dohánytartó

TARTALOM

dolmány

dohányzacskó, kostökzacskó

ebben tartotta a paraszt- és pásztorember a pipába való vágott dohányát. Leginkább a kos herezacskójából készült, de csinálták kisebb állatok (hasibárány, macska, hörcsög), sőt madarak (szárcsa, gólya, kakas) bőréből is. Alkalmas volt rá a vízhólyag és a szívburok is. A kos herezacskóját úgy kanyarították ki, hogy körül arasznyi tányérja maradjon. Rajta hagyták a lábszár- és farokbőrt is → sallangnak. A juhászok kezdetleges módon készítették ki. Előbb hamvasban (fahamu és mésztej) áztatták, ez lemarta a szőrét, aztán levizelték és 3–4 napig hűvös helyen érlelték. Később vizelet helyett sós vízben pácolták. Kikészítés után a kezük közt húzogatták; lecsipkedték róla a hártyás részeket, aztán ásó vagy lapát élén húzgálva törték, közben árpaliszttel vagy korpával hintették, ami fehérítette. A kikészített zacskóra tányért helyeztek és körülvágták a szélét, a lábakat és farkát vezér- és vendégsallangokra hasogatták. A pásztor a gatyakorcba vagy a csizmaszárba dugva, ill. a bunda sallangjára kötve viselte. A szűcsök jobban dolgozták ki: csávalében készítették ki, szkáfával húsolták, kákóval törték és curholóval bársonyosra puhították, tányérját kiselymezték. A szélét csipkés piros és zöld irhával szegték, sallangját színes irhával pillangózták. A remekbe készült dohányzacskó a számadó pásztoroknak s a módosabb gazdáknak, mesterembereknek régebben címere volt, mint a jómód, a rátartiság és a méltóság jele. A dohányzacskót feltűnő helyen viselték, tányérja kilógott a zsebből, sallangja a csizmaszárat verte. A szépen hímzett dohányzacskó hozzá tartozott az ünneplő subához. Macska-, hörcsög-, madárbőrből a csőszök és vízenjárók csináltak maguknak dohányzacskót, a lábakat körmöstől rajta hagyták dísznek. A szegény embernek jó volt a disznóhólyagból való dohányzacskó is. (→ még: szűcshímzés) – Irod. Dorogi Márton: Bőrből készült népi dohánytartók (Ethn., 1958).