döntés

a szőlészetben az öreg tőkék fiatalításának és egyúttal a → szőlőszaporításnak is a középkor óta ismert eljárása. Főként hegyi szőlőkben: a meszes, márgás talajú, Buda környékén, valamint a gyenge gyökérzetű fajtákat termesztő borvidékeken (Balaton-mellék, Tokaj-Hegyalja) alkalmazták az évi szőlőmunkák részeként. Azokon a területeken is előszeretettel döntöttek, ahol a fiatal szőlők hamarabb érő borát kedvelték (Sopron, Pécs, Gyöngyös). A döntés, buktatás vagy rokkantás (Erdély) munkáját az anyatőke melletti verem vagy árok ásásával kezdték, majd tavasszal kibontották a tő gyökerét, s döntőkéssel megtisztították, elvágták az oldalgyökereket. A tőkét maga alá döntötték, tőgyökerét vízszintes helyzetbe hozták, a cservesszőkből a régi tőke helyére húztak egyet, s a tőke erősségétől függően egy-három vesszőt vezettek a tőkehiányok helyére. Az új tőkék alá lapátnyi istállótrágyát is raktak. A középkori → homlítás is tulajdonképpen a döntés fenti módját jelentette. – Irod. Kecskés Péter: A szőlő telepítésének hagyományos és újabb eljárásai a Mátraalján (Egri Múz. Évkve, 1968).

1. Ledöntött szőlőtőke (Heves m.) 2. Döntőkés (Heves m.)