dió (lat. Juglans regia) | TARTALOM | Diószegi Vilmos (Bp., 1923Bp., 1972) |
a Nógrád m.-i ref. község öltözete. A szűk határú, hegyek közé szorult Diósjenő erdei munkát, fuvarozást, majd a 19. sz. végétől a vasút miatt munkát vállaló férfilakosság már a század elején felcserélte a zsinóros magyar nadrágot (→ ellenzős nadrág), a lajbit (→ mellény) és ujjas lajbit (→ mándli) új szabású posztó- és szövetruhákra. A női viseletben az 1930-as években szintén ritka volt már a több alsószoknyát fedő, hosszú felső → szoknya, az ingváll és a vállkendő, valamint a fekete, de ritkán fehér gyolcsból is készített tarajos → főkötő (német főkötő). A diósjenői viselethez hasonló a szomszédos Szokolya népi öltözete. Irod. Malonyay Dezső: A palócok népművészete (A magyar nép művészete, V., Bp., 1922); Herkely Károly: A szokolyai viselet (Népr. Ért., 1938).