dobvarsa

mindkét végén → vörcsökkel készült hálóvarsa (→ varsa), amelyet néhány ággal kifeszítenek és karóval a fenékhez rögzítenek. Ha a feszítő ágakat a halász kiakasztja a kávák közül, a dobvarsa tányérszerűen összelapul. A mosztongai mocsarakban Doroszló halászai főleg kárász fogására használják. Ismerjük a Sárközből, az Ormánságból (dobháló), a szlavóniai magyaroktól (dobvarsa), a somogyi Nagyberek magyar (dobháló) és horvát (buganj) lakosságától, ahonnan a Balatonra is elterjedt, Szeged vidékéről. A Duna mentén (dudavarsa) használata felnyomul Vác környékéig. A mezőségi tavak román halászai háromkávás dobvarsájukat – követ téve bele – süllyesztik le a tófenékre, s a dobvarsára kötött zsineg felső végére erősített vastag nád jelzi a víz színén, hogy hová állították le a halfogó eszközt. A Mezőségen csalatékul húst tesznek a dobvarsába. A Mosztonga-mocsárban vesszőből font változata is van, amellyel csukát fognak. A hálóból, keskeny lécekből készített dobvarsa ismeretes a lengyeleknél, finneknél, svédeknél, németeknél, franciáknál, a Száva, Dráva és a Mura menti horvátoknál (bubanj, vechtar) is. – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Gönczi Ferenc: Muraköz és népe (Bp., 1895); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Sirelius, U. T.: Über die Sperrfischerei bei den finnisch-ugrischen Völkern (Helsingfors, 1906); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).

Dobvarsa (Doroszló, v. Bács-Bodrog m.)