| bábu | TARTALOM | Bacchus |
babvetés, bobolás
→ jóslás babszemek segítségével. Asszonyok, férfiak egyaránt gyakorolták; nemcsak jövőt, elveszett állat hollétét is tudakolták. A → boszorkányperekből (1734-től) is ismert. Szitán, rostán, szükségből asztalon, széken, málélapítón végezték meghatározatlan, ill. meghatározott számú (általában 41) szem kukorica, bab segítségével. A szemek véletlen (rázás, szitára ütés) szétszóródásából, vagy kiszámolással kártyaszerű elhelyezkedéséből és egymáshoz való viszonyulásukból jósoltak. A jósló a 41 szemet találomra három csoportra osztja. Mindegyikből elvesz 4–4 szemet addig, amíg mindegyik csoportban 4 vagy kevesebb nem marad. Ezt a maradék 3 csoportot lehúzza egymás mellé egy vízszintes sorba. A többi szemet, amelyet négyesével kiszámolt, összekavarja és ismét találomra 3 csoportba osztja, négyesével megint kiszámolja mindegyik csoportot, s a maradékot ismét lehúzza az előbbi maradékok sora fölé, egy másik vízszintes sorba. A többi négyesével kiszámított szemet újból három csoportra osztja, újból kiszámolja négyesével, s a maradékot a harmadik vízszintes sorba húzza le. Ebből a három sorból jósol. Majd a szemeket egy csomóba teszi a szitán s azt mondja: „Te dob, mondd meg az igazat, ke vaj eszverontlak, vaj ezek elszertülnek!” – s ekkor öklével rácsap a szitára, hogy a szemek szétszökjenek. Ezek állásából is jósol. – A babvetésnél használt szitát formai s funkcionális jegyek alapján a magyar kutatók rokon népeink sámánjainak dobjához szokták hasonlítani, s lehetségesnek tartják, hogy a kereszténység előtti magyar sámándobhoz kapcsolható (→ varázsdob). – Irod. Sebestyén Gyula: A magyar varázsdob (Ethn., 1900); Wichmann Györgyné: A moldvai csángók szokásaiból (Ethn., 1907); Szendrey Ákos: Babvetés (Népr. Ért., 1956); Diószegi Vilmos: A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben (Bp., 1958).
