véter

a szabolcsi morotvákban használt lapos pohár alakú vesszővarsa (→ varsa). A Felső-Tisza mentén, a Bodrogközben, Rétközben embermagasságú öblös vesszővarsát neveznek véternek. Sűrű fonású vesszővarsa a vöntör a Vág-Duna mentén, a Szigetközben. A Balaton déli részén a véterháló vagy nyelesvarsa egyszárnyú, ötabroncsos, kétvörcsökös hálóvarsa. A hosszú szárny felső inára pótákat (gyékényúszó), az abroncsok aljára torokköveket (kősúly) kötnek s két végén karókkal rögzítik. Háromkávás és kétszárnyas, besüpúpos (vörcsök) szárnyas hálóvarsa a véter Göcsejben. A véter az Ecsedi-lápon a csík eltartására szolgáló vesszőkosár. Ez a jelentése azonban valószínűleg másodlagos. A Bodrogközben a véterlegény az, aki a jég alatti halászatnál a vezérrudat tolja. A vétert a szlavóniai magyaroknál szikő néven ismerik, de ennek közelebbi formájáról nincs leírásunk. – A véter már a 16. sz. elején használt hálóforma. A véter ukrán (vjater, venter) vagy szerb-horvát (vefter, vehter, véter) eredetű szó a magyar nyelvben s az átadó nyelvekben szárnyas hálóvarsát jelent. Valószínűleg véter néven valamiféle varsaformát vettünk át az ukránoktól vagy a szerb-horvátoktól, esetleg külön-külön mindkét néptől. – Irod. Munkácsi Bernát: A magyar népies halászat műnyelve (Bp., 1893); Jankó János: A Balatonmelléki lakosság néprajza (Bp., 1902); Ecsedi István: Népies halászat a Közép-Tiszán és a tiszántúli kisvizeken (Debrecen, 1934); Gavazzi, M.: Pregled etnografija hrvata (Zagreb, 1940); Solymos Ede: Dunai halászat (Bp., 1965).

Véter (Szabolcsi Morotvák, 1904)

Véter (Bodrogköz, 1926)