varrt csipke

TARTALOM

varsacsapda

varsa

(a Közép-Tisza mentén verse, versely, a Dunántúlon vörse stb.) tölcsérszerű nyílással (szív, versek, versik, versike, vörcsög, vörcsök) készült, a végén kúposan végződő, vesszőből font öblös halfogó eszköz, amelynek a vizek járása, a halak tulajdonsága szerint sok változata ismeretes. Sűrű fonásúak az alföldi, székelyföldi csíkvarsák. Ritkább fonású varsákkal sebes vízben nagyobb halakat fognak (Kraszna, Tisza mente, Kecskemét vidéke). Erdélyben egyes varsatípusok nyílása alul lapos és kővel terhelt, hogy a sebes vízben jobban el lehessen őket helyezni. A varsát gyakran terelőszárnyakkal készítik, hogy a halak könnyebben beletévedjenek. A székelyeknél a varsába csalétekül kukoricalisztet, puliszkadarabokat helyeznek. A vesszővarsához hasonló elven működnek a hálóvarsák, amelyeket kör alakú kávákra feszítenek ki s a mederbe levert cövekekhez erősítenek. A hálóvarsákat terelőszárnyaikkal gyakran egymáshoz kapcsolják, hogy a halakat a varsába tereljék. A varsák használatáról már a 13. sz.-tól vannak okleveles adataink, de a hálóvarsák valószínűleg csak a 18. sz.-tól terjedtek el a paraszthalászok kezén. Egyes vesszővarsákkal a magyarság már a honfoglalás előtt megismerkedhetett török, kaukázusi népek, az oroszok révén. Varsa szavunk talán ó-orosz eredetű, de a honfoglalás után átkerülhetett más szláv népek nyelvéből is. A varsa tölcsérforma nyílását jelentő versek, versik stb. terminológia valószínűleg magyar származék s nem szláv átvétel. A tárgyi és nyelvi vizsgálatok ellenére varsaformáink legnagyobb részének eredetét még nem ismerjük. Lehetséges, hogy legtöbbjük helyi variáns. A varsa ősi formája a vízbe helyezett rőzseköteg, mint amilyet a székely → cége nyílásába tesznek. A varsák fejlődése a → szelepen és a → trombitavarsán át vezetett a vörcsökös varsához. A varsa főleg a kishalászok halfogó eszköze. Dániából, Svédo.-ból előkerült régészeti leletekből megállapítható, hogy vesszővarsákat már a mezolitikum óta használnak. (→ még: betűrt szájú varsa, → bocskorvarsa, → csíkkas, → dobvarsa, → haboknya, → menyhalvarsa, → véter) – Irod. Herman Ottó: A magyar halászat könyve (I–II., Bp., 1887–88); Jankó János: A magyar halászat eredete (Bp.–Leipzig, 1900); Sztripszky Hiador: Adatok Erdély őshalászatához (Népr. Ért., 1902); Moszyński, K.: Kultura ludowa slowian (I., Kraków, 1929); Clark, J. D.: Prehistoric Europe. The Economic Basis (London, 1952); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).