árok

a talajba mesterségesen létesített, ásott hosszú mélyedés. Árokkal vették körül egy-egy udvar, telek határait, mert az udvaron, telken tartott jószágot egyben tarthatta, másrészt megakadályozta az idegen jószágot abban, hogy behatoljon a lezárandó telekrészre. Nagy árokkal vették körül a szőlőskerteket, egyes határrészeket. Gyakran egyes települések határait is árok kiásásával jelölték. Gyakori volt, hogy az árokból kihányt földet a védett oldalon töltésszerűen felhalmozták s abba szúrós, tövises bokrokat telepítettek. Ez megerősítette az árok oldalát s akadályként az áthatolást is megnehezítette. Mind a települések belterületén, mind külterületén készültek árkok a feleslegesen felgyűlő csapadék, fakadó talajvíz, mocsaras vízállás levezetésére. A gondozott árokrendszerrel feltárt, vizenyős terület intenzív termelésbe vonható volt, sőt településre alkalmassá is válhatott. Ilyen lakótelekosztást lehetővé tevő árokrendszer épült ki a 18–19. sz.-ban a vizenyős, lefolyástalan területeken, pl. Szentesen, ahol a vízlevezető árkokat mirhónak nevezik, amelynek segítségével a korábbi vizenyős kaszálókból, nádlórétekből sikerült földfalas lakóházak építésére alkalmas területet létesíteni. A parasztság lecsapoló tevékenysége gazdasági téren is nagy jelentőségű volt. Az árokból kikerülő földdel magasították, töltötték az utat. Minthogy a 19. sz. utolsó harmadáig kevés lehetőség nyílt kövezett utak építésére, a földutak árkolása adta az egyetlen útjavítási lehetőséget. Az árokásás településeinkben a kora Árpád-kor időszakától régészeti bizonyítékok alapján is nyomon követhető, de középkori oklevelek is bizonyítják állandó használatukat. – Irod. Méri István: Az árkok szerepe Árpád-kori falvainkban (Archeológiai Ért., 1962).

Árok. időszakos patakmeder partvédelme gallyfonással (Magyarcsaholy, v. Szilágy m.