Cserhát

1. a Börzsöny, Naszály és Mátra hegység, ill. az Ipoly és a Zagyva völgye közötti dombos-hegyes vidék tájneve. Nagy része Nógrád megyéhez tartozik. Eredeti zárt dombos erdőtakarója a középkor folyamán már népes területté vált. Északi szegélye előtt kezdődött a honfoglalás után a magyar nyelvterület határa. A török hódoltság során lakossága rendkívüli mértékben elpusztult. A 17. sz.-tól, de legfőképpen a 18. sz. folyamán a túlélő magyar lakosság mellé újabb magyarok és szlovákok telepedtek, elsősorban a szomszédos védettebb megyékből, ill. magának Nógrádnak szerencsésebb fekvésű északi vidékeiről. A középkori lakosság nagy része a reformációhoz csatlakozott. Noha a 17–18. sz. folyamán lezajlott migráció egyik előidézője az ellenreformációs intézkedések voltak, fennmaradtak protestáns gyülekezetek is, sőt a 18. sz.-i telepítések során újak keletkeztek. Népi kultúráját a 19. sz. végén, a 20. sz. első felében a gyorsan kibontakozó urbanizáció mellett is fennmaradó színes népviseletek (Hollókő, Rimóc, Buják), sok archaizmust őrző szigetek jellemzik. A 19. sz. folyamán feltárt bányái mellett meg kell említeni a középkor óta országos jelentőségű Romhány község tűzállóagyag-bányáit. Többek közt itt termelték az üveghuták ellátásához szükséges tűzálló agyagot is. A Cserhát vidékének népét a néprajzi irodalom általában a → palócok közé sorolja, jóllehet a szomszédos Mátra környéki, szintén palócnak tartott magyarságtól sok vonásban különbözik. Közigazgatási és vásári központjai: Balassagyarmat, Vác, Hatvan, Pásztó és az új ipari centrum, Salgótarján a terület szélén, a folyóvölgyekben fekszenek. – Irod. Mocsáry Antal: Nemes Nógrád vármegyének historiai, geographiai és statistikai esmértetése (Pest, 1826); Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság (Bp., 1938). – 2. Az egykori Bars m. DNy-i részének, a Zsitva és a Garam közé eső dombvidéknek a történeti-népi tájneve. (→ Garam mente)

Cserhát (Hollókő, Nógrád m.)