ember életideje, az

→ eredetmagyarázó mese. Vázlata: Isten egyformán harminc évet adományozott az embernek és a különféle állatoknak. Az ember kevesli ezt az időt, kölcsönkér éveket az állatoktól, azok ugyanis sokallják a sajátjukat. A legtöbb változatban a szamár, a kutya és a majom adják az éveket s az évekkel együtt tulajdonságaikat is. Ezért az ember harmincéves koráig él emberi életet, harminctól ötvenig sanyargatják, mint a szamarat, ötventől hatvanig zsémbes, acsargó, mint a kutya, majd élete vége felé játékos, bohókás, mint a majom. Egyes változatokban a fenti állatok helyett ökör, ló, birka stb. szerepel. Az átengedett évek száma is változik. Kétezer éve ismert történet. Először a görög Babriosz (i. sz. 3. sz.) írta le 74. számú meséjében. Kortársa, a zsidó Simon ben Eleázár is említ egy hasonlatsort, amely a fenti monda alapgondolatát fejezi ki. Ezer évvel később egy zsidó aggádában jelenik meg újra. Ismert a Közép- és K-európai népköltészetben. A múlt századtól több magyar fordítása, átdolgozása jelent meg. A magyar népköltészetben igen elterjedt, a nyelvterület legkülönbözőbb helyein jegyezték fel. – Irod. Heller Bernát: Mikszáth, Babrios: A mese és a legenda (Ethn., 1930); György Lajos: Tárgytörténeti jegyzetek Mikszáth anekdotáihoz (Bp., 1933).