diósjenői viselet | TARTALOM | diótörés |
etnográfus, orientalista. A bp.-i egy. bölcsészeti karán doktori oklevelet szerzett (1946). A kandidátusi fokozatot 1958-ban nyerte el. 1947-től a Néprajzi Múz., 1963-tól a Néprajzi Kutató Csoport tudományos főmunkatársa. Ötször járt Ázsiában tanulmányúton: Törökország (1954), Szibéria (1957, 1958, 1964), Mongólia (1960). A magyar, ill. a szibériai népek hitvilágát tanulmányozta. Monografikusan vizsgálta a magyar néprajzi csoportok kulturális jellegzetességeit (palóc, bukovinai és moldvai székely, moldvai csángó). Másik fő munkaterülete a honfoglalás előtti hitvilág feltárása, a különböző történeti rétegek kimutatása. Legfőbb témaköre a samanizmus különböző nézőpontú vizsgálata: részint monografikus feldolgozás, részint összehasonlító elemzés, amelynek alapján etnohistóriai és etnogenetikai folyamatokat tárt fel. A samanizmus jelenségeit vizsgálta néprajzi, nyelvészeti és művészeti szempontból. Bp.-en létrehozta az eurázsiai múz.-ok, adattárak és könyvtárak idevágó anyaga fényképezésével, leírás-másolataival a 15 000 tárgyból és 1100 kötetből álló Sámánhit-Archívumot. Több ízben megszervezte és szerk. a samanizmus nemzetközi jelentőségű kiadványait. Számos cikke és tanulmánya jelent meg hazai és külföldi folyóiratokban és szakkiadványokban. F. m. A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (Bp., 1958); Sámánok nyomában Szibéria földjén (Bp., 1960); Samanizmus (Bp., 1962); A pogány magyarok hitvilága (Bp., 1967); Sebestyén Gyula (Bp., 1972); A finnugor őshaza nyomában (szerk. Kodolányi János, Bp., 1973). Irod. Ortutay Gyula: D. V. temetésén (Ethn., 1972).