asztalosbútor

fűrészelt és gyalult deszkából, asztalos technikával, oldható és szilárd szerkezeti kötéssel, ill. ragasztás segítségével előállított bútor, elsődlegesen tanult iparosok munkája. – Az asztalos technika alapjait a közel-keleti ókori civilizációs központokban dolgozták ki, a bútorhasználat megindulása nyomán. A görög-római korban már ismerték a legfontosabb szerszámokat, így a gyalut, a keretes fűrészt, ill. az asztalosbútor készítésénél alkalmazott alapvető szilárd szerkezeti kötéseket, mint a fecskefarkú fogzást és a keretes-betétes szerkesztést. A római birodalom bukása után az asztalosbútor készítése visszaszorult a hasított deszkából gyártott → ácsolt bútorral szemben, s csak a 13. sz.-tól tört ismét előre. A fűrészmalom létrejötte (első adat: Franciao. 1245 körül; Németo. 1322) tette lehetővé az asztalosbútor tömeges termelését. Ekkor vált különállóvá és szakadt el végleg szervezetileg az asztalosság az ácsipartól, amit az árutermelés térhódítása nyomán megnövekvő igények és bonyolultabb bútorformák terjedése is indokolt (asztal, szekrény). Az asztalosbútor fokozatosan bekerült a parasztházakba, s a 18–19. sz.-ra az európai parasztság többsége asztalosbútorok közt élt. – Mo.-on a 13. sz.-ban jelent meg az első asztalosbútor a királyi családnál. Legkorábbi adat fűrészmalomra: 1393, városi asztalosokat a 14. sz. második felétől említenek. Parasztoknál a 16. sz. elejétől volt asztalos készítésű láda. Általánossá falun az asztalosbútor a 18–19. sz. folyamán vált városi, ill. falura kitelepülő, részben pedig → templomberendezést készítő vándorasztalosok révén. A 18. sz.-ra kialakult a parasztság ellátására specializálódó és annak az ízléséhez igazodó asztalosság (vásári vagy virágozó asztalosok), és kibontakozott a központok stílusa (alföldi, bajai, békéscsabai, hétfalusi csángó, erdélyi, debreceni, dunántúli, miskolci, faddi, felföldi, hartai, hódmezővásárhelyi, kalocsai, kalotaszegi, komáromi, rimaszombati, sárközi, sátoraljaújhelyi, szekszárdi, székely, tiszafüredi, torockói, tótkomlósi, váraljai bútor). Idővel, a tilalmak ellenére, ácsok, sőt barkácsolók is átvették az asztalosbútor készítését, így pl. felépítését tekintve asztalosbútor a pásztorfaragású → palóc áttört bútor is. – Irod. Moser, Oskar: Kärntner Bauernmöbel (Klagenfurt, 1949); Molnár Mária: Faragóspecialista műhelye Faddon (Népr. Ért., 1965); Deneke, Bernward: Bauernmöbel (München, 1969); K. Csilléry Klára: Magyar bútoripari (faipari) munkaeszközök és technihák. A kézművesipartörténeti szimpózium vitaanyaga (Veszprém, 1972); ifj. Kós Károly: A vargyasi festett bútor (Kolozsvár, 1972).

1. Mennyezetkazetta részlete (Sóly, ref. templom, 1724). Bp. Iparművészeti Múzeum.

2. Mennyezetkazetta díszítése asztalosszerszámokkal, gyaluval és körzővel (Ádámos, unitárius templom, 1526).
Bp. Néprajzi Múzeum

3. Templombelső festett kórusmellvéddel és padelővel (Nemeske, ref. templom, 1850).

4. Kórusmellvéd részlete (Kovácshida, 1830-as évek). Gyarmati János vajszlói asztalosmester műve

1. A kolozsvári asztalosok számadáskönyvének egy oldala (17. sz. dereka)

2. Festett állószekrény (Vas m., 1842)

3. Bölcső, madaras mintával (Magyarvalkó, v. Kolozs m., 1895). Bp. Néprajzi Múzeum

1. Téka előlapja, virágos-madaras festésű (Székelyföld, 1809)

2. Téka, előlapja virágozott (Homoródalmás, v. Udvarhely m., 1783)

3. Virágozott láda (Eger, 19. sz. dereka). Mindhárom: Bp. Néprajzi Múzeum

1. Templommenyezet részlete (Magyarvalkó, v. Kolozs m., 1778). Umling János műve

2. Szószék-korona, faragott, festett (Vizsoly, Borsod-Abaúj-Zemplén m., ref. templom, 1791)

3. Templommenyezet részlete (Bánffyhunyad, ref. templom, v. Kolozs m., 1705)