dolmány

térdig vagy combközépig érő, testhezálló, felálló gallérú, férfi posztó felsőruha. Különféle elnevezései: dómán (Sopron), dokány (Csallóköz), dóka (Alföld), dolmánt, domány (Erdély). Elejének két szárnyát egymásra hajlóan csákóra vágottan is szabták, ujja kézfejnél szűkülő. Aba, kék, majd fekete posztóból félszer bélelt nyári és kétszer bélelt téli változatban is készítették. Ritka volt a prémes dolmány (Eger, Rábaköz), inkább posztóval, flanellal bélelték. Paszomány, zsinórozás, valamint fémgombolás díszíthette. Utóbbi a módos parasztság körében ezüst is lehetett (Szeged, Szentes). – A dolmány szó oszmán-török (török: dolama) eredetű a magyar nyelvben. A dolmány a parasztság ruházatában feltehetően csak a 16. sz. óta ismert, elsőként az alföldi mezővárosok tehetősebb gazdáinak ruhatárából. A 18. sz.-ban alakuló posztómanufaktúrák vásárlókörzetében és általában gazdag paraszti körökben a dolmány országszerte elterjedt, az úri viseletben ekkor divatos rövid formában. Csak a reformkortól szorítják vissza újabb típusú → ujjasok. A legelmaradottabb gazdasági körülmények között élő vidékek magyar (pl. a Palócföld) parasztságához, a többi posztóruhához hasonlóan, csak a 19. sz. végén jutott el divatja. Szegényeknek készülhetett a dolmány vászonból is. A vászondolmány rokona lehet annak a rövid vászonkabátfélének, amelyet Erdélyben firiskónak, Szlavóniában pedig vászonkankónak neveztek. Az 1860-as években a dolmány régebbi, hosszú formájában újra jelentkezik az úri viseletben atilla, zrinyi néven, ennek paraszti visszhangja már nagyon csekély. – A dolmányt ingen, sokszor övvel derékhoz szorítva, a 18. sz. közepétől → mellényre felöltve vagy a → mentét helyettesítve panyókára vetve viselték. (→ még: posztóruha) – Irod. Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956); Ember Mária: XVI–XVII. századi ruhadarabok a sárospataki kriptákból (Folia Archeologica, 1966–67, Bp., 1968).

Idős férfi zsinóros dolmányban (Pusztafalu, v. Abaúj-Torna m.)