjedésének első nyomait a 16. sz. végéről ismerjük s a csalogatás e felszabadult formáira utaló jellemzéseket a 17. sz.-ból. Tánchagyományunkban a → marosszéki forgatós képviseli e csalogatós típus korai, sűrített szerkesztésű formáját, oldottabb és csapongóbb karakterű megjelenése pedig már a → csárdásra jellemző. – Irod. Réthei Prikkel Marián: A magyarság táncai (Bp., 1924); Sachs, C.: Eine Weltgeschichte des Tanzes (Berlin, 1933); Wolfram, R.: Die Volkstänze in Österreich und verwandte Tänze in Europa (Salzburg, 1951); Andrásfalvy Bertalan: Párbajszerű táncainkról (Ethn., 1963); Louis, M.A.L.: Le Folklor et la Danse (Paris, 1963); Pesovár Ernő: A csalogatós csárdás (Tánctud. Tanulm., 1965–66, Bp., 1967); Pesovár Ernő: Der Tändel-Tschardasch (Acta Ethn., 1969); Pesovár Ernő: A páros táncok történeti problémái a Kárpát-medence tánchagyományában (Táncműv. Ért., 1972., 3. sz.).