állatalakoskodás

TARTALOM

állathívogató

állatgyógyászat

A népi állatgyógyászat alapelveiben megegyezik az emberorvoslással, a gyógyító eljárások mögött hasonló lélektani, történeti, etnológiai tényezők lappanganak. Általában azonban a népi állatgyógyászat sokkal ésszerűbb, többször veszi igénybe a hathatós drogokat, mint az embergyógyítás. A régi házipatikák állatorvosi része is racionálisabb az emberorvoslásnál. Művelődéstörténetileg eléggé megokolt a hazai állatgyógyászat racionális volta. A magyarság állattenyésztő nép lévén, korán megismerkedett a barmok bonctanával, s később talán a földesurak, kormányhatóságok is elősegíthették, hogy az állatokkal foglalkozók kezére jussanak a leghathatósabb gyógyszerek. A legtöbb parasztember tud valamit az állatgyógyászatról vagy legalábbis ismeri az egyes betegségek nevét. De vannak, akik az átlagosnál jóval nagyobb tudással rendelkeznek. A pásztorok például ügyes kezű sebészek, hasmetszéseket, a birkán koponyalékelést végeznek. A parasztemberek sokat tanultak a hivatásos állatorvostól, úgyhogy az több esetben rájuk hagyta a műveletek befejezését (pl. elléskor). A túlnyomórészt tapasztalati gyógymódok ismerete tette lehetővé, hogy a gyógyítók, főleg a juhászok közt annyi ügyes kezű, műtétet végző „paraszt állatorvos” támadt. Általában az állathoz erélyesebb kézzel nyúlnak, mint az emberhez, akár gyógyszeres, akár sebészeti beavatkozásról van szó. Egyes állatbetegségek gyógymódjai meglehetősen ismertek és elterjedtek. Így számos lóbetegség esetében a száj, a nyelv ereit és kinövéseit felvágják, ill. eltávolítják. Igen elterjedt a felfúvódott marha gyógykezelése különféle eljárásokkal, súlyosabb esetben hasának megszúrása (→ trokár) vagy a kerge birka gyógyítása → trepanációval. Közismert a → keh, a → himpók és a → ló egerének gyógyítása, továbbá a → nyű eltávolítása, valamint a → veszettség gyógyítása (→ még: népi gyógyászat) – Irod. Cseh (Tseh) Márton: Lovak orvosságos új könyvecskéje (Lőcse, 1656); Magyary-Kossa Gyula: Magyar állatorvosi könyvészet 1472–1904 (Bp., 1904); Vajkai Aurél: Népi orvoslás a Borsa völgyében (Kolozsvár, 1943); Vajkai Aurél: A magyar népi orvoslás kutatása (Bp., 1947).