| alom | TARTALOM | álomlátó fiú, az |
A néphit szerint az álomból következtetni lehet bizonyos események közeli bekövetkezésére, vagyis az álom tulajdonképpen → előjel. Az álomból való jóslás története igen régi időkbe nyúlik vissza, már az ókori Egyiptomban és Babilonban ismerték. A középkor után, a könyvnyomtatás elterjedésével nyomtatott → álmoskönyvek terjesztették az álomfejtés „tudományát”. Valószínű, hogy ezeknek az anyaga jelentős hatással volt arra a hiedelemanyagra, amelyet parasztságunk őriz az álmokkal kapcsolatban. Általános felfogás volt, hogy az álomnak mindig az ellenkezője szokott beteljesedni. Az álmoskönyvek egymástól eltérő jóslataiból ez az alapelv már nem olvasható ki egyértelműen, inkább az egyenes megfelelés (analógia, → mágia) kerül gyakran előtérbe. Az idegen helyen álmodott első álom akkor szokott beteljesedni, ha a mennyezet gerendáit elalvás előtt megszámlálják. Hogy felébredéskor ne felejtődjék el, meghatározott tárgyat (pl. fésűt) kellett a párna alá tenni. A néphit szerint az álom tartalma irányítható. Pl. a Gömör megyei hiedelem azt tartotta, hogy aki két krajcár ára sáfrányt megtört és citromlével elvegyítette és az abba mártott ruhát szívére tette, az illető titkos szeretőjével álmodik majd. Ugyanitt azt tartották, hogy aki → karácsonykor éjfélkor megmosdik a kútnál és úgy fekszik le, álmában eljön a jegyese, és ő törli meg. A matyó lány, hogy leendő férjét megálmodja, → Katalin-napon kendermagot hintett a favágóra és kötőjével elboronálgatta, vagy keresetlen kettős lóherét tett éjszakára a vánkosa alá. Eger vidéki hiedelem szerint, ha valakinek evés közben egy falat kiesett a szájából, azt papírba csomagolva párnája alá kellett dugnia: álma teljesülni fog. Az álomjóslatokat tartalmazó kalendáriumok és az olcsó kiadású álmoskönyvek a 19. sz. második felétől a 20. sz. közepéig rendkívüli mértékben elterjedtek, és parasztságunk kedvelt olvasmányai közé tartoztak, ezért az álommal kapcsolatos hiedelemanyag napjainkban is a → népi hitvilág élő részei közé tartozik. – Irod. Wlislocki Henrik: Jósló állatok a kalotaszegi néphitben (Ethn., 1892).