ékcsapda

deszkából, ládából, odvas, kivájt fatörzsből készített félhenger formájú tok, amelynek felső nyílásán át nehéz, ékforma szeges fatuskó, fatörzs zuhan az állatra. A tuskó rögzítése vízszintesen és függőlegesen elhelyezett pálcikarendszerrel történik. A Dunántúl K-i részétől a Székelyföldig elterjedt róka- és görénycsapda. Az ékcsapdának jellegzetes magyar elnevezése nincs. Erdélyben szórványosan bortának nevezik. A borta román jövevényszó, s eredeti jelentése odvas fatörzs, ami arra utal, hogy helyenként a csapda tokját abból készítik. Hasonló elvű ékcsapdát ismernek a szlovákok, huculok, románok, horvátok, szerbek, bolgárok. Az ékcsapda orosz telepesek révén eljutott Szibériába is. Az ékcsapda szerb-horvát tùlac, tùljac elnevezése összefügg a zúzócsapda jelentésű ukrán tulec (tul ’kivájt fatörzs, tuskó’) szóval, de a szavak jelentésének tárgytörténeti összefüggéseit nem ismerjük. A kivájt fatörzsből készült ékcsapdát az ősszlávok még semmiképpen sem használhatták. Lehetséges, hogy elterjedésének kiindulópontja a Kárpátok területén volt. – Irod. Gunda Béla: Keilfalle in den Karpaten und auf der Balkan-Halbinsel (Et multum et multa. Beiträge zur Literatur, Geschichte und Kultur der Jagd. Festgabe für Kurt Lindner, Herausgegeben von S. Schwenk, G. Tillander und C. A. Willemsen, Berlin–New York, 1971).

Ékcsapda róka, nyest és görény fogásához (Inaktelke, Kalotaszeg, Erdély)