ellenzős nadrág, magyar nadrág

hosszú, szűk szárú, aba, kék vagy fekete posztóból készült, fehér posztóval vagy flanellal bélelt → nadrág. A vásári szabók kialakította, országosan egységes szabású ruhadarabot elejének lehajló ellenzője jellemzi, amelyről az általánosan ismert ellenzős nadrág vagy billencses nadrág (Szokolya) elnevezéseket is kapta. Fejlettebb változatán ellenzője gombbal záródó alátétet takar. Derékra korcába húzott szíjjal rögzítették, a lábszárvégekre varrt talpalóval a lábfejhez feszítették az általában csizmával viselt ellenzős nadrágot. Paszománnyal díszítették általánosan, kivarrásáról (gépi tűzéssel) csak felvidéki adatok szólnak. A vitézkötéses, zsinóros nadrágot a parasztság csak a 19. sz. közepétől hordhatta. A nemesség a lábszár formáját követő szűk nadrágot a 14. sz.-tól, a hozzá felöltött ujjastól eltérő színben viselte. A zsinórozás először a nemesi és huszárnadrágon tűnt fel a 17. sz.-ban. Ekkor már az ellenzős nadrág az úri szolgák, a diákok és a mezővárosi tehetősebb parasztok ruhatárában is szerepelt. Bár a konvenciók tanúsága szerint a 18. sz.-ban kocsisok, béresek is hordták, még a múlt században is a gazdagság, pl. a bírói méltóság kifejezője volt. A legény valamilyen posztóujjassal rendszerint vőlegényruhaként kapta, és élete végéig téli és ünnepi öltözetnek használta. Előfordult, hogy kímélésére fehér bélésével kifelé fordítva vették fel (Felvidék), vagy újonnan irhával foldozták térdét és ülepét (Alföld, Szilágyság). Bár magyarosnak tartott zsinóros formájában a szomszédos népek is átvették, a legelmaradottabb gazdasági szintű tájakon, a D-Dunántúlon és néhol a Felvidéken csak a múlt század végén jelent meg. Erdélyben még a századfordulón sem tudta kiszorítani szűrposztó megfelelőjét, a → harisnyát. (→ még: posztóruha) – Irod. Domonkos Ottó: Adatok a kapuvári férfiruha szabásához (Ethn., 1957); Ember Mária: XVI–XVII. századi ruhadarabok a sárospataki kriptákból (Folia Archeologica, 1968).