Baranyai Decsi Czimor János, Johannes C. Decius Barovius (Décs, 1560 körül–Marosvásárhely, 1601)

TARTALOM

báránybőr sipka

baranyai szőttesek

két nagyobb csoportját ismerjük: az ormánságit és a Hosszúhetény vidékit. Az ormánságira jellemző, hogy a kender mellett hosszan fennmaradt a len szövése is, egyébként mindkét vidéken viszonylag korán terjedt el a pamutfonalból szőtt vászon. Túlnyomóan a lakás felszereléséhez tartozó darabokat: abroszokat, kendőket, kosártakaró ruhákat szőttek cifrán. Kivételesnek számít, hogy Hosszúhetényben és néhány szomszédos községben a női ingek ujjaiba hosszában csillagos mintájú piros szőttes csíkokat illesztettek az országszerte általános csipkebetét vagy hímzésdísz helyett. Az Ormánságból ismertek sáfránnyal sárgított, igen szépen szőtt vásznak, melyekből alkalmi – rendesen gyász – öltözeteket varrtak az asszonyok. Itt ez a sajátos színezés tette ünneplővé az egyébként simán szőtt anyagot. Abroszok, kosártakaró ruhák fehéren-fehér szőttes mintázása is gyakori az Ormánságban. Ez vagy vastagabb fehér fonalsorok beiktatásával történik, vagy szálbehúzással, egyszerű mértani minták formájában, akár pedig úgy, hogy komplikált technikai eljárással az egész vásznat egyenletesen mintázzák, amit darázslépnek neveznek. A fehér mellett főleg a piros szőtteshím az általános. Feketével csak különleges alkalmi darabokat, mint pl. → tükörlekötő ruhákat mintáznak. Előfordul ezenkívül a Somogyban és Zalában szinte általános bordó szín használata is. Az abroszokon, kendőkön megtaláljuk a legegyszerűbb mértani elemeket, továbbá a bonyolult, összetett növényi díszítményeket is, így a kehelyből kinövő szegfűket. Leggyakoribbak a régies, viszonylag egyszerű minták: a csillagok, a tövükkel egymásnak fordított tulipánok és az úgynevezett „asztallábas” minta, mely a keleti magyar csoportoknál is jellemző és kedvelt. A környék fehér hímzésein laposöltéssel kivarrt (és ismert) levélpársorokat is leszövik. Az abroszokon, kendőkön a mintázott csíkok közé levegős hézagokat iktatnak, hasonlóan a → somogyi szőttesekhez, eltérően a → sárközi szőttesektől. – A magyar szőttesek mellett nagy mennyiségben készültek és a kereskedelem révén széles népszerűségre tettek szert a Lakócsán és a környező falvakban lakó horvátok igen erőteljes, vörös, fekete-vörös, fekete és fehér ingujjakat és lepedőket díszítő szőttesei. Ugyanitt gyapjúból szőttek színesen csíkozott szoknya- és kötényanyagokat, takarókat, szőnyegeket. A megyében lakó sokácok is készítettek hasonló → gyapjúszőtteseket, de az említetteken kívül térdeplőszőnyegeket is, kilim technikával mintázott főkötőket és pamutból, részben kenderből a legkülönbözőbb rendeltetésű kisebb-nagyobb öltözetdarabokat, azonkívül a ház felszereléséhez tartozó vászonneműket. Ezeknek a mintázata első látásra, távolról is jellegzetes. Motívumkincsük sokkal egyszerűbb a horvátokénál, erőteljes megjelenését szolgálják a többesével behúzott és szaggatott zsinórhatást keltő színes fonalak. – Irod. Ifj. Kodolányi János: Baranyai szőttesek (Pécs, 1967); Fél Edit: A Néprajzi Múzeum 1962. évi tárgygyűjtése (Népr. Ért., 1963).