Garam mente

a folyó Lévától a torkolatig húzódó völgyének falvait foglalja magában. Ny-ról a Nyitra folyó és a Kis-Duna, K-ről az Ipoly vízválasztója határolják. A Garamnak az egykori Gömör és Zólyom megyékbe eső szakaszához, a Felső- Garam mentéhez viszonyítva nevezik Alsó-Garam-mentének is. A honfoglalás óta magyargyarlakta vidék. Népességének egyenletes fejlődését a török hódoltság zavarta meg. Közel esett az esztergomi szandzsák székhelyéhez, és a gyakori hadjáratok miatt is sokat pusztult. Etnikai egységét azonban nem vesztette el. A II. világháború utáni magyar-szlovák lakosságcsere-egyezmény a Léva környéki falvakat érintette. Az eltávozott magyarok helyébe alföldi szlovák telepesek kerültek. Ma Csehszlovákiához tartozik. – A Zseliztől és Csatától délre eső rész r.k. vallású. Esztergom vonzáskörzetébe tartozott. Nevezetes községei Kisbény és Kéménd (→ még: bényi viselet). Az északi részen számos ref. vallású község található (pl. Nagysalló, Garamszentgyörgy, Óbars), köztük egykor kisnemesi falvak. 20. sz.-i népi kultúrájuk archaikusabb vonásokat őrzött meg, mint a déli falucsoport. Vásáros központjai a jelentős mezővárosi és közigazgatási múltú Párkány, Léva és Ipolyság. A Komárom felé lejtő dombvidék régi népi neve Cser. Az Ipoly és a Garam torkolatvidéke közti hegyeket Hegyfaroknak nevezik. A Garam mente a néprajzilag kevésbé kutatott területek közé tartozik. – Irod. Sz. Kiss Károly: Monográfiai vázlatok a barsi ref. esperesség múltja s jelenéből (Pápa, 1878); Novák József Lajos: Adatok Bény község néprajzához (Népr. Ért., 1913); Bónis György: Egyke és jogszokás a Garam-völgyén (Társadalomtudomány, 1941); Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág (Pozsony, 1974).