ásó

kézi talajművelő eszköz, ájónak is mondják. Őse a gyűjtögetésnél használt → ásóbot és az a kihegyezett végű keményfa karó lehetett, amellyel az ekés művelés előtt a földművelők vetés alá föltúrták a földet. Megnevezése a magyar szókincs korai, finn-ugor rétegébe tartozik, feltehetően az ekével való megismerkedés előtti szerszámot jelölt. Ma Mo.-on a kerti művelésen kívül szántóföldi zöldségkultúrákban csak néhol használják talajforgatásra, hogy ezáltal a vetéshez és ültetéshez porhanyósabb földet kapjanak (pl. a makói hagymatermesztésben). A történeti fejlődés folyamán a karó végét lapos, széles lemezformára alakították, és így az eszköz a megmozgatott föld kiforgatására is alkalmassá vált. A falemezre később a vasáruk térhódításával párhuzamosan helyi kovácsmesterek vagy tömegben termelő hámorok készítményét, éles vaspapucsot erősítettek, amivel lehetővé tették a kötöttebb és a kavicsos föld megmunkálását is. A nyél csatlakozása szerint az eszköz szimmetrikus vagy aszimmetrikus lehetett. A vasélű faásókat – a régészeti ásatások tanúsága szerint – középkori falvainkban használták, és szórványosan a 20. sz. elejéig fennmaradtak a Kárpát-medence keleti és nyugati felének fejlődésben elmaradt tájain. A helyüket elfoglaló teljesen vasból készült ásók a nyélre rendszerint köpüsen vannak fölerősítve, és a talp kímélése, valamint a könnyebb munka céljából a nyélre és a pengére támaszkodó vaspánttal, kengyellel vannak ellátva. Az ekés művelés elterjedése óta az ásó elsősorban a veteményes és virágos kertek talajlazító eszköze. Különböző földmunkáknál, pl. az árokásásban is fontos szerepe van. Kivételesen azonban a múlt század végéig hazánkban is használták gabonaneműek alá termőföld megforgatására olyan hegyvidéki területeken (Felföld, Erdély), amelyeket meredekségük és megközelíthetetlenségük miatt nem lehetett ekével fölszántani. Szórványosan másutt is előfordult, hogy szegényebb, igaerővel nem rendelkező parasztok szántóföldön dolgoztak vele. A múlt század második felében a D-alföldi kubikosok körében az ásó új, jelentős alkalmazást nyert mint talajkitermelő szerszám. – Irod. Schmidt, L.: Spatenforschungen (Archiv für Volkskunde, 1953); Wert, E.: Grabstock, Hacke und Pflug (Stuttgart, 1954); Gailay, A.–Fenton, A.: The Spade in Northern and Atlantic Europe (Belfast, 1970); Balassa Iván: Randbeschlagene Holzspaten in Mittel- und Osteuropa (Schweizerisches Archiv für Volkskunde, 1972–1973).

Vaspapucsos faásók (Kalotaszeg, v. Kolozs m.), vas ásók (Átány, Heves m.)

Ásás a veteményeskertben (Átány, Heves m.)

Vaspapucsos faásók (Besenyő, v. Háromszék m. – Szegvár, Csongrád m.)