mente

a legbecsesebb férfi és női posztóujjas, amelyet esetenként férfiak s nők felváltva is viseltek. Bő, térdig érő változata a hosszú mente (Nyitra m., Őrség), ill. öreg mente (Debrecen) mellett, általánosan a derékban szabott rövid mente (Őrség, Mátraalja), kurta mente (Debrecen) formában terjedt el. Kék, fekete, ritkábban zöld vagy veres posztóból készült, rendszerint bélelten téli, ritkábban béleletlenül, nyári használatra. Bélése és szegése fekete vagy fehér bárányprémből, a módosabb parasztságnál rókaprémből készült, amelyet a rókamálas mente (Felföld), déc mente (Vas m.) elnevezések is megőriztek. Díszeként fém (réz, ólom, ezüst) vagy zsinóros gombolását képezték ki, mint a kapuvári szerszámos mentén, kivarrott menték a Felföldön voltak. – Férfiak és nők egyaránt, télen felöltve, nyáron díszruhaként panyókára vetve viselték, ekkor mentekötővel erősítették fel, amely a vagyonosabb parasztság körében ezüstlánc is lehetett (Debrecen, Szeged, Kisalföld, Csallóköz, Érsekújvár vidéke, Ny-Dunántúl). – A mente különböző változatai, amelyek főleg hosszának és ujjformájának módosulásaiban jelentkeztek, az úri viseletben az 15. sz. óta nyomon követhetők. Székely jobbágylányra vonatkozó rendelet tudósít arról, hogy a 17. sz.-ban a rókabőrrel bélelt mente felöltése számára tilalmas. De a paraszti férfiviseletben is csak a 18. sz.-ban vált általánossá, először a mezővárosok gazdag parasztpolgársága, majd a posztómanufaktúrával rendelkező országrészek jobbágysága körében, a nemesi és huszárviselet hatására. A 18–19. sz. fordulóján élte virágkorát ez a „hadi vagy Innepi ruha” (Őrség), hogy a reformkor és a kiegyezés között átadja helyét a korai polgárosodás hatására divatossá váló ujjasoknak. A mente a férfiviseletben Baranya, Somogy, Göcsej kivételével országosan a posztóöltözet tartozéka volt, a női öltözködésben a → ködmön mellett a legfontosabb téli felsőruha. Jelentőségének megfelelően a leány hozományként kapta, maga szolgált meg a reávalóért, de ha másként nem, kölcsönképpen került lakodalomkor a menyasszony vállára. Szokás volt, hogy az özvegyasszony férje mentéjét viselte tovább. Fontosságát hangsúlyozza, hogy a mente a női öltözködésben az archaikusabb területeken (Felföld) még a 19. sz. végén is előfordult. (→ még: posztóruha, → ujjas) – Irod. Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI–XVIII. században (Ethn., 1938); Kresz Mária: Magyar parasztviselet, 1820–1867 (Bp., 1956); Ember Mária: XVI–XVII. századi ruhadarabok a sárospataki kriptákból (Folia Arch., 1966–67, 1968).

Asszony rókaprémes mentében (Bag, Pest m.)