somogyi pásztorkodás

TARTALOM

somorjai kocsi

somogyi szőttesek

Somogyban a viszonylag korán elterjedt pamutszőttesek mellett fennmaradt a len- és kendervászon paraszti szövése is. Előszeretettel szőttek, akárcsak Kalotaszegen (→ kalotaszegi szőttesek) elegyes, pamut- és kender- vagy pamut- és lenvásznakat is. A szőttesek mintáira nagy hatással voltak a takácsmesterek, akik Somogyban is működtek (→ takácsszőttesek, → dunántúli takácsszőttesek). Somogyra a kisméretű, hosszúkás abroszok a jellemzők, hasonló, de négyzetes kosárruhákba kötik a terhet, amit a fejen hordanak batyuban vagy kerek kosárban. Az ünneplő példányokat keskenyebb vagy szélesebb csíkokba rendezett piros mintázással díszítik. Hasonlóan a → baranyai szőttesekhez, itt is széles fehér hézagok váltják a piros sávokat, eltérően pl. a → sárközi szőttesektől, ahol alig van hézag az egymást követő szőttescsíkok között. A somogyi szőttesekre jellemzőek, a zalaiakhoz hasonlóan, az igen gazdagon díszített széles, hosszúkendők. Ezeknek szinte mindegyike arról tanúskodik, hogy a kendőt egészében tervezték meg s annak közepét hangsúlyozták egy széles csíkkal. A többi csík ettől a középsőtől két oldalra szimmetrikusan van elhelyezve olymódon, hogy a középső melletti kettő egyenlő szélességű a középpel, a többiek a kendő végei felé egyre keskenyebbek. A minták igen sokfélék, az egyszerű mértani elemektől a bonyolult virágábrázolásig. A kivitelezésnél arra törekednek, hogy a szőttes csík egyébként éles széleit hullámvonallal vagy szerényebb kísérő elemekkel lágyítsák. Ugyanezt a célt szolgálhatják a helyenként a sávok közé iktatott, egy irányba fordított madár- vagy nyúlsorok is. Ezekre a nagy kendőkre igen jellemző a kenderfonálból sodort, gondosan megmunkált hosszú rojtozás. – Kitűnik Somogy községei közül szövőkultúrájával Csököly. A fennmaradt emlékanyag nem áll arányban az egykorú intenzív szövőgyakorlattal, ugyanis helyi szokás szerint a lánnyal, fiatalon elhalt asszonnyal a legszebb szőtteseit is vele temették, nemegyszer a koporsó mellett a sírba tett külön ládában. Sok szőttes pusztult el a II. világháború harcai alatt, a község időszakos kiköltöztetésének idején is. A csökölyi szőtteseknek egyik sajátos díszítésmódja volt a sáfrányos sárgítás. A sáfrányos ruha a gyászolókat és az öregeket illette. Ismerünk ezenkívül a testi és ágyi ruhák közt igen gondosan font és szőtt, de fehérítetlen kendervásznakat is, melyek ugyancsak a gyász alkalmait szolgálták. Ezek mellett a hímes szőtteseket két csoportra oszthatjuk: az egyik a jelentősebb, a → ravatalok és a gyászöltözetek szőttesanyaga, a másik csoport a többi ünnepé, és elsősorban abroszok és kendők tartoznak bele. A csökölyi hidegágyat három párnával vetik meg, közülük a legalsó a legnagyobb, a legfelső pedig a legkisebb. Fiataléra két végén széles piros sávot szőnek, a középkorúét kékkel és sárgával mintázzák, az öregé sáfrányos, az újabb példányokon sárga fonallal. Hasonló színű és mintájú dísze van a különböző lepedőknek, szemfedélnek s a ravatalt díszítő kendőnek. Ezeknek a halottas szőtteseknek a mintája – eddigi ismereteink alapján – eltér a többi szőttes mintázatától. Biztosan csak a ravatalra készültek a pelikános mintázatú párnák (sáfránnyal sárgított vászon fehér pamuttal) és lepedővégek (fehér pamutvászon piros pamuttal). De a geometrikus vagy „rózsás” mintával csak egyszerű csíkozással készült halottas szőttesek, pl. a temetésre való abroszok mintái is eltérnek az egyéb ünnepekre készült darabokéitól. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (IV., Bp., 1912); Fél Edit: A Néprajzi Múzeum 1961. évi tárgygyűjtése (Népr. Ért., 1962); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969).