állathívogató

háziállatok hívogatására, csalogatására, összegyűjtésére szolgáló, rendszerint mozdulatokkal, füttyjellel kísért, tájanként és állatfajonként eltérő ikerszók. Az állathívogató jelértéke konvencionális; lényegében az állatok feltételes reflexműködésére alapítottak, betanítottak. Némi ösztönös jellegre mutat, hogy rendszerint hangutánzók. Bár vidékenként nagy változatosságot mutatnak, ugyanakkor kontinensnyi terület állathívogató anyagát áttekintve nagyon sok egyezést vagy legalábbis hasonlóságot találunk. Ez egyes kutatókat annak feltételezésére indított, hogy az eurázsiai állathívogatók távol eső területeken való egyezése „őstörténeti” műveltségi áramlatok, kapcsolatok következménye, mutatója. Valószínűbbnek látszik, hogy az egyezés az állathívogatók hangutánzó voltából következik, s olyasféle spontán egyezés, mint az ún. gyermeknyelvi szavak egy részénél. Figyelemre méltóbb és igazolhatóbb megállapítás, hogy az állathívogató szavak és az állatok kicsinyeinek megnevezése gyakran azonos, s hogy állathívogatókból gyakran váltak állatnevek, főleg állatok kicsinyeinek neve. A magyarban állathívogató-eredetű pl. a csikó szavunk. – Irod. Gombocz Zoltán: Állathívogatók és állatnevek (Magy. Nyelv, 1911); Bárczi Géza: A magyar szókincs eredete (Bp., 1958); Vámszer Géza: Csík megyei állatok elnevezése (Népr. Közl., 1959); Gunda Béla: Ethnographica Carpatica (Bp., 1966).