aranyhajú ördög, az

TARTALOM

Aranykert

aranyhímzés

szorosabb értelemben fémszállal, laposöltéssel feszítve készített magas hímzés, tágabb értelemben minden aranyszállal készített hímzés. A magasított aranyhímzést vastag, erős alapanyagra dolgozták úgy, hogy a kis kartonlapokból kivágott vagy a pamutból kitöltött díszítőelemeket az aranyhímzéssel befedték. Ennek emlékei a debreceni, hajdúsági → párták és egy szeremlei kispapucs. Közönséges lapos-, lánc- és száröltéssel dolgozott található egy 1811-es keltezésű Fejér megyei batisztkendőn és egyes Kapuvár környéki fejkendőkön, valamint Komárom–Hetény vidéki kézelőkön. Bár világi tárgyi emléke nem maradt fönn, számos történeti adat bizonyítja, hogy az aranyhímzés általános divatja a 17–18. sz.-ban Európa-szerte virágkorát élte. Dunántúli adatok szerint már a 15. sz-ban használtak aranyhímzéses → abroszt parasztházakban. Az alföldi városokból származó leltárak szerint a női ünneplő öltözeteken és egyes férfiruhadarabokon is előfordult. Debrecenben már 1567-ben aranyhímzéses gallért említenek, Kecskeméten Szabó Miháynénak 1680-ban „3 fejéres Ingváll vállhegytül aranyossak” volt a birtokában. 1726-ban Nagykőrösön még egy szegény sorsú asszonynak is „Arany fonállal varrott” volt az ingválla. Olvashattunk még skófiummal cifrázott kézelőkről, arannyal kivarrt patyolat keszkenőkről, bársony erszényekről. Egy könnyűvérű kecskeméti menyecske 1696-ban csikós szeretőjének „arany prémes” inget csináltatott, egy másik arannyal kivarrt gatyamadzagot. A 17–18. sz.-i aranyhímzés egyházi tárgyi emlékei a ref. templomok arannyal, ill. arannyal és selyemmel kivarrt úrasztal-takarói. A feltehetően az elszegényedés miatt abbamaradt aranyhímzés mintáit több helyütt sárga selyem-, ill. pamutfonállal kezdték hímezni. Ilyenek pl. a romonyai múlt századi sárga selyem inghímzések (→ romonyai hímzés). A drávaszögi főkötők (→ drávaszögi hímzések) fehér pamutszállal varrt mintáinak eredetét is az aranyhímzésben kereshetjük. Az aranyhímzés a 20. sz.-ig általános volt a Mo. területén élő egyes szerb és román csoportoknál főkötők, ingek, kötények (katrincák) és mellények kivarrására. – Irod. Papp László: A kecskeméti viselet múltja (Ethn., 1930); Zoltai Lajos: A debreceni viselet a XVI–XVIII. században (Ethn., 1938); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969).