bakacsin

1. a Kassán, Bártfán, Eperjesen, Lőcsén, a 14–16. sz.-ban takácsmesterek által készített kék vagy kék és piros pamuttal, madaras, liliomos, Isten báránya motívumos, emberalakos mustrákkal mintázott lenvászon szőttesek Divald Kornél nyomán közkeletűvé vált, de az újabb kutatások szerint pontatlan megnevezése. – 2. Az egykorú források tanúsága szerint bakacsinnak, pokschinnak egyszínű finom len- vagy pamutvásznat, „gyapottgyolcsot” (1539) neveztek. Eddig fekete, fehér, szürke és kék színű bakacsinról van tudomásunk. A fekete bakacsint használták ravatalozásnál, a koporsó beborítására, temetésen a lovak felöltöztetésére. Apor Péter szerint, az ő korában a főrangúak már fekete bársonyt használtak, a közrendűek temetésére volt a jellemző a fekete bakacsin. A ravatalozásnál, temetésen használt takaró, kárpit értelemben használják a bakacsin kifejezést az erdélyi Mezőség némely községeiben annak a 4–6 méteres sötét színű kelmedarabnak, rendesen kékfestőnek a megnevezésére, mellyel a ravatal mögött a falat bevonják, ill. a festetlen deszkakoporsót letakarják. – Irod. Divald Kornél: Sáros megye szövött emlékei (Bp., 1905); Bobrovszky Ida: Későközépkori és reneszánsz szövőművészet Magyarországon (szerk. Galavits Géza: Magyarországi reneszánsz és barokk, Bp., 1975).