árnyjáték

színjátékforma, melyben a cselekményt kétdimenziós figurák segítségével jelenítik meg; a nézők a figurák árnyképét látják. Hazája feltehetőleg a Távol-Kelet, ahol a rituális drámák előadása gyakran árnyjáték segítségével történt. A kínai árnyjáték (jing hszi) történetét az etiológiai mondák néhány évezredre viszik vissza. Népszerű volt a jávai, Bali-szigeti, a Thaiföldön és Kambodzsában előadott árnyjáték is. Igen fontos műfaj lett a mohamedán országokban, ahol a vallás tiltotta az élő emberek színre lépését. – A perzsa–arab–török árnyjátékot főhőse után Karagözjátéknak is nevezik, a törököktől vették át a görögök, akiknél ma is a népi szórakozás kedvelt formája. A figurákat bőrből, keménypapírból, fából stb. vágják ki és egy kifeszített vászon és fényforrás közt mozgatják, ritkábban a vászon előtt. – A törökök előretörése idején a hódító csapatokat kísérő komédiásoktól Ny-európai népek is megismerték az árnyjátékot, s a 17. sz.-tól az európai vásári mutatványosok repertoárjában gyakran szerepelt. – Irod. Kunos Ignác: Három karagöz játék (Bp., 1886); Bordat, Denis-Bourcot, Francis: Les théatres d’ombres (Paris, 1956); Dömötör Tekla: A népi színjátszás Európában (Bp., 1966).