csigacsináló, csigacsináló tábla, tésztacsináló

a kiváltképp az Alföldön ünnepi étkezések, így a lakodalom húslevesébe főzött csigatészta megsodrására szolgáló kis kézi eszköz. A tésztasodrásra 8–12 cm hosszú, 6–10 cm széles, finoman bordázott felület szolgál. A meggyúrt és vékonyra elnyújtott levestészta szögletesre felvágott apró darabjait pálcikán sodorják e felületen, hogy ezáltal apró bordázott csigává váljanak. Erre a műveletre legegyszerűbben használható a szövőszékhez tartozó elnyűtt borda egy darabja, pálcika gyanánt pedig orsó. A csigacsinálónak azonban korán kialakultak fából faragott változatai is, köztük csipkézett, áttört szélű, hátlapján és peremén ékrovással, tulipán- és állatalakokkal díszített cifra változatai is. A legkorábbi évszámos cifra példány Debrecenből ismert 1782-ből. A díszes példányok feltehetően lányok, fiatalasszonyok számára készültek kedveskedésnek. A csigacsináló ajándékozásának szokása összefügg azzal, hogy a lakodalom előtti napon az Alföldön sokfelé „csigacsinálót” tartottak, amelyen a meghívott lányok, fiatalasszonyok közös munkával készítették el a vendéglátáshoz szükséges nagy mennyiségű csigát, csigacsinálóik pedig közszemlére kerültek. – Valószínűleg a fából faragottak utánzataként készültek cserép csigacsinálók is zöld, barna vagy fehér → ólommázzal leöntve. A tárgy felső része, a bordázott felület körül aprólékosan díszített: virágokat vagy geometrikus elemeket karcolt vagy vésett reá mesterük. A legismertebb és legszebb darabok Debrecenből valók. Hátlapjukon olykor bekarcolt dedikáció található a megajándékozott lányhoz. – Irod. Ecsedi István: A debreceni és tiszántúli magyar ember táplálkozása (Debrecen, 1935); Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965); Domanovszky György: Magyar népi kerámia (Bp., 1968); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969).